A Veresegyházi asszonykórus (rövidítve: VAK) egy 1980-as években alapított vokális népi együttes volt.
A Z’Zi Labor együttessel közösen 1986-ban előadott közös produkciójával, a Honky Tonk Woman című Rolling Stones-sláger feldolgozásával országos hírnévre tett szert. A dal szélesebb körben ismertté tette Veresegyház városát. A klasszikussá vált videóklipben szereplő felállás már nem létezik, de működik a településen a Veresegyházi Hagyományőrző Népi Együttes (40-50 fővel).http://veresegyhaz.blog.hu
Született az együttessel kapcsolatban egy – nem éppen hízelgő – vicc is, amely Pajer Róbert Ördög vigye című, 1992-es filmjében is felhangzik: – Száz lába van, és hét foga, mi az? – A veresegyházi asszonykórus.''
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar népi együttesek Kategória:Veresegyház