A Szentlélek Társasága a Világ Kereszténységének Egyesítéséért, más néven Egyesítő Egyház a kereszténységből származó új vallási mozgalom, amelyet Mun Szonmjong alapított 1954-ben Dél-Koreában.Rome News-Tribune - Google News Archive SearchThe Telegraph - Google News Archive Search Mun Szonmjong 2012. szeptemberi halála után felesége, Han Hakcsa (hangul: 한학자, RR: Han Hak-Ja?, ismertebb nevén Hak Ja Han Moon) vette át az Egyesítő Egyház vezetését.

Szerte a világon vannak tagjai, a legnagyobb számban Dél-Koreában és Japánban.Az egyház saját jegyzéke 56 országban tüntet fel kapcsolattartókat.Sun Myung Moon "Több mint 150 országban vannak jelen, leginkább Koreában, Japánban és az Egyesült Államokban." Az egyháznak hatalmas temploma található Szöulban. A tagság létszámára vonatkozó becslések több százezertől néhány millióig terjednek.A becslések szerint az egyháznak 1-3 millió tagja van (például ), de az egyházat tanulmányozó vallásszociológusok úgy vélik, hogy ezek a számok erősen túlzottak. A demográfia vallási vetületeire szakosodott Adherents.com lap 1-3 millió közötti becslésekről számol be, valamint egy olyan forrásról, amely -et ad meg, illetve egy másikról, amely "százezrekről" beszél.Kivonat The Unification Church Studies in Contemporary Religion, Massimo Introvigne, 2000, Signature Books, Salt Lake City, Utah, Ez a könyv szintén -et nevezi meg, mint legjobb kutatói becslést. Az egyháznak és tagjainak tulajdonában és üzemeltetésében olyan szervezetek vannak, amelyek politikai, kulturális, kereskedelmi, média-, oktatási és egyéb tevékenységeket végeznek. Az egyházait, illetve alapítóit gyakran érték kritikák politikai tevékenységeikért (különösen az Egyesült Államokban), melyek hangsúlya az antikommunista tanításokról és programokról az elmúlt években a két Korea újraegyesítésére helyeződött át .

Az Egyesítő Egyház hittételeit a Divine Principle (Az Isteni Alapelv) című könyv foglalja össze, melynek legfőbb eltérései a nikaiai zsinat tanításaitól a Jézus küldetésével kapcsolatos tanítások, valamint a "jóvátétel" fogalmának hangsúlyozása. Az Isteni Alapelv tanúságot tesz egy egyetemes Isten létezéséről; minden ember, jók és gonoszok, élők és holtak megváltásáról; az Isteni gondviselés szempontjából értelmezi az Ószövetségi és Újszövetségi történelmet, Jézus küldetését és eredményeit, majd arra a következtetésre jut, hogy Koreában, a XX. században teljesedik be Krisztus második eljövetele.Exposition of the Divine Principle, HSA-UWC, 1996 (). Az Egyesítő Egyház tagjai szerint ez a visszatérő Messiás maga Mun Szonmjong.

Az Egyesítő Egyház nemzetközi vegyesházaságokkal és az abból eredő "igaz családokkal" próbálja megteremteni a világbékét és Isten eredeti eszményét, világszerte és Magyarországon is leginkább tömeges esküvőivel kapcsolatban kerül a hírekbe.

Jegyzetek

További információk Az Egyesítő Egyház hivatalos magyarországi honlapja Sun Myung Moon tiszteletes életéről bővebben

Kapcsolódó szócikkek Magyarországon működő egyházak, felekezetek listája

Kategória:Magyarországi egyházak Kategória:Új vallási mozgalmak