Melis György (Szarvas, 1923. július 2. – Budapest, 2009. november 27.) Kossuth- és háromszoros Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes (bariton), érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Élete bélyeg|bal|170px|Figaro szerepében Domahidy Lászlóval
Békés megyei szlovák paraszti családból származott. A Szarvashoz tartozó Csipkár soron lévő tanyán született, hetedik gyermekként. A család szlovákul beszélt, fiuk is csak ötéves korára tanult meg magyarul. Apja, Melis Mihály fiát is földművesnek szánta, csak tanítója rábeszélésére engedte, hogy hat osztályt járjon, majd a helyi gimnáziumot is elvégezte. Az Evangélikus Újtemplomban énekelt, Bartos Pál lelkész fedezte fel tehetségét, és a gyülekezet patronálta. Önképzéssel megtanult nagybőgőzni is, játszott a város zenekarában.
1943-ban került Budapestre, hogy a Műegyetem építészhallgatója legyen, de a vonzóbb énekesi pálya miatt próbát énekelt Rosthy Annie-nál, akinek rövid időre magántanítványa is lett. Az ő tanácsára felvételizett 1944 tavaszán a Zeneakadémiára, de tanulmányait a háború miatt csak a következő évben kezdhette el, Molnár Imre, Sallay Józsa, majd Révhegyi Ferencné növendékeként. A Magyar Állami Operaházba Tóth Aladár szerződtette egy vizsgaelőadás alapján, 1949-ben. Az év október 18-án debütált Bizet Carmenjének Moraleseként. Első főszerepe a Don Pasquale Malatesta doktora volt, 1950. március 24-én. 1951-ben szerezte meg énekesi oklevelét.
Wagner műveinek kivételével az operairodalom szinte minden jelentős baritonszerepét (közel hetvenet) elénekelte. Énektudása mellett színészi tevékenysége is elismert. Szlovák anyanyelve ellenére, egyetlen énekesként a Kazinczy-díjat is átvehette. 1988-ban alapította saját díját: a Melis György-emlékplakettet évente adják a legszebb, legtisztább magyar kiejtésű énekesnek. Két évtized alatt csaknem húsz művész vette át az elismerést. 1989 óta az Operaház örökös tagja. 1991 decemberében ünnepelték kétezredik operai fellépését, a Così fan tuttéban.
Szerte Európában és a tengerentúlon is (Egyesült Államok, Mexikó) nagy sikerrel vendégszerepelt.
A Milánói Scalában – Marton Évával – énekelte a Kékszakállú herceg vára címszerepét.
Gyakran és szívesen énekelte a magyar nóta remekeit is.Melis György magyarnótalemezei
Emlékezete bélyegkép|220px|Szobra Szarvason 220px|bélyegkép|Sírja a Farkasréti temetőben: 25. Egykori gimnáziumában alapítvány viseli a nevét. Szarvason a Jobbik Magyarországért Mozgalom javaslatára 2010-ben utcát neveztek el róla. Ugyanitt egészalakos bronz szobra is megtalálható.
Szerepei
Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára – A kékszakállú Ludwig van Beethoven: Fidelio – Don Fernando Berté Henrik: Három a kislány – Tschöll Keresztély; Schober Georges Bizet: Carmen – Escamillo; Morales Domenico Cimarosa: Titkos házasság – Robinson gróf Pjotr Iljics Csajkovszkij: Jevgenyij Anyegin – címszerep Pjotr Iljics Csajkovszkij: A pikk dáma – Jeleckij herceg Claude Debussy: Pelléas és Mélisande – Golaud Gaetano Donizetti: A csengő – Enrico Gaetano Donizetti: Don Pasquale – címszerep; Malatesta Erkel Ferenc: Hunyadi László – Cillei Ulrik Erkel Ferenc: Bánk bán – Tiborc; Petur bán; Biberach Farkas Ferenc: Csínom Palkó – Balogh Ádám Georg Friedrich Händel: Rodelinda – Bertaric Kacsóh Pongrác: János vitéz – Kukorica Jancsi; A francia király; Strázsamester Kodály Zoltán: Háry János... – címszerep; Napóleon Kodály Zoltán: Székelyfonó – A kérő Ruggero Leoncavallo: Bajazzók – Tonio Julij Szergejevics Mejtusz: Az Ifjú Gárda – Jevgenyij Sztahovics Stanisław Moniuszko: Halka – Janusz Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból – Szelim basa Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro lakodalma – Almaviva gróf Wolfgang Amadeus Mozart: Don Juan – címszerep Wolfgang Amadeus Mozart: Così fan tutte – Guglielmo; Don Alfonso Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola – Papageno; Öreg pap [Sprecher] Modeszt Petrovics Muszorgszkij: Hovanscsina – Saklovityij Jacques Offenbach: Kékszakáll – Popolani Carl Orff: Az okos lány – Király Petrovics Emil: C’est la guerre – Férj Polgár Tibor: A kérők – Károly Giacomo Puccini: Manon Lescaut – Lescaut hadnagy Giacomo Puccini: Bohémélet – Marcel Giacomo Puccini: Gianni Schicchi – címszerep Giacomo Puccini: Turandot – Ping Ránki György: Pomádé király új ruhája – Garda Roberto Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov: Az aranykakas – Dodon cár Gioachino Rossini: A sevillai borbély – Figaro Gioachino Rossini: Ory grófja – Roberto Johann Strauss d. S.: A denevér – Dr. Falke Johann Strauss d. S.: A cigánybáró – Zsupán Kálmán; Gábor diák Richard Strauss: Salome – Johanaan Szabó Ferenc: Légy jó mindhalálig – Pósalaky Szokolay Sándor: Sámson – címszerep Giuseppe Verdi: Nabucco – címszerep Giuseppe Verdi: Macbeth – címszerep Giuseppe Verdi: A trubadúr – Luna gróf Giuseppe Verdi: Rigoletto – Marullo Giuseppe Verdi: La Traviata – Georges Germont; Douphol báró Giuseppe Verdi: A végzet hatalma – Don Carlos Giuseppe Verdi: Álarcosbál – René Giuseppe Verdi: Aida – Amonasro Giuseppe Verdi: Don Carlos – Posa márki Giuseppe Verdi: Otello – Jago Giuseppe Verdi: Falstaff – címszerep
Filmjei
Erkel (1952) „C'est la guerre” (1964, tv-film) Denevér (1965, tv-film) A csengő (1966, tv-film) Don Giovanni (1966, színházi közvetítés a Komische Operből, NDK) Nem várok holnapig... (1967) A kékszakállú herceg vára (1970, tv-film) Gianni Schicchi (1975, tv-film) Barrabás (1977, tv-film) A sevillai borbély (1977, tv-film) Otelló (1978, tv-film) Bajazzók (1979, tv-film) Névtelen hősök (1982, tv-film) Székelyfonó (1982, tv-film) Az élet muzsikája – Kálmán Imre (1984) Hoffmann meséi (1984, tv-film) Hány az óra, Vekker úr? (1985) Banánhéjkeringő (1987) Három a kislány (1988, tv-film) Szomszédok, 82–84. rész (1990, tv-sorozat) Esküdtszéki tárgyalás (1991, tv-film) Balekok és banditák (1997)
Számos mozi- és tv-filmben kölcsönözte a hangját színészeknek.
Díjai, elismerései Liszt Ferenc-díj (1954, 1957, 1973) Érdemes művész (1959) Kossuth-díj (1962) Kiváló művész (1967) Kazinczy-díj (1974) Munka Érdemrend – arany fokozat (1980) Szarvas díszpolgára (1986) Bartók–Pásztory-díj (1986) A Magyar Állami Operaház örökös tagja (1989) Erzsébet-díj (1993) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1996) Inter-Lyra-díj (1998)Lyra-díj http://www.geocities.ws/fivelyra/dij.html Magyar Örökség díj (1998) Budapestért díj (1998) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2003) Hazám-díj (2003) Óbuda-Békásmegyer díszpolgára (2003) A Magyar Állami Operaház Mesterművésze (2003) Gundel művészeti díj (2003) Táncsics Mihály-díj (2005) Prima díj (2008)
Kép és hang Háry János toborzó Tiszán innen Dunán túl Partnere: Marton Éva Tiszán innen Dunán túl Partnere: Máté Ottilia Nyugodjék békében Sevillai borbély Álmaimban valahol Mecseki csárdás; Paprika só
Jegyzetek
Források Rajk András: Melis György Múzsák é. n.
Café Momus - Pályák, szerepek
Irodalom Rajk András: Melis György. Budapest, 1984, 1985. Múzsák Közművelődési K. (1984), (1985) Melis György. Szerk. Horváth Péter, Szegvári Katalin. Budapest, 1998. Pallas Stúdió (Örökös tagság), Winkler Gábor: Egy élet az operaszínpadon. Portré Melis Györgyről. Budapest, 2009. Tudomány, [A mellékelt CD-n korábban ki nem adott rádiófelvételek.]
További információk Az Oktatási és Kulturális Minisztérium gyászjelentése A Magyar Állami Operaház gyászjelentése FN.HU METROPOL.HU M1 Híradó FIDELIO Az Oktatási és Kulturális Minisztérium gyászjelentése M1 Hatórai tea, Szinetár Miklós visszaemlékezése. 2009. november 27.
Kategória:1923-ban született személyek Kategória:2009-ben elhunyt személyek Kategória:Evangélikus magyarok Kategória:Szlovák származású magyarok Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:A Magyar Állami Operaház örökös tagjai Kategória:Baritonok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Kazinczy-díjasok Kategória:Szarvasiak Kategória:A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Hazám-díjasok Kategória:Budapestért díjasok Kategória:Gundel művészeti díjasok Kategória:Bartók–Pásztory-díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:A Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím tulajdonosai Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal kitüntetettjei