A Warhammer 40 000 képzeletbeli világában a C’tan-ok (vagy másként „Csillagistenek”; kiejtése „Ka-Tan” vagy „szi-tan”) hihetetlenül erőteljes, istenszerű lények, melyeket a csillagok energiája táplál, illetve az élőlények „életereje”. A Necrontyr fedezte fel őket, majd „élőfémből”, Necrodermisből készítettek testeket számukra. A C’tan-ok később óriási szerepet játszottak a „Mennyei Háború” történései során, majd ők alakították át a Necrontyrt a Necron néven ismert fajjá.
A játékon belül a C’tan-ok karakterek a Necron sereglistában.
A források pontossága
A C’tan-ról fellelhető információk többsége csupán feltételezéseken alapul. A Warhammer 40.000 Codex: Necrons (Chambers és mások, 2002) a következőket írja erről:
„A Necrontyr faj átalakulása során minden tudásuk porrá vált. (…) Azon ősi idők halovány fuvallata idegen morbidsággal szennyezve közel megfoghatatlan. Azt mondják, az Elda legendák tartalmaznak töredékeket egy-egy C’tan-ról (…), de abban megegyeznek, hogy a saját isteneik a Mennyei Háború idején születtek, mely az Ur-folk (az Elda elnevezés az Öregekre) és az Yngir között zajlott. Az igazságot és a mítoszt elválasztani lehetetlen, de talán hiba is lenne.”
A leírt információk többsége azt sugallja, hogy ez inkább mitológia mint történelem, és a W40k „modern” fajai egyáltalán nem rendelkeznek információval róluk, kivéve a Necronokat és a C’tan-okat magukat. De ezek a források is megbízhatatlanok; például a Csalóként ismert C’tan – ahogy a neve is sugallja – hajlamos megtévesztő adatokat kiadni. A Csaló mellett az egyetlen megszólaló Necron (Xenology – Spurrier, 2006) talán megbízható, de kevés dolgot árul el. Az ezen az oldalon a C’tan-ról olvasható információ a W40k univerzumában uralkodó nézeteken alapul, nem pedig pontos életrajzi adatokon.
A C’tan történelme Származás
A C’tan-ok a szó legszorosabb értelmében egyidősek a Teremtéssel: Létrejöttük forrása ugyanaz a gravitációs szingularitás amely magáé a Világegyetemé is. Félig-meddig érző, alaktalan teremtmények voltak, akik energián éltek. Eleinte csupán a csillagok ízetlen, de kimeríthetetlen energiáját fogyasztották. Lehetséges, hogy ez a folyamat megváltoztatta az illető csillag sugárzását. Az Éjhozó, a Necrontyr által felfedezett első C’tan – kinek kaszát hordozó, fekete csuhás alakja az eredete a szinte összes értelmes lény hitében megjelenő, a halál allegóriájává vált Nagy Kaszás figurájának – a Necrontyr anyavilág kegyetlen napjából jött, és valamilyen módon tönkretehette a csillagot, mely megmagyarázza, miért viselte nehezen a Necrontyr a csillag radioaktív kisugárzását.
A Necrontyr, ez a kegyetlen és nyers, de fejlett faj egyszer csak felfedezte, hogy egy, a későbbiekben Éjhozóként megismert lény a napjuk energiáját fogyasztja, és ezzel befolyásolja a csillag radioaktív sugárzását. Éppen egy vesztett háborút vívtak az Öregekkel, és egyből felismerték, hogy ez esetleg egy szuperfegyver lehet a kezükben. Sikerült kicsalogatniuk az Éjhozót nagy energiájú fegyvereikkel a szülőbolygójukra. Ez lett a végzetük.
Amikor ugyanis az Éjhozót első alkalommal idézték meg „acélformájú bőrébe”, a Necrodermisbe, az felfigyelt az őt körülvevő anyagi világra, és a Necrontyr mészárlásába fogott, hogy lelkükkel táplálja magát. Ők azután engedelmességet fogadtak a teremtménynek, és felkínálták neki a lehetőséget, hogy más bolygókról származó lényekből táplálkozzon.
A Csaló volt eredetileg a leggyengébb, de egyben a legelfogadhatóbb a C’tan-ok közül. Képes volt kommunikálni a követőivel, és kevésbé volt félelmetes a megjelenése. Emiatt ő nyerte meg magának a legtöbb követőt és népszerűséget a Necrontyr-on belül, azonban követőit inkább a többiek szolgálatára küldte, mert tartott azok irigységétől és haragjától. Az Eldák szerint a szerves Necrontyr elpusztíthatatlan Necronná alakulását is ő indította el. Ezek a Necronok valójában a C’Tan-ok rabszolgáivá váltak. Nem világos, hogy a Necrontyr ennek tudatában volt-e, de például a Xenology-ban megjelenő Necron csodálja testvéreit, amiért azok teljesen érzelemmentesek („ők tiszták, szabadok”), eltérően saját magától. Éppen ezért tűnik úgy, hogy tudták.
Háború a Mennyekben
A C’tan-ok kihasználták a Necrontyr gyűlöletét az Öregek ellen, és hagyták magukat fegyverként használni a Mennyei Háborúban, aholis nyers erejükkel egész csillagrendszereket pusztítottak el, kiírtva az ellenálló fajokat. Felhasználva halhatatlan katonáikat, a sok új technológiát – beleértve a hihetetlen fürgeséget adó fénysebesség feletti utazás technikáját is -, „isteni” fegyvereiket, a C’tan-ok háborút háború után vezettek ellenségeik ellen, gyorsan lerohanva az Öregeket, magukhoz ragadva a galaxis feletti hatalmat eonokra. Az Öregek a galaxis peremére kényszerültek, a Necron kódex leírja utolsó menedékük ostromát, de azt is írja, hogy eközben megszerezték a Hipertér feletti hatalmat.
A C’tan uralom ezen ideje alatt a Csaló a C’tan-okat egymás felfalására biztatta – Eldrad Ulthran szerint a C’tan-ok több ezren voltak a Mennyei Háború megindulásakor. Később a Nevető Isten néven ismert Elda istenség a Kívülálló nevű C’tan-t biztatta a többiek ellen, melybe az beleőrült. Állítólag ezek különböző események, habár lehetséges, hogy a Nevető Isten képében a Csaló látogatta meg a Kívülállót.
Az események menetétől kétségbeesve az Öregek új szolgafajokat hoztak létre, hogy fegyverként és harcosokként a C’tanok ellen harcoljanak, de később ez vezetett a megsemmisülésükhöz. A harcos-fajok új generációja, beleértve az Eldát is, erősebben kötődött a Hipertérhez, és emiatt ahogy egyre többen lettek, a Hipertérbeli véletlen áramlatok rendeződni kezdtek, majd démonokká és egyéb teremtményekké alakultak, melyek az Öregek által vágyott rend ellenségeiként viselkedtek. A harcos-fajok eleve úgy születtek, hogy kötődjenek a Hipertérhez, és pszi képességeket birtokoljanak, mivel az Öregek felfedezték a C’tanok gyengéjét: nem befolyásolhatták a Hiperteret, és a hipertéri energia afféle negatív energiának bizonyult számukra, mely káros volt rájuk nézve.
A ma is létező legöregebb faj, az Elda nagy szerepet játszott a háborúban. Úgy tartják, hogy kovács-istenségük, Vaul alkotta a Feketekő Erődöket fegyverként a C’tanok ellen, majd később ezeket be is vetették a legerősebb C’tan, Űr Sárkány ellen. Ezek nem jártak sikerrel, Sárkány kitartott. Bár a Xenology szerint az Elda mítoszok leírják, hogy Sárkány végül elszigetelődött (néhány radikális inkvizítor szerint a Marson, a Birodalom legnagyobb ipari világán). Ezek az erődök valószínűleg komoly fenyegetést jelentettek a C’tan-okra, mert például a Csaló is felébredésekor nagy erőfeszítéseket tett ezek megsemmisítésére, míg végül négyet vagy ötöt sikerült elpusztítania a hatból (az ötödiket nem erősítették meg, mert a 40.999-ben egy Necron flotta támadása során eltűnt). Kettőt pedig Abaddon kezére játszott, hogy az Eldák ne férhessenek hozzá. Pletykák szerint az erődök képesek hatalmas nagyságú hipertéri energiát a valós világra szabadítani.
Khaine, az Elda hadisten szintén harcolt a C’tan-ok ellen. Az Elda mítoszok megörökítik, hogy több harcost is vezetett az Éjhozó ellen. Khaine egyszer meg is semmisítette az Éjhozó egyik Necrodermis-ét. Eleinte Khaine képtelen volt ártani az Éjhozónak, mert az képes volt teret váltani. Viszont Khaine talált egy rést az Éjhozó védelmén azzal az eszközzel, melyet Cegorach (a Nevető Isten) adott neki. Amikor az Éjhozó materializálódott a való világban, Khaine belevágta lándzsáját a C’tan testébe, apró darabokra törve azt. Viszont ezek a töredékek belefúródtak Khaine testébe, beleolvadtak tüzes vérébe, örökre megszentségtelenítve külső megjelenését (ahogyan ez a Sötét Kaszás harcosok külső megjelenésében is tükröződik). Mielőtt az Éjhozó ismét felvette volna alakját elplántálta a félelmet a haláltól minden érző teremtményben, kivéve az Orkokat. Ez viszont a Káosz isteneinek hatalmát növelte, mert ezek az érzelmek is őket táplálják.
Az Orkok – a Csaló Krork-nak nevezi őket – szintén erre az időszakra vezethetők vissza. Bár ők nem igazán vezetik vissza történelmüket ilyen messzire, ők a mában élnek. Valahogy érintetlenül hagyta őket az Éjhozó átka, így aztán ők nem félnek a haláltól, ellentétben a többi fajjal. Egy elmélet szerint az Öregek teremtették az Orkokat is a Háború vége felé egy utolsó kétségbeesett lépésként, hogy egyfajta biofegyvert hozzanak létre, mely nagyon gyorsan szaporodik spórákkal, így múlva felül a Necronokat létszámban és természetes erőben. Az Igázó Ragállyal az Öregek elvesztették az irányítást legkomolyabb fegyverük fölött, így tudtak az orkok szétrajzani a galaxis minden szegletébe.
Meg kell jegyeznünk, hogy a Mennyei Háború nem kizárólag ennek a konfliktusnak az elnevezése, hanem több ősi háborúra is alkalmazták. Például ilyen volt az a háború is, melyet az Eldák vívtak isteneikkel.
Az Igázó Ragály
Az Öregek által a C’tan-ok ellen létrehozott fajok érzelmei és kötődéseik a Hipertérhez egy nem várt problémához vezettek. A Hipertér és a valós világ közötti határ átjárhatóvá vált a már fentebb említett démonok számára. Azonban ekkoriban még a hipertéri teremtmények közül a legnagyobb befolyással bírók az „Igázók” voltak, vagy más néven Krell-ek. A sors iróniája, hogy végül ugyanúgy jártak, mint az Öregek.
Az Igázók és más hipertéri kreatúrák megsemmisítették az Öregek civilizációját, csupán néhány túlélő maradt. A Xenology is említést tesz egy túlélő Öregről, mely aztán Slaanesh születésekor pusztult el.
A Csaló szerint az Igázók nem tudták megsebezni a C’tan-okat. Ezért inkább megöltek minden mást. Miután megsemmisítettek minden életet, a C’tan-ok élelemforrása megszűnt, kivéve a csillagok energiáját. A C’tan-ok végül kitervelték a Nagy Menedéket, mely elválasztotta a Hiperteret a valós világtól, így fosztva meg ellenségeiket az utánpótlástól. Azonban nem fejezték be művüket, elvonultak sztázisba. Itt tervezték átvészelni azokig az időkig, amikor ismét élet tölti meg a galaxist, amikor befejezhetik a Menedéket, és új rabszolgákat toborozhatnak maguk mellé. A Csaló a 41. évezredben az emberiséget ilyen szempontból biztatónak ítélte meg. Igázók még mindig léteznek a 41. évezredben, azonban nagyon kevesen vannak, és nem jelentenek veszélyt a C’tan-okra.
A 41. évezred
A C’tan-ok eonokig aludtak, de kettőről biztosan tudunk, akik ébren vannak a 41. évezredben. Különböző felfedezők és régészek ébresztették fel őket, és a galaxist élettel és vérontással telinek találták. Ez a két C’tan a Csaló és az Éjhozó. Az Éjhozó könyörtelen egyének közreműködésével kelt ismét életre, akik nem foglalkoztak az ő valódi természetével, és akik halhatatlanságot reméltek tőle, míg mások egyszerű fegyverként kezelték.