bélyegkép|upright=1.25|A Scutum Fidei vagy „hit pajzsa” a nyugati kereszténységben elterjedt középkori ábra: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem azonos egymással, de mindhárom Isten; Isten pedig nem három isten, hanem egy. bélyegkép|upright=1.05|Andrej Rubljov: Szentháromság ikon, kb. 1411. A Mamrénál vendégül látott három angyal a keleti keresztény ikonográfiában a Szentháromság előképeként is értelmezhető. A Szentháromság (latinul Trinitas, Sancta Trinitas; görögül Τριάς, Triász) a főáramú kereszténység központi hittétele, amely szerint az egyetlen Isten öröktől fogva három valóságosan különböző isteni személyben létezik: az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben. A klasszikus keresztény megfogalmazás szerint e három személy nem három külön isten, nem az egy Isten három része, és nem is Isten három „szerepe” vagy időbeli megjelenési módja, hanem egyetlen isteni lényegben vagy természetben fennálló három személy. A „személy” szó itt nem a modern pszichológiai személyiségfogalmat jelenti, hanem a görög hüposztaszisz és a latin persona teológiai értelmét: a személyek valóságosan különböznek egymástól, de nem rangban, istenségben, örökkévalóságban vagy hatalomban térnek el.R. L. Richard – W. J. Hill: „Trinity, Holy”. In New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 14. kötet, Gale – The Catholic University of America, Detroit–Washington, 2003, 189–201.Gilles Emery: The Trinity: An Introduction to Catholic Doctrine on the Triune God. Ford. Matthew Levering, The Catholic University of America Press, Washington, D.C., 2011.
A klasszikus formula: egy lényeg, három személy (görögül: μία οὐσία, τρεῖς ὑποστάσεις, mia ouszia, treisz hüposztaszeisz; latinul: una substantia, tres personae). A keresztény tanítás szigorúan monoteista: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem osztja fel az istenséget, hanem mindegyik személy ugyanazt az egy, oszthatatlan isteni természetet birtokolja. A tan szerint az Atya nem születik és nem származik senkitől, a Fiú öröktől fogva születik az Atyától, a Szentlélek pedig öröktől fogva származik. A nyugati kereszténység tanítása szerint a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik; a keleti ortodox megfogalmazás az Atyát nevezi a Szentlélek személyes forrásának, miközben több keleti teológiai szöveg használja az „Atyától a Fiú által” formulát is.A Katolikus Egyház Katekizmusa, 232–267. Vatikáni hivatalos szöveg: https://www.vatican.va/archive/ENG0015/__P17.HTMPontifical Council for Promoting Christian Unity: The Greek and Latin Traditions regarding the Procession of the Holy Spirit, 1995. szeptember 13. https://www.vatican.va/roman_curia/pontifical_councils/chrstuni/documents/rc_pc_chrstuni_doc_19950913_filioque_en.html
A hittétel bibliai alapjait a keresztény hagyomány mindenekelőtt az Újszövetség triadikus formuláiban, Jézusnak az Atyához fűződő viszonyában, a Fiú istenségéről szóló újszövetségi tanúságban és a Szentlélek isteni működésében látja. A dogma nem kész filozófiai terminológiaként jelenik meg a bibliai szövegekben. A keresztény értelmezés szerint azonban a későbbi zsinati nyelv az újszövetségi hit, a keresztségi gyakorlat, az istentisztelet és az üdvtörténeti tapasztalat pontosításából nőtt ki. A Máté evangéliuma végén szereplő keresztségi formula az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében való keresztelést írja elő (Mt 28,19), Pál apostol egyik áldása pedig együtt említi „az Úr Jézus Krisztus kegyelmét”, „Isten szeretetét” és „a Szentlélek közösségét” (2Kor 13,13).C. Draina: „Trinity, Holy (in the Bible)”. In New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 14. kötet, Gale – The Catholic University of America, Detroit–Washington, 2003, 201–202.Larry W. Hurtado: Lord Jesus Christ: Devotion to Jesus in Earliest Christianity. Eerdmans, Grand Rapids, 2003.
A Szentháromság dogmatikai nyelve fokozatosan alakult ki. A 2–3. századi keresztény íróknál már megjelennek az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre vonatkozó összekapcsolt hitvallási és liturgikus formulák; a 3–4. század vitái pedig arra késztették az egyházat, hogy pontosabb fogalmi nyelvet használjon Isten egységéről és a személyek különbségéről. A tan klasszikus zsinati megfogalmazása az első nikaiai zsinaton (325) és az első konstantinápolyi zsinaton (381) nyerte el alapvető formáját. A katolikus egyház, a keleti ortodox egyházak, az orientális ortodox egyházak, az Asszír Keleti Egyház, valamint a történelmi protestantizmus fő irányai a Szentháromság hitét a keresztény hit alapvető tartalmának tekintik. A keleti és nyugati hagyomány között a Szentlélek származásának megfogalmazása, különösen a Filioque kapcsán, máig teológiai és ökumenikus vita tárgya.Khaled Anatolios: Retrieving Nicaea: The Development and Meaning of Trinitarian Doctrine. Baker Academic, Grand Rapids, 2011.Lewis Ayres: Nicaea and Its Legacy: An Approach to Fourth-Century Trinitarian Theology. Oxford University Press, Oxford, 2004.
Rövid áttekintés
Kérdés Rövid válasz a főáramú keresztény tanítás szerint Hány Isten van? Egyetlen Isten van. Ki az Atya, a Fiú és a Szentlélek? Három valóságosan különböző isteni személy, akik ugyanazt az egy isteni természetet birtokolják. A Szentháromság háromistenhit? Nem. A tan nem három isteni lényt, hanem egyetlen isteni lényegben fennálló három személyt vall. A három személy csak Isten három szerepe? Nem. Ez a modalizmusnak nevezett értelmezés, amelyet a főáramú kereszténység elutasít. Miért alakult ki külön dogmatikai nyelv? A bibliai, liturgikus és hitvallási állítások pontosítására, különösen az ariánus, modalista és pneumatomakhosz viták összefüggésében. Miben tér el Kelet és Nyugat? Mindkettő vallja a Szentháromságot, de eltérő hangsúlyokat használ a Szentlélek származásának leírására, főként a Filioque kérdésében.
A tan lényege egyszerűen úgy foglalható össze, hogy a keresztények egy Istent imádnak, de a főáramú keresztény hagyomány ezt az egy Istent nem magányos isteni egyedként, hanem az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök közösségeként érti. Az Atya az, akitől a Fiú öröktől fogva születik, és akitől a Szentlélek származik; a Fiú Jézus Krisztusban lett emberré; a Szentlélek pedig a főáramú keresztény tanítás szerint Isten éltető és megszentelő Lelke. A Szentháromság tana ezért nem matematikai paradoxonként, hanem a keresztény istenhit, krisztológia, pneumatológia, liturgia és üdvösségtan összefüggő magyarázataként működik.
Időpont Esemény vagy fejlemény 1. század A későbbi dogmatikai terminológia még nem alakult ki; ugyanakkor megjelennek az újszövetségi triadikus formulák, a keresztségi és doxológiai gyakorlat, valamint az Atya, a Fiú és a Szentlélek összekapcsolása a keresztény istentiszteletben. 2. század A későbbi szentháromságtani terminológia első nyomai; apologéták, Logosz-teológia, Antiochiai Theophilosz Triász-használata. 3. század Tertullianus latin terminológiája; modalista, szubordinacianus és más viták. 325 Az első nikaiai zsinat a Fiút az Atyával egylényegűnek vallja. 381 Az első konstantinápolyi zsinat megszilárdítja a Szentlélekről szóló hitvallási tanítást. 431 Az efézusi zsinat Máriát Theotokosznak vallja; a döntés közvetve a Fiú személyének egységét és isteni mivoltát is védi. 451 A khalkédóni zsinat Krisztus két természetéről tanít; a krisztológiai pontosítás szorosan kapcsolódik a nikaiai hithez. 553 A második konstantinápolyi zsinat az origenista viták utóéletének és a krisztológiai vitáknak egyik állomása. 5–6. század Az Athanasziosz-féle hitvallás latin nyelvű megfogalmazása. 589 A Filioque megjelenése a toledói III. zsinat hitvallási szövegében. 1014 A Filioque római liturgikus használatba vétele a mise hitvallásában VIII. Benedek pápa idején, II. Henrik császár koronázásának összefüggésében. 1054 A nagy egyházszakadás; a Filioque a keleti és nyugati kereszténység egyik teológiai vitapontja. 1274 A II. lyoni zsinat uniós kísérlete a Filioque elfogadásával. 1334 XXII. János pápa a Szentháromság vasárnapját az egész latin egyházra kiterjeszti. 1438–1445 A ferrara–firenzei zsinat újabb uniós kísérlete; a Szentlélek származása központi tárgyalási téma. 16. század Reformáció, antitrinitárius mozgalmak, Erdélyben unitárius hagyomány.
Név és alapfogalmak
A magyar „Szentháromság” szó a háromságra és Isten szentségére utal, de nem puszta számviszonyt jelöl. A keresztény teológia szerint Isten nem három egymás mellé rendelt isteni lény, hanem egyetlen isteni valóság, amelyben az Atya, a Fiú és a Szentlélek személyesen különbözik egymástól. A latin trinitas szó a trinus („hármas”) kifejezésből ered.
A görög Triász szót a 2. században Antiochiai Theophilosz használta Isten, az ő Igéje és az ő Bölcsessége összefüggésében. Theophilosz szóhasználata az Ad Autolycum II. könyvének 15. fejezetében található, ahol a triászt így írja körül: „Isten, az ő Logosza és az ő Bölcsessége” (görögül: τριάδος, τοῦ θεοῦ καὶ τοῦ λόγου αὐτοῦ καὶ τῆς σοφίας αὐτοῦ). Ez fontos előzmény, de még nem azonos a későbbi, Atya–Fiú–Szentlélek formulával kidolgozott klasszikus Szentháromság-tannal. A latin trinitas különösen Tertullianus írásaiban vált jelentőssé, bár nála a trinitas, persona és substantia kifejezések még nem minden tekintetben a későbbi zsinati és skolasztikus pontossággal szerepelnek.Gilles Emery: The Trinity: An Introduction to Catholic Doctrine on the Triune God. The Catholic University of America Press, Washington, D.C., 2011, 40–83.
A tan kulcsfogalmai közé tartozik az ouszia (οὐσία), amelyet többnyire „lényegnek”, „valóságnak” vagy „szubsztanciának” fordítanak, valamint a hüposztaszisz (ὑπόστασις), amely a 4. századi teológiai nyelvben a személyes fennállást jelölte. A latin teológiában a substantia vagy essentia az egy isteni lényegre, a persona pedig az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre vonatkozik. A fogalmak jelentése nem volt kezdettől fogva egységes; a 4. századi viták egyik fontos eredménye éppen az lett, hogy az egyház teológiai nyelvében az „egy lényeg” és a „három hüposztaszisz/személy” kifejezések elkülönültek.„Trinity, Holy, Controversies on”. In New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 14. kötet, Gale – The Catholic University of America, Detroit–Washington, 2003, 202–205.
Az első nikaiai zsinat kulcsszava a görög homoousziosz (ὁμοούσιος) volt, amely azt fejezte ki, hogy a Fiú „egylényegű” az Atyával. Ezt meg kell különböztetni a homoiousziosz (ὁμοιούσιος, „hasonló lényegű”) kifejezéstől, amely a 4. század közepének vitáiban más teológiai irányoknál jelent meg. A nikaiai formula célja nem új istenfogalom megalkotása volt, hanem annak kizárása, hogy a Fiút teremtménynek vagy az Atyánál alacsonyabb rendű isteni lénynek lehessen tekinteni. A nikaiai teológusok tudatában voltak annak, hogy a homoousziosz nem újszövetségi szó; éppen ezért is vált vitatottá. A kifejezés használatát az tette szükségessé, hogy a bibliai idézeteket eltérő módon értelmező irányzatok között egyértelműen meg lehessen nevezni a Fiú istenségének tartalmát.
A Szentháromság-tan négy alapvető állítása a főáramú keresztény hagyományban: (1) az Atya, a Fiú és a Szentlélek valóságosan különböznek egymástól; (2) mindhárom személy valóságos Isten; (3) mégsem három istenről, hanem egy Istenről van szó; (4) a személyek különbsége nem az isteni lényeg megosztásából, hanem az egymáshoz való örök viszonyaikból ered.Előd István: Katolikus dogmatika. Szent István Társulat, Budapest, 1978.