A Never Say Never című album Brandy amerikai énekesnő második albuma. 1998-ban jelent meg. Az album, melyen a legtöbb dal producere Rodney Jerkins, megerősítette Brandy pozícióját sztárként és hozzájárult Jerkins Timbaland által ihletett stílusa népszerűsítésében, mely a későbbiekben Whitney Houston, a Destiny’s Child és mások albumain is hallható volt. A Never Say Nevert öt Grammy-díjra jelölték, és az énekesnő albumaiból ebből kelt el a legtöbb, több mint 14 millió.laut.de | Brandy (Biographie)

Felvételek Brandy, miután az előző három évben néhány filmzenealbumos vendégszereplést leszámítva távol maradt a zeneipartól, 1997-ben kezdte meg a munkát második albumán, Rodney Jerkins producerrel és apjával, Willie Norwooddal. Jerkins írta az album dalainak nagy részét és ő lett az executive producer is. Az album készítésében más producerek is részt vettek, köztük Dallas Austin, Guy Roche és David Foster. Készültek dalok Babyface, Fat Joe, Da Brat és Big Pun közreműködésével is, ezek végül nem kerültek fel az albumra, de némelyik dal hallható a U Don't Know Me (Like U Used To) remix EP-n.

Fogadtatása A legtöbb kritikus az album balladáit és Brandy tiszta hangját dicsérte. Az album világszerte sikert aratott. Az USA-ban a Billboard 200 és a Billboard Top R&B/Hip-Hop albums slágerlisták 3. helyén nyitott, a megjelenést követő első héten 160 000 példány kelt el belőle. A következő héten az albumból 153 000 példány kelt el és egy hellyel feljebb került a listán. Végül több mint 5 000 000 eladott példányért ötszörös platinalemez minősítést kapott. Hollandiában, Németországban, Kanadában és Dániában is a top 5-be került a slágerlistán, és több más országban is a top 20-ba.

Díjak és jelölések A Never Say Nevert négy kategóriában jelölték a 41. Grammy-díjra, közte a legjobb R&B-albumnak járóra, illetve a legjobb felvétel, a legjobb R&B-dal és a legjobb R&B-előadás duó vagy együttes által kategóriákban a The Boy Is Mine című dalért; utóbbit el is nyerte. A rákövetkező évben a legjobb, női előadó által előadott R&B-dal kategóriában újabb jelölést kapott, az Almost Doesn’t Count című számért.

Az album emellett több Billboard Music Awardot is elnyert és több kategóriában jelölték az American Music Awardra, a MTV Awardra és a Soul Train Awardra.

Dalok Az album első dala az Angel in Disguise, melynek producere Darkchild. A dal, bár hivatalosan nem jelent meg kislemezen és videóklip sem készült hozzá, felkerült a Billboard Hot 100 slágerlistára. Az 1998 májusában az album első kislemezeként megjelent The Boy Is Mine az album leghíresebb dala. Eredetileg egyedül Brandy énekelte volna, végül duett lett az egyre sikeresebb Monicával. A duett Brandy és Monica legsikeresebb száma is.

Az album harmadik dala, a Learn the Hard Way hasonlatosságokat mutat a címadó dallal, a Never Say Neverrel. Az Almost Doesn’t Countot és a Happyt Brandy előadta az 1999-ben megjelent Double Platinum című filmben, melyben ő és Diana Ross is szerepeltek. Előbbi kislemezen is megjelent és nagy sikert aratott, utóbbi dal kedvező kritikákat kapott a The Rolling Stone magazintól.

A Top of the Worldben Mase rappel. A U Don’t Know Me (Like U Used To), az album utolsó kislemezdala főleg remixéről ismert, melyben Shaunta és Da Brat is közreműködik. A remix az azonos című EP első kislemeze is volt.

A Have You Ever? szintén listavezető sláger lett. Brandy azt mondta a dalról, hogy „ez volt az első alkalom, hogy olyan producerrel dolgozhattam, mint David Foster. A hangom nem volt még elég fejlett, a dalnak pedig olyan hangokra lett volna szüksége, amit a producerek pénzcsináló hangoknak neveznek – annak a fajtának, ami a slágerlisták élére röpít! Nagyon ideges voltam, de jól sikerült.”

A One Voice a UNICEF hivatalos dala volt megalakulásának 50. évében. Az Entertainment Weekly kedvező kritikát írt róla. Az album utolsó dala az (Everything I Do) I Do It For You című Bryan Adams-dal feldolgozása, ami videóklip és promóció nélkül is a top 30-ba került az új-zélandi slágerlistán.

Számlista #CímSzerzőkHossz 1. Intro 0:51 2. Angel in Disguise Rodney Jerkins, LaShawn Daniels, Fred Jerkins III, Tye V Turman, Traci Hale 4:48 3. The Boy Is Mine (duett Monicával R. Jerkins, Brandy Norwood, Daniels, F. Jerkins, Japhe Tejeda 4:55 4. Learn the Hard Way R. Jerkins, Norwood, F. Jerkins, Daniels, Sybil Jerkins, Cherry, Rick Williams 4:51 5. Almost Doesn’t Count Shelly Peiken, Guy Roche 3:37 6. Top of the World (feat. Mase) R. Jerkins, F. Jerkins, Daniels, Isaac Phillips, Turman, Mason Betha 4:41 7. U Don’t Know Me (Like U Used To) R. Jerkins, Norwood, Sean Bryant, Phillips, Paris Davis 4:29 8. Never Say Never R. Jerkins, Norwood, Daniels, F. Jerkins, Tejeda, Williams 5:10 9. Truthfully Marc Nelson, Harvey Mason Jr. 4:57 10. Have You Ever? Diane Warren 4:26 11. Put That on Everything R. Jerkins, Norwood, Daniels, F. Jerkins, Tejeda 4:51 12. In the Car (Interlude) R. Jerkins 1:10 13. Happy R. Jerkins, Norwood, Daniels, F. Jerkins, Tejeda, Lawrence Smith, Darryl McDaniels, Joseph Simmons 4:32 14. One Voice Gordon Chambers, Phil Galdston 4:07 15. Tomorrow F. Jerkins, Norwood, R. Jerkins, Daniels, Tejeda 5:21 16. (Everything I Do) I Do It for You Bryan Adams, Michael Kamen, R. J. Lange 4:09

Kiadatlan dalok Fooled by the MoonYouTube – Fooled by the Moon Sunday MorningYouTube – Sunday Morning The Only One for MeYouTube – The Only One for Me

Kislemezek The Boy Is Mine (1998 május) Top of the World (1998 augusztus) Have You Ever? (1998 december) Angel in Disguise (1999 február) Almost Doesn’t Count (1999 május) U Don’t Know Me (Like U Used To) (1999 augusztus) U Don’t Know Me (Like U Used To) – The Remix EP (1999) (Everything I Do) I Do It for You (1999 szeptember) Never Say Never (2000 március)

Zenészek Anas Allaf – gitár Chuckii Booker – dob Nathan East – basszusgitár David Foster – billentyűs hangszerek Harvey Mason, Sr. – ütősük, billentyűsök Dean Parks – gitár Isaac Phillips – gitár Michael Thompson – gitár Rick Williams – gitár

Produkció Gyártásvezetők: Paris Davis, Rodney Jerkins, Craig Kallman, Brandy Norwood Vocal assistance: Alex Brown, Bridgette Bryant, Carmen Carter, Nikisha Grierf, Dorian Holley, LaTonya Holman, Richard Jackson, Bobette Jamison-Harrison, Donyle Jones, Vatrina King, James McCrary, Kristle Murden, Willie Norwood, Kayla Parker, Shelly Peiken, Alfie Silas, Meri Thomas, Carmen Twillie, Mervyn Warren, Maxine Waters, Oren Waters, Yvonne Williams, BeBe Winans, Monalisa Young Hangmérnökök: Leslie Brathwaite, Ken Deranteriasian, Felipe Elgueta, Ben Garrison, Brad Gilderman, Jean-Marie Horvat, Mario Lucy, Victor McCoy, Brandy Norwood, Al Schmitt, Rick Sigel, Moana Suchard, Chris Tergesen Hangmérnökasszisztensek: Carlton Lynn, Victor McCoy, Moana Suchard, Greg Thompson Keverés: Gerry Brown, Ken Deranteriasian, Brad Gilderman, Mick Guzauski, Dexter Simmons, Tom Bender Mastering: Brian Gardner, Bernie Grundman Művészeti rendezés: Thomas Bricker

Helyezések Slágerlista (1998)Adat forrásaLegfelső helyezésMinősítésEladási adatokUSA Billboard 200Billboard25× platinalemez5 000 000+USA Billboard Top R&B/Hip-Hop Albums2Ausztrál albumslágerlistaARIA13Platinalemez70 000+Belga albumslágerlistaUltratop21ultratop.be – Ultratop Belgian ChartsPlatinalemez70 000+Brit albumslágerlistaBPI/The Official UK Charts Company19Aranylemez100 000+Dán albumslágerlistaIFPI/Nielsen SoundScan10Aranylemez40 000+Dél-afrikai albumslágerlistaRISAPlatinalemez40 000+Francia albumslágerlistaSNEP/IFOP12Aranylemez75 000+Fülöp-szigeteki albumslágerlistaPARIPlatinalemez30 000+Holland albumslágerlistaNVPI5Aranylemez40 000+Indonéz albumslágerlistaASARIAranylemez75 000+Ír albumslágerlistaIRMAAranylemez15 000+Japán albumslágerlistaOricon142× platinalemez500 000+Kanadai albumslágerlistaCRIA/Nielsen SoundScan34× platinalemez400 000+Malajziai albumslágerlistaRIMAranylemez25 000+Német albumslágerlistaMedia Control10Aranylemez100 000+Norvég albumslágerlistaVG Nett25Osztrák albumslágerlistaMedia Control17Svájci albumslágerlistaMedia Control11Svéd albumslágerlistaGLF16Új-zélandi albumslágerlistaRIANZ16Platinalemez15 000+

Jegyzetek

Kategória:Brandy-albumok Kategória:R&B-albumok Kategória:Atlantic Records-albumok Kategória:1998 nagylemezei