A Dózsa György-féle parasztháború egy hónapokig tartó (1514 áprilisa – júliusa), véres eseménysorozat volt a Magyar Királyság területén. A Bakócz Tamás esztergomi érsek által a törökök ellen összehívott paraszti keresztes sereg a hadjárat leállítása miatt a saját nemessége ellen fordult. A felkelés vezére Dózsa György székely katona volt. A parasztfelkelések bázisát nem szűkíthetjük kizárólag a jobbágyokra: a harcokban nagy számban vettek részt a mezővárosi árutermelő-kereskedő réteg képviselői és kisnemesek is.
Előzmények bélyeg|bal|100px|II. Ulászló magyar király Hunyadi Mátyás 1490-ben bekövetkezett halála után a Jagelló-házi, elődjéhez képest gyengekezű II. Ulászló került a magyar trónra. A rendi országgyűléseken a bárók elérték, hogy a jobbágyok terhei növekedjenek. Az 1492-es országgyűlésen a király hivatalosan is lemondott jövedelmei egy részéről, mivel ezek nagy része már úgyis a bárókat gazdagította. Emellett kötelezővé tették a terménykilenced behajtását. Ezt a középnemesség harcolta ki, mert féltek, hogy jobbágyaik mezővárosokba vagy nagybirtokokra költöznek, ha tovább növelik szolgáltatásaikat. 1498-ban bevezették a szőlő és a föld utáni kilencedet, ezt pedig kiterjesztették a földbirtokosok földjét művelő városi polgárokra is. Szintén ezen az országgyűlésen határoztak a nemesség és a papság vám- és harmincadmentességéről.
bélyeg|100px|Bakócz Tamás esztergomi érsek Ezen kívül a nemesek már nemcsak a megtermelt, hanem a vásárolt áruk szállításakor sem voltak illeték fizetésére kötelezhetőek. 1504-ben kisnemesekből kinevezett szolgabírók hatáskörébe utalták a jobbágyok költözködési jogának elbírálását; a parasztjaik szabad költözködését megakadályozó nemesek büntetését már korábban jelentősen enyhítették. A további rendelkezések között szerepelt még a parasztok vadászati jogának visszavonása és a mezővárosok jogainak csökkentése azért, hogy a parasztok ne akarjanak odaköltözni.
A kor negatív fejleménye volt, hogy a Fuggereknek sikerült megkaparintaniuk a szepességi arany- és az erdélyi aranybányák monopóliumát. A később bekövetkezett német parasztháború előtti helyzethez hasonlóan, a Fuggerek Magyarországon is katasztrofális gazdasági helyzetet idéztek elő.
1512-ben I. Szelim lett az Oszmán Birodalom szultánja. Ugyanebben az évben a törökök elfoglalták a szreberniki bánságot, amit a magyaroknak nem sikerül visszaszerezniük. A további török sikerek hatására X. Leó pápa 1513-ban keresztes hadjáratot hirdetett a törökök ellen, melybe be akarta vonni Svédországot, Dánia–Norvégiát, a Cseh Királyságot, az orosz fejedelemségeket, a Német Lovagrendet, a Lengyel–Litván Uniót, Havasalföldet és a Raguzai Köztársaságot. A had szervezésével Bakócz Tamás esztergomi érseket és szentszéki követet bízta meg. Bár a nemesség tiltakozott az időszerűtlenség és a rossz szervezettség miatt, Bakócz mégis elérte, hogy 1514. április 9-én kihirdessék a pápai bullát.Miért tört ki a Dózsa-féle parasztháború?Dózsa György vereséget szenved Temesvár alatt
A támadásra jó alkalom kínálkozott, mert I. Szelim birodalma a keleti széleken háborúba keveredett Perzsiával. A parasztháború befejezte után, alig több mint egy hónappal megvívott csaldoráni ütközetben az oszmánok döntő vereséget mértek a perzsákra.
A parasztháború A hadsereg felállítása bélyeg|bal|150px|Dózsa György Bakócz Tamás minden egyházmegyében helynököket nevezett ki a kereszteshad szervezésére. A hadsereg fővezérének kiválasztása nehéz feladat volt. Olyan férfira volt ugyanis szükség, aki a harc terén már sikereket ért el, és képes a tömegekben bizalmat, ragaszkodást, lelkesedést kelteni, valamint fegyelmezni azt. Úgy látszott, hogy a legalkalmasabb egyént találta meg Bakócz, mikor választása Dózsa Györgyre a háromszéki dálnoki lófőcsaládból származó, székely hadnagyra esett, aki egy török kapitánnyal vívott győztes párbajával dicsőségre és népszerűségre tett szert, szerény köznemes származásánál fogva pedig közel állt azokhoz, akiket vezetnie kellett. A toborozottak többsége az akkori dél-magyarországi területekről, a Délvidékről jött, de a Tiszántúlról, a Dunántúlról, a Felvidékről és Erdélyből is szép számmal képviselték magukat. A kereszteshadsereg tagjai közé a jobbágyok mellett a fekete sereg megmaradt zsoldosait, szökött jobbágyokat, munka nélküli marhahajcsárokat, elbocsátott katonákat, illetve papokat, szerzeteseket és kisnemeseket is toboroztak.
A sereg nem kizárólag csak magyar nemzetiségű parasztokból állt. A sereg egy hányadát, nagyjából 40%-át felvidéki szlovákok, Erdélyből jött románok, valamint délvidéki szerbek és ruszinok alkották, mellettük még állhattak németek is, de ez utóbbiak igen kis számban lehettek. Egyébként Dózsa első győzelmeit követően az ország legtöbb helyén paraszti zavargásokra került sor, amelyben a más nemzetiségű földművesek, így szlovákok, németek, horvátok, szlovénok, vagy szerbek is részt vettek. A nemesek serege sem volt nemzetiségileg azonos, mert számos német zsoldost fogadtak föl, továbbá a végvári katonaság is részt vett a harcokban, melynek egy része szerbekből állt, noha ezek is sok esetben a délvidéki szerb parasztok soraiból került ki.
Az összecsapások kezdete és okai Május közepére az országban mintegy fős paraszti had gyűlt össze, a nemesség pedig egyre növekvő aggodalommal figyelte a parasztok gyülekezését. Sőt, mivel éppen a legsürgősebb mezei munkák idején vesztették el a munkás kezeket, jobbágyaikat erőszakos módon megakadályozták abban, hogy távozhassanak. Ennek híre a keresztesek táborában nagy ingerültséget keltett.
A gyülekező keresztesek elhelyezésére, élelmezésére és szervezésére egyébként sem történtek meg a kellő intézkedések, ami kihágásokhoz és zavargásokhoz vezetett, melyek, miután büntetlenül maradtak, mind nagyobb arányokat öltöttek. A nemesek udvarházai, urak kastélyai, vásárokra utazó kereskedők ellen intézett támadások egyre gyakoribbá váltak. Ekkor Bakócz a parasztok és a nemesek Mezőtúron történt összecsapásainak hírére leállította a toborzást, majd később a hadjárat folytatását is, azonban Székely Dózsa György, valamint testvére Dózsa Gergely és több ferencesrendi szerzetes, élükön Lőrinc pappal a sereg másik vezetőjével, nem engedelmeskedtek az újabb felhívásnak, és törökbarát árulóknak minősítették a nemeseket és a királyt, megtörésüket a keresztes hadjárat győzelme előfeltételének tekintették. Dózsa azonban még mindig ragaszkodott az eredeti elképzeléshez, és a törökök ellen akart indulni. Azt tervezte, hogy egyesíti seregét Szapolyai János erdélyi vajda seregével, és együtt támadják meg az oszmán előőrsöket.
A felkelés kitörése Apátfalvai vérengzés bélyeg|200px|Apátfalva és környéke Dózsa György seregével a Körös-közből hamarosan a Maros-köz felé vette az irányt, mert hírét vette, hogy a szomszéd vármegyék alispánjainak felhívására Csanád környékén a nemesség nagyobb hadsereg összevonását tervezi, amely könnyen veszélyessé válhatott számára. Gyuláról tehát Balogh Istvánt már május 23-án előre küldte, hogy valahol Csanád vidékén Apátfalvánál gázlót keressen a Maroson. Azonban Báthory István temesvári ispán és Csáky Miklós csanádi püspök vezetése alatt álló nemesek Apátfalva mellett rajtaütöttek Dózsa seregének előőrsén, és a körülbelül egy óra hosszat tartó csatában súlyos csapást mértek a menekülő parasztokra. Báthory István, Csáky Miklós püspök, Ravazdy Péter, Jaksics Péter, Szokolyi és más nemesek a diadal után Nagylakra vonultak, és az ottani kastélyban szálltak meg.
Nagylaki csata bélyeg|bal|Csanád és környéke, 1528 Dózsa eközben Gyula felől már szintén a csatatér közelébe ért, magához csatolta a vert sereg maradványait és május 24-én hajnalban válaszul az előző napi vérengzésre a paraszti hadak rágyújtják a nagylaki kastélyt a diadalukat ünneplő nemesekre. Ezután összecsapnak a Nagylak és Csanád közt fekvő síkon a nemesi és keresztes seregek. A sikeresen megmenekülő Báthori István vezetésével harcoló nemesi sereg gyalogságát kezdetben megzavarta Dózsának gyors rohamban támadó lovassága, és a kaszával harcoló parasztok zavart okoztak az ellenség soraiban. A győzelem már-már a parasztok részére látszott eldőlni, amikor Báthori ágyúi segítségével menekülésre kényszerítette a parasztokat, ami ellentámadásba ment át, amikor a harcban idáig még részt nem vett utóhadtól támogatva az üldözőkre csaptak. Csáky Miklós Csanád felé menekült, de Dózsa Csanád városának szélét felégette, magát a várost pedig elfoglalta. Csáky Miklóst a várból való menekülése során elfogták, és néhány főúrral együtt karóba húztak. Jobban kedvezett a sors Báthorinak, aki el tudott menekülni.
A nemesek kivégzése bélyeg|bal|100px|Csáky címer bélyeg|100px|A belezi „Kunkereszt”, Magyarcsanád külterületén, azt a helyet jelöli, ahol karóba húzták Csáky Miklós csanádi püspököt bélyeg|100px|Telegdy István kincstartó síremléke A nagylaki csatában Csáky Miklós püspök, Ravazdy Péter alispán, Nagylucsei Dóczy György, Torpay Miklós, kápolnai Orros András és más nemesek a fölkelők kezébe estek, Telegdy István kincstartóval együtt, akiket néhány környékbeli földesúrral egyetemben karóba húztak. Ravazdy Péter alispánt saját jobbágya, Kis Gergely hurcolta a vesztőhelyre a régebbi sérelmekért, zaklatásokért. Dózsa – úgy látszik – ekkor már értesült arról, hogy Budán a Túrnál (Mezőtúr) elfogott kereszteseket milyen kegyetlenül végezték ki. Ő tehát tulajdonképpen megtorlást gyakorolt az urakkal szemben; a püspököt azonban személyesen is gyűlölte, mert kevéssel azelőtt ellenezte megjutalmazását és kitüntetését.
A legnagyobb felháborodást azonban az országszerte ismert és elismert Telegdy István kincstartó kivégzése okozta. A nádorispán után őt tartották a legnevezetesebb embernek.
Budai tanácskozás bélyeg|bal|300px|Buda és Pest 16. században Mikor mindenfelől híre érkezett, hogy a földművesek lángba borították az országot, a földesurak azon voltak, hogy jobbágyaik erőszakoskodásaival szemben mindenképpen megvédelmezzék magukat. Maga az udvar eleinte inkább szépszerével akarta szétoszlatni a felkelőket, amikor azonban a paraszti hadak nem engedelmeskednek sem a május 21–22-én Bakócz Tamás által írt, sem a május 24-én II. Ulászló által küldött, a kereszteshadjárat befejezésére felszólító leveleknek, és bekövetkezett az apátfalvai vérengzés, a király tettre határozta el magát.
bélyegkép|jobbra|100px|Magyar nemes a 16. századból A király a főpapokat, bárókat, nemeseket és előkelő urakat május végére tanácskozni hívta Budára. A tanácskozások május 29-én kezdődtek. Az ülést a király beszéddel nyitotta meg, amelyben a nemességet felszólította, hogy védelmezze meg a trónt és a fegyverben álló hazát. Felszólalt maga Bakócz érsek is, aki így akarta elejét venni a gyanúsítgatásoknak, hogy a felkelők pártján áll, keményen kikelt a parasztok ellen, „akik szörnyű rabszolga-háborúban akarják elveszteni a hazát”.
bélyegkép|balra|100px|Perényi-címer