Az atomhatalom olyan állam, amely nukleáris fegyverekkel és az ehhez szükséges szállítóeszközökkel rendelkezik, azaz képes atomfegyverek bevetésére. 2020-ig nyolc szuverén állam jelentette be nyilvánosan az atomfegyverek sikeres kifejlesztését.
Az államok A második világháborúban: az ,
azóta további kilenc ország – , , , , , ,
fejlesztett ki nukleáris fegyvereket.
Történet A II. világháború befejeztével és a hidegháború kitörésével Svédország is létrehozott egy nukleáris fegyvereken alapuló kutatási programot, de az atomsorompó-szerződés (NPT) 1968-as aláírásával felszámolta azt.
Dél-Afrika még az 1970-es és 1980-as években kezdte meg saját nukleáris fegyvereinek kifejlesztését, a program azonban az 1990-es évek elején kudarcba fulladt.
Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna is hozzájutott nukleáris fegyverekhez a Szovjetunió 1991-es széthullását követően. Az akkor megalakult 14 új ország magáénak tekintette a saját területekre eső szovjet katonai létesítményeket a meglévő felszerelésekkel együtt. Oroszország azonban a nyugati nemzetek pénzügyi és diplomáciai segítségével megvásárolta a három ország nukleáris fegyvereit, melyeket aztán (állítólag) megsemmisített.
Argentína, Brazília, Líbia, Dél-Korea, Svájc és Tajvan is rendelkezett olyan programokkal, melyek a nukleáris fegyverek gyártását szorgalmazták volna, ezek azonban különböző okok miatt kudarcba fulladtak. Hasonló a helyzet Iránban és Szíriában is, ahol a jelenleg még érvényben lévő fejlesztési programok sem tűnnek hosszú életűnek. A jelek szerint Japán egy esetleges háborús fenyegetés esetén, rövid időn belül képes lenne nukleáris fegyverek előállítására.
Jegyzetek
További információk Mely államoknak van atomfegyverük?
Kapcsolódó szócikkek nukleáris fegyver atomsorompó
kategoria:politika Kategória:Atomtechnika