Baráth Etele Béla (Budapest, 1942. január 28. – ) magyar építész, címzetes egyetemi tanár /BCE/, politikus, volt miniszter, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség volt elnöke.

Tanulmányai A budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1960-ban. 1961–1967 között a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán tanult, eközben egy évig Párizsban, az École des Beaux Arts-on tanul. 1967-ben szerzett diplomát. 1978–1980 között az MLEE-n hallgatott filozófiát, valamint 1981–1985 között vezetőképző tanfolyamon vett részt. 1985-ben szerzett doktorátust.

Építészi karrierje 1960–1961 között betanított munkásként dolgozott. Párizsi éve alatt egy francia építészirodában szerkesztő. 1967–1971 között a Buváti tervezője volt, majd utána két évig Zalaegerszeg főépítésze, később a Zala Megyei Tanács Tervező Vállalatának komplex magasépítési irodavezetője. 1974–1986 között a VÁTI Regionális Tervezési Iroda műteremvezetője, majd osztályvezetője, később irodavezetője volt. 1981–1985 között a Társadalomtudományi Intézet munkatársaként tevékenykedett. 1986–1988 között a Magasépítési Tervező Vállalat igazgatója volt.

1974–1985 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem városépítési tanszék adjunktusa, majd vendégtanára. 1981-től 1995-ig (két tanév kihagyással) az ELTE Térképtudományi Tanszékén vendégoktatóként tanított urbanisztikát.ELTE IK Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet – Korábbi meghívott előadóink (Hozzáférés: 2023. augusztus 27.) 1987–1988 között a montpellier-i Paul Valéry Egyetem vendégoktatója volt. 1985–2006 között a Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanárrá nevezte ki.

1985–1990 között a Magyar Építőművész Szövetség (MÉSZ) városrendezési és környezetvédelmi bizottságának vezetője volt.

1992–1995 között egy építészeti holding vezérigazgatója. Több urbanisztikai társaság tagja.

Közéleti pályafutása 1980-ban lépett be az MSZMP-be, de abból 1987-ben kilépett. 1989–1990 között a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium államtitkára, majd 1992-ig a világkiállítás kormánybiztosa. Eközben egy rövid ideig a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium területpolitikával foglalkozó helyettes államtitkára.

1992-ben a Munkaadók Országos Szövetségének elnökévé választották, pozícióját 1994-ig viselte. 1993–1995 között a Magyar Gazdasági Kamara, majd 1996-ig jogutódjának, a Magyar Munkaadói Szövetség alelnöke volt.

1994-ben az MSZP színeiben, pártonkívüliként indult az 1994-es országgyűlési választáson, ahol a budapesti 21. számú egyéni választókerületben (Zugló fele) egyéni mandátumot szerzett. A ciklusban a környezetvédelmi bizottság elnöke volt. Az 1994-es önkormányzati választáson az MSZP főpolgármester-jelöltje volt, de alulmaradt Demszky Gáborral szemben. Az 1998-as országgyűlési választáson pártja budapesti területi listájáról szerzett mandátumot, az MSZP-frakció helyettes vezetőjeként dolgozott.

2002-ben újra egyéni mandátumot szerzett, a Miniszterelnöki Hivatalban a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-Támogatások Hivatalát vezető politikai államtitkár. 2004-ben Medgyessy Péter miniszterelnök eredetileg gyermek-, ifjúsági és sportminiszterré nevezte volna ki,Ismét vagyonos ember lett a sportminiszter – Origo, 2004. augusztus 18. de az SZDSZ Csillag István leváltása miatt megvonta a bizalmat a kormányfőtől. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök októberben az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszterré nevezte ki. Ő felügyelte a Nemzeti Fejlesztési Hivatal és az Európai Ügyek Hivatalának munkáját is. Posztját a ciklus végéig megtartotta, azonban a 2006-os országgyűlési választás után létrejött Nemzeti Fejlesztési Ügynökség élén már más, a későbbi miniszterelnök, a pártonkívüli Bajnai Gordon követte. Baráth 2006-ban újra egyéni mandátumot szerezve jutott be az Országgyűlésbe.

A 2009-es európai parlamenti választások után derült ki, hogy felfüggesztette MSZP-tagságát, mert nem értett egyet pártja egyes személyzeti döntéseivel és az uniós fejlesztések irányával.Felfüggesztette MSZP-tagságát Baráth Etele képviselő – Origo, 2009. június 8. A 2010-es országgyűlési választáson nem indult. 2010 óta az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja. A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke, 2020-tól az MKT elnökségi tagja.

Sportvezetői tevékenysége Politikai karrierje mellett a sportdiplomáciában is aktív. Fiatal korában kajakosként aktívan sportolt. 1993–1995 között a Budapesti Kajak-Kenu Szövetség elnöke volt, 1995-ben a Magyar Kajak Kenu Szövetség vezetőjévé választották. Közben négy évig a Nemzetközi Szövetség Elnökségének tagja, melyről önként mondott le Vaskuti István olimpiai bajnok kenus javára. A Magyar Olimpiai Bizottság tagja volt, 1997-ben elnökségi tag lett, majd 2000–2002 között a Bizottság alelnöke volt, 2004-ig pedig a gazdasági bizottság vezetőjeként dolgozott. Négy olimpián a magyar kajakosok-kenusok elnökeként vett részt, Pekingben csapatvezetőként. 1998-ban a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elnökségi tagjává választották. 2009-ben a Nemzeti Sportszövetség Az év sportvezetője díjjal ismerte el tevékenységét. 2016 decemberében nem jelöltette magát újra a Magyar Kajak Kenu Szövetség elnök választásán. Ezt követően a szervezet közgyűlésének elnöke és a stratégiai bizottság vezetője lett.

Családja Nős, felesége jogász, a Legfelsőbb Bíróság tagja. Három felnőtt fiúgyermekük van. A legidősebb, Baráth Gergely, az 1990-es évek elején a Fideszben politizált, 1990–1994 között a Fővárosi Közgyűlés tagja volt.

Díjai Magyar Urbanisztikai Társaság Hild érem (1997) Építőipari Tudományos Egyesület ÉTE Dij (1998) Magyar Köztársaság Elnöki emlékérem (1998) Gobierno de Espana: Grand Cross of the Order of Civil Merit (2005) MOB Olimpiai Érdemérem (2008) Budapest Főváros Közgyűlése Papp László Sportdíj (2010) ICF Aranyérem (2014) Magyar Kajak-kenu sport arany érdemérem (2016) MUSZ Dr Pogány Frigyes Díj (2017) Magyar fair play díj, a sport szolgálatában trófea (2018) A Magyar Érdemrend középkeresztje (2022) Brüll Alfréd életműdíj (2026)

Jegyzetek

További információk Baráth Etele országgyűlési adatlapja Baráth Etele életrajza az MSZP honlapján

Kategória:1942-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar építészek Kategória:Magyarország tárca nélküli miniszterei Kategória:Az MSZMP korábbi tagjai Kategória:MSZP-tagok Kategória:Országgyűlési képviselők (MSZP) Kategória:Országgyűlési képviselők (1994–1998) Kategória:Országgyűlési képviselők (1998–2002) Kategória:Országgyűlési képviselők (2002–2006) Kategória:Országgyűlési képviselők (2006–2010) Kategória:Magyarország államtitkárai Kategória:Magyar sporttisztviselők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:Az első Gyurcsány-kormány tagjai