A Bükk-vidék (régebben csak Bükk) az Északi-középhegységben található földrajzi középtáj, Magyarország legnagyobb átlagmagasságú, barlangokban bővelkedő karszthegysége. A Kárpátok része s így az Alpok-Himalája rendszer alrendszere. Alpok-Himalája rendszer alrendszerei: Bükk - Hegység, Észak - Magyarország Középső területe 1977 óta nemzeti park (Bükki Nemzeti Park). Nevét leggyakoribb fájáról, a bükkről (Fagus sylvatica) kapta. Az Északi-középhegység egyetlen olyan hegysége, amely egészében nem vulkanikus eredetű.A Cserhát kisebb részben vulkanikus, a Gödöllői-dombság pedig nem hegység. A Bükk-vidéken található Magyarország legnagyobb összefüggő erdőterülete, közel . Alpok-Himalája rendszer alrendszerei: Bükk - Hegység, Észak - Magyarország
Kialakulása Alapkőzetei a Tethys-óceán észak-afrikai szegélyén keletkeztek a késő karbon és a középső jura korok között, ahol csaknem 160 millió éven keresztül rakódott le az üledék, meszes, agyagos, illetve kisebbrészt dolomit és homokkő rétegeket létrehozva. A középső és a késő triászban az ekkori vulkánkitörések következtében riolit, andezit és bazalt rétegek rakódtak le, a jura időszakban pedig gabbró.
bélyegkép|250px|A Bükk-vidék Bélapátfalva közelében bélyegkép|250px|Bél-kő bélyegkép|250px|Teljesen bükkfás hegyoldal a Garadna-völgyben bélyegkép|250px|A Lillafüredi-vízesés
A jura végén bezárult a Tethys-óceán. A késő jura és az eocén között redős, pikkelyes szerkezet alakult ki, amikor az elvékonyodott kontinentális lemezre óceáni kéregdarabok tolódtak rá, az agyag palává vált, majd a paleogén időszak elején a hegység kiemelkedett és lepusztult. Az eocén elején szárazföldi felszínalakulás, erős lepusztulás volt jellemző, ennek következtében tönkfelszínek alakultak ki (például a Nagy- és Kis-fennsík). A késő eocén idején ismét előrenyomult a tenger, üledékeinek nyoma ma is megtalálható. Az oligocén végén, 20-25 millió évvel ezelőtt paleozoikumi eredetű rétegek tolódtak a területre. A miocén elején felerősödött a vulkáni tevékenység és riolit-riodácit tűzárkővel borította be a területet. A Bükk-vidék déli szegélyén a miocén kori Pannon-tenger üledékei is megtalálhatók.
A miocén végére a Bükk-vidék központi része 300-400 métert emelkedett, így számottevő magasságú, mélyülő völgyekkel tagolt hegységgé alakult, elkezdődött a máig tartó karsztosodás és a vízhálózat kialakulása. A pliocén első felében a félsivatagi éghajlat volt jellemző, hegylábfelszín-képződés kezdődött, majd a pliocén második felében hűvösebbé és nedvesebbé vált az éghajlat, az emelkedés pedig tovább folytatódott.
Történelme A hegység területén már a paleolitikumban, vagyis az őskőkorban is éltek emberek (Szeleta-kultúra). Több barlangból is jelentős régészeti leletek kerültek elő: Suba-lyuk, Szeleta-barlang, Istállós-kői-barlang, Kecske-lyuk, valamint az avasi Tűzkövesen. A Bársony-házi „szakócák” Miskolc területéről ismertek. A neolitikum, vagyis az újkőkor (más néven: csiszolt kőkor) végén (i. e. V. évezredben) egy földműveléssel és állattartással foglalkozó nép élt a területen, melyből kialakult a bükki kultúra az i. e. IV. évezred elejére. A kultúra leletei megtalálhatóak a cserépfalui Füzér-kői-barlangban, a felsőtárkányi Petényi-barlangban, valamint a Pes-kő-barlangban.
I. e. 3200–1900 között egy rézkor végi nép hagyta hátra a Baden-péceli kultúra leleteit. A bronzkor végén meginduló nagy népmozgások elleni védelem céljából az i. e. 13–12. században a pilinyi kultúra népe kezdte meg a földvárak építését. A hegység őskori földvárainak és sáncainak többségét azonban a Kyjatice-kultúra képviselői építették.
I. e. a 4. században megjelentek a kelták a területen. Központjuk a Délkeleti-Bükkben (a mai Bükkszentlászló fölött) emelkedő Nagysánc volt. A szkíták csak a peremvidéken szálltak meg, a hegységbe csak vadászni jártak. A szarmaták és jazigok a déli sík vidékeket lakták. Szállásterületük északi határa Cserépfalu–Eger közelében volt.
A népvándorlás idején megérkeztek a hunok és a szlávok is. A 7. század végén a területre avarok érkeztek. A mai Felsőtárkány környéke minden bizonnyal a honfoglaló Tárkány törzs szállásterületei közé tartozott. Szent István korában kezdődött a lakosságának keresztény hitre térítése. A hegyek között még jó ideig éltek a pogány szokások, melyeket bizonyos elnevezések is őriznek: Oltár-kő, Imó-kő, Bálvány, Pogányoltár.
A tatárjárás előttről csak Cserépfaluról van említés, amely Crispinus fia Egyed birtoka volt. A felsőtárkányi Barát-réten kolostorromok találhatóak. A törökök elpusztították Tárkányt, míg Cserépfalut az 1552-es egri ostrom sem viselte meg különösebben.
1766-ban létrejött egy szlovák erdőmunkások által lakott telep a mai Répáshuta helyén. Ők 10 év után elhagyták a helyet, ahol 1790-től üvegkészítő munkások telepedtek meg, Répáshutának nevezve lakhelyüket.
Földrajza Éghajlata Magyarország egyik legcsapadékosabb területe, amelyre évi átlag 700– csapadék hullik. Itt dőlt meg Jávorkúton a Magyarországon valaha mért legnagyobb csapadék rekordja 2010-ben, ahol -t regisztráltak.
Az évi középhőmérséklet a Bükkaljától a Nagyfennsíkig -ról 7,5--ra csökken. A Kárpát-medence alföldjeihez és dombságaihoz képest – a Bükkalját a Bükkhátat kivéve – a hegységben a tél hosszú és hideg. Fagyokra október 10-től már gyakorta kell számítani. Hosszú, havas telek után a Bánkút melletti északi lejtőkön április első heteiben is lehet síelni. Fagyos napok még májusban, júniusban is előfordulhatnak, a Nagy-fennsík -es tengerszint feletti magasság fölött mélyülő töbreiben hajnalonként akár július–augusztusban is. A januári napfénytartam a Sajó-völgyben mindössze 50-55, a hegység javán 55-70, a Nagy-fennsíkon 70-75 óra. Mindezek következtében a legnagyobb hidegeket nem a Bükk-fennsíkon (), hanem a Sajó-völgyben () mérik (fordított léghőrétegzettség). A szomszédos alföldi és dombvidékekhez képest a tavasz késik, a mogyoró virágzása csak március derekán kezdődik. A nyár hűvös.
Legmagasabb pont A Bükk-vidék legmagasabb csúcsának sokáig az Istállós-kő csúcsot tekintették (). 2014-es nem hivatalos mérések szerint azonban a Kettős-bérc déli csúcsa magasabb: , és az északi csúcs is 10 centiméterrel meghaladja a korábban legmagasabbnak vélt csúcsot. A mérést GPS alapú technológiával hajtották végre, így nagyon minimális a hibalehetőség, . Ezután a Kettős-bérc déli csúcsát Szilvási-kőnek nevezték át.
További csúcsok: a Bálvány () és a Tar-kő (), de még további kb. 50 csúcs emelkedik 900 méter fölé, közülük 11-é 950–959 m fölé. Ezek közül 20 csúcson van elhelyezve pecsételő a Bükk 900-as csúcsai nevezetű teljesítménytúra állomásaiként.A Bükk – Turistaatlasz és útikönyv, Cartographia Kiadó, 2003. A legmagasabb magyar hegyek 100-as listáján a Bükk-vidék abszolút többséggel rendelkezik, ugyanis 59 csúcsa szerepel a listán.
Vízrajza A Bükk-vidék teljes területe a Tisza vízrendszeréhez tartozik. Nyugati, délnyugati és déli vidékeiről a felszínen futó patakok vizét az Eger–Laskó–Csincse-vízrendszer gyűjti össze. Északi-északnyugati részén a Szilvás-patak, majd a Bán-patak fogadja magába a hegységből érkező vízfolyásokat, melyek a hegység keleti részén folyó Sajóba torkollanak. A Bükk-vidéket a Mátrától elválasztó Tarna gyűjti össze a terület legnyugatabbra eső vidékeinek felszíni vizeit. A középtájon számos karsztforrás ered. Ezek közül is a legjelentősebbek a Vöröskő-forrás, az Imó-forrás, a Szikla-forrás és a Fekete-len-forrás.
Barlangjai bélyegkép|250px|Az Istállós-kői-barlang
Több mint 1100 barlang ismert itt, melyek közül több képzettség nélkül is látogatható, ilyen például az Anna-barlang, a Szent István-barlang, a Szeleta-barlang, a Kecske-lyuk, az Istállós-kői-barlang és a Büdös-pest. A híres miskolctapolcai Barlangfürdőt termálvízforrás táplálja. Barlangjai közül 52 barlang fokozottan védett. Fokozottan védett barlang a Bükk-vidéken az Anna-barlang, a Balekina-barlang, a Balla-barlang, a Bányász-barlang, a Bolhási–Jávorkúti-barlangrendszer, a Borókás-tebri 2. sz. víznyelőbarlang, a Borókás-tebri 4. sz. víznyelőbarlang, a Bronzika-barlang, a Büdös-pest, a Diabáz-barlang, a Diósgyőrtapolcai-barlang, a Fecske-lyuk, a Fekete-barlang, a Felső-forrási-barlang, a Gyurkó-lápai-barlang, a Hajnóczy-barlang, a Három-kúti-barlang, a Herman Ottó-barlang, a Hillebrand Jenő-barlang, az Istállós-kői-barlang, az István-lápai-barlang, a Jáspis-barlang, a Kecske-lyuk, a Király-kúti-zsomboly, a Kis-kőháti-zsomboly, a Kő-lyuk, a Körös-barlang, a Létrási-vizesbarlang, a Lilla-barlang, a Mexikó-völgyi-víznyelőbarlang, a Miskolctapolcai-tavasbarlang, a Nagykőmázsa-oldali-zsomboly, a Nagykőmázsa-völgyi-víznyelőbarlang, a Pénz-pataki-víznyelőbarlang, a Pes-kő-barlang, a Pongor-lyuk, a Speizi-barlang, a Suba-lyuk, a Szamentu-barlang, a Szeleta-barlang, a Szeleta-zsomboly, a Szent István-barlang, a Szepesi–Láner-barlangrendszer, a Szirén-barlang, a Szivárvány–Sebes-barlangrendszer, a Tar-kői-kőfülke, a Tatár-árki-barlang, az Udvar-kő, az Upponyi 1. sz. kőfülke, a Vár-tetői-barlang, a Vénusz-barlang és a Viktória-barlang.A természet különösen jelentős, egyedi élettelen képződményei közül a barlangok 1961 óta, a források, víznyelők, kunhalmok és földvárak pedig a természet védelméről szóló 1996. évi LIII tv (Tvt.) hatályba lépése (1997) óta ún. ex lege védelem alatt állnak. Több ősemberek lakta barlang található itt, melyekben jelentős leletekre bukkantak. Ilyen barlang a Szeleta-barlang, a Kecske-lyuk, a Mexikói-barlang, a Suba-lyuk és az Istállós-kői-barlang.
A Bükk-vidék területén van az ország legmélyebb barlangja, a mély Bányász-barlang. A középtájon a második legmélyebb az István-lápai-barlang, a harmadik legmélyebb a Jáspis-barlang, a negyedik legmélyebb a Fekete-barlang és az ötödik legmélyebb a Diabáz-barlang. A leghosszabb barlangja az István-lápai-barlang, amely Magyarországon az 5. leghosszabb barlang, a második leghosszabb barlangja a Bolhási–Jávorkúti-barlangrendszer, amely hazánkban a 12. leghosszabb barlang, a harmadik leghosszabb barlangja a Hajnóczy-barlang, amely Magyarország 13. leghosszabb barlangja.
Növényvilága A hegységet hatalmas erdőségek uralják, melyekben jól megfigyelhető az észak-déli és a magassági elrendeződés, az ún. zonalitás. Az Alföld-peremi részektől a magasság növekedésével a hegység közepe felé haladva egymás felett alakultak ki az alföldi erdős-sztyepp erdők, a középhegységi száraz, melegkedvelő tölgyesek, a hűvösebb gyertyános tölgyesek és a hűvös bükkösök övei. A délies, nyugatias kitettségű meredek mészkő-sziklás lejtők legnevezetesebb növénytársulása a hárs-kőris sziklaerdő, amely a jégkor utáni felmelegedés, a mogyorókor kevert erdeinek az emlékét őrzi és azokra a termőhelyekre szorult vissza, ahol már a bükk nem versenyképes.
A Bükk növényzeti képét elsősorban a kontinentális, valamint az Erdély és a Kárpátok közelségére utaló növényfajok és társulások megjelenése határozza meg. A védett sziklazugokban két melegigényes harmadkori faj vészelte át az utolsó eljegesedést, a Bélkő napsütéses mészkőszikláin, a szirti pereszlény - amely ma legközelebb a Balkán-félsziget szubmediterrán mészkővidékén található -, és a pannóniai bennszülött magyarföldi husáng (Ferula sadleriana). Igazi alhavasi reliktumnövényei a Bükknek a sárga ibolya (Viola biflora), mely hazánkban csak itt található meg, a havasi ikravirág, a hegyi kőtörőfű (Saxifraga adscendens), a tarka nyúlfarkfű, a havasi iszalag (Clematis alpina) és a korai szegfű (Dianthus plumarius subsp. praecox). A jégkorszak utáni hideg, kontinentális idők tanúi - ún. posztglacialis reliktumai, hasonlóan a többi reliktumnövényhez, szigorúan védett ritkaságok. Ezek közé tartozik a poloskavész és a fennsík fagyzugos töbreinek, sziklás oldalain virágzó északi sárkányfű (Dracocephalum ruyschiana), amely csak itt fordul elő hazánkban. A Bükknek két sajátos bennszülött faja ismeretes: a Vrabélyi-estike (Hesperis matronalis subsp. vrabelyiana) és a meredek dolomit- és mészkősziklák gyepalkotója a magyar nyúlfarkfű (Sesleria hungarica).