jobbra|bélyegkép|250px|Az 1918. tavaszán indított nagy német támadás térképe. Az északi területen került sor a Lys-völgyi csata hadműveleteire A Lys-völgyi csatát (másik elnevezése IV. ypres-i csata v. estaires-i csata) 1918. április 9-én indította a Német Birodalom 6. hadserege Ludwig von Falkenhausen tábornok vezetésével a nyugati fronton, Flandria területén, a Lys folyó környékén a tavaszi német offenzíva második részében. A hadművelet eredeti fedőneve Georg, majd a támadásban részt vevő csapatok számának lecsökkentése után Georgette hadművelet volt. Az április 9-én meginduló német támadás komoly kezdeti sikerekkel járt a szemben álló brit és portugál erőkkel szemben, de a francia erősítések beérkezése után, április 29-ére a támadás elakadt és május 1-re a németek védekező pozíciókat vettek fel.

Ez a csata jelentette a Portugál Expedíciós Haderő egyetlen jelentős összecsapását az I. világháborúban és a portugál hadtörténelem legjelentősebb vereségének számít, az 1578-ban Alcácer-Quibir mellett a móroktól elszenvedett vereség után.

Előzmények 1918 elején a német vezérkar a mindent eldöntő legnagyobb áttörésre készült a nyugati fronton. Miután megszűnt – vagy legalábbis kevésbé veszélyessé vált – az orosz front, a németek átcsoportosíthatták haderejük egy részét Franciaországba. A német vezérkar ezt azzal indokolta, hogy a háborút még azelőtt meg kell nyerni, mielőtt az Egyesült Államok hadserege megérkezett volna a frontra. A Schlieffen-terven alapuló és a vezérkari főnökről Ludendorff hadműveletnek elnevezett áttörés célja a brit és a francia frontvonalak elszigetelése, a britek visszaszorítása a csatorna partjára, illetve a francia haderő bekerítése és felmorzsolása volt. A nagy támadás március 21-én indult meg és jelentős kezdeti sikereket aratott, mivel a németek ügyesen kombinálták a gyalogság támadását a tüzérség támogató tüzével.

Azonban a túlságosan gyors előrenyomulás miatt a gyalogság mögött lemaradt a tüzérség és egy héten belül a támadás a Somme folyó vonalán elakadt. Mivel a szövetségesek jelentős erőket vontak ki Flandria térségéből, hogy a Somme mentén megerősítsék állásaikat, a németek jó alkalmat kaptak arra, hogy újabb fronton kíséreljék meg a brit vonalak áttörését.

Szemben álló felek Német Birodalom Az északi hadműveletekben a német 4. és 6. hadsereg katonái vettek részt, azonban a 4. hadsereg feladata Ypres elfoglalása volt, és a Lys mentén csak a 6. hadsereg katonái harcoltak. A Ludwig von Falkenhausen tábornok parancsnoksága alatt álló 6 hadosztályban összesen kb. 75000 fő vett részt a támadásban.

Szövetségesek A szövetséges oldalon a következő erők vettek részt a csata első szakaszában:

: A német támadás főirányába eső front 55 km-es szakaszát az 1. brit hadsereg egységei védték (köztük a portugál dandár), összesen kb. 84000 fő. A szektorban tartózkodó brit csapatokat a Somme környéki csatározásokból vonták ki és Flandriába pihenés, illetve feltöltés céljából csoportosították át. Emiatt a legtöbb brit alakulat harcértéke alacsony volt, a katonák fáradtak voltak, és az alakulatok egy részét alig kiképzett újoncokkal töltötték fel.

XI. hadtest: 3. hadosztály, 51. hadosztály, 55. hadosztály, 61. hadosztály, az 1. hadosztály 2. ezrede, valamint a portugál erők (ld. lent) XV. hadtest: 29. hadosztály, 31. hadosztály, 34. hadosztály, 40. hadosztály, 50. hadosztály, 25. hadosztály 74. ezredehttp://www.1914-1918.net/bat23.htm British Order of the Battle - The Battles of the Lys, 9th - 29th April 1918

A csata második részében, a Kemmel-hegy környéki harctevékenységben a brit 2. hadsereg egységei is részt vettek: XXII. hadtest: 9. hadosztály, 21. hadosztály, 25. hadosztály, 39. hadosztály, 49. hadosztály, 6. hadosztály 71. ezrede, 30. hadosztály 89. ezrede

: A Portugál Expedíciós Haderő 2. hadosztálya (4., 5. és 6. dandár), kb. 20 000 fő Gomes da Costa tábornok (később portugál köztársasági elnök) parancsnoksága alatt a front 12 km-es szakaszát ellenőrizte, a következő egységekkel: Az első vonalban a 8., 20., 2., 1., 17. és 10. gyalogezredek A második vonalban a 29., 11. és 4. gyalogezredek Tartalékban a 3., 5. és 13. ezredek A portugál szektorban található falvakat a portugál 1. hadosztály 3. dandárja, a 9., 12.,14. és 15. ezredek foglalták el. A csata megindulása előtti napon, április 8-án vonták vissza a 3. dandárt a frontvonalból a hátországba, helyét a 6. dandár egységei foglalták el. Emiatt mind a 3., mind a 6. dandár katonái előtt ismeretlen volt a számukra kijelölt védelmi szektor. A 6. dandárt már korábban kijelölték felváltásra és éppen egy brit dandár beérkezését várták. A helyzetet súlyosbította, hogy a korábbi harcok során a hadosztály 139 tisztet és 5792 katonát vesztett halottakban és sebesültekben.

: Az 1. ausztrál hadosztály erői Merris és Méteren környékén

: A csata második szakaszában érkező francia erősítés a francia északi hadsereg különítménye (Detachement d'armee du Nord) volt:

II. lovashadtest: 3. hadosztály, 28., 39. és 154. hadosztályok XXXVI. hadtest: 2. lovassági hadosztály, 34. és 133. hadosztályok

Német elképzelések A Lys völgyében indított támadást eredetileg Ludendorff tábornok tervezte, hogy a nagy tavaszi offenzíva során megzavarja a szövetségeseket, de a kezdeti sikerek láttán a támadást kiszélesítése mellett döntött. Az eredeti német haditerv (fedőneve: "Operation George", de később átnevezték "Operation Georgette"-re) a franciaországi St. Quentin környékére összpontosította a támadó erőket, de felkészültek arra az eshetőségre, hogy a szövetségesek jelentős erőket csoportosítanak át Flandriából a támadás megállítására. Ez március végére be is következett, a német támadás megakadt és ekkor kezdődhetett a támadás a Lys folyó völgyében.

Ez az alacsonyan fekvő terület az év nagy részében víz alatt állt és nehéz technikai eszközök számára szinte járhatatlan – normális körülmények között csak áprilisra remélhették a németek, hogy a talaj megfelelően kiszárad. Azonban a Rupprecht koronaherceg parancsnoksága alatt álló flandriai német erők arról értesítették a vezérkart, hogy a szokásosnál szárazabb tavaszi időjárás következtében a talaj március végén járható.

A haditerv szerint a 6. német hadsereg Armentières környékén törte volna át a szövetséges vonalakat, míg a 4. hadsereg Ypres elfoglalását kapta feladatul. A támadás távlati célpontja Calais és Boulogne-sur-Mer elfoglalása volt, amely súlyosan megzavarta volna a brit csapatok utánpótlási vonalait.

A csata lefolyása balra|bélyegkép|Portugál katonák a Lys mentén kialakított lövészárkokban Az első támadás április 9-én Április 9-én indult meg a támadás Neuve-Chapelle térségében, amelyet a német gyalogság elitalakulatai, a rohamcsapatok (németül Stoßtruppen) vezettek. Az új német harcmodornak megfelelően kis számban, golyószóróval, lángszóróval és könnyű géppuskával felszerelt alegységek szűk arcvonalon támadták a 2. portugál hadosztály állásait. Hajnali 04.15-kor kezdődött a német tüzérségi előkészítés, amelyet ugyanaz a Bruchmüller őrnagy vezetett, aki korábban a Somme mellett kialakított brit állások ellen vezényelte a német tüzérség csapásait.

08.00-kor a német gyalogság aknavetői is bekapcsolódtak a támadásba, majd 45 perccel később négy német hadosztály kezdte meg a támadást. A német tüzérség és az aknavetők mozgó tüzének támogatásával hamarosan elfoglalták az első vonalakat. A jobb szárnyon egy teljes német hadosztály áttört a portugál és a brit vonalak közötti résen, majd hátulról támadva felszámolta az 5. portugál dandár állásait és elfoglalta a dandárparancsnoki harcálláspontot. A balszárnyon hasonló manőverrel áttörtek a németek, majd a mélységben elfoglalták a 3. dandár által csak részben elfoglalt védelmi állásokat.

A portugál katonák, bár helyenként elkeseredett ellenállást tanúsítottak és a bekerítésben is végsőkig harcoltak, a túlerő láttán hamarosan menekülésbe kezdtek. A portugál hadtörténelem egyik legnagyobb vereségében a 2. hadosztály a támadás első napján mintegy 327 tisztet és 7000 katonát veszített halottakban, sebesültekben és további 6000 főt hadifoglyokban. Az ezred- és századparancsnokok szinte mind meghaltak, a három dandárparancsnokból csak egy menekült meg.Da Costa tábornok beszámolóját a küzdelemről egy portugál napilap jelentette meg 1919-ben.

Armentières elfoglalása balra|bélyegkép|Brit lövészárkok Armentières közelében, miután a németek elfoglalták Április 10-én a németeknek lehetőségük nyílt a támadás egyik céljának elérése, a Lys folyó északi partjának elfoglalása Armentières és Ypres között. Kevesebb, mint 24 óra alatt a német áttörés arcvonala kétszeresére nőtt. Hajnali 5.30-kor az előző napi tüzérségi támadáshoz hasonló tűz alá vették a front 20 km-es szakaszát, Armentières és Ypres között, Armentières városára számos gázgránátot lőttek ki. Az 1917 júniusában nagy erőfeszítések után elfoglalt messiness-i kiemelkedés és a közeli Ploegsteert falu néhány óra alatt a németek kezére került. Wyshaete faluban elkeseredett közelharcra került sor a német támadó ékek és a falut védő dél-afrikai ezred katonái között. Északabbra, az 1917 novemberében a harmadik ypres-i csata során elfoglalt területeket hódították vissza a németek. jobbra|bélyegkép|A Place de la Republique tér és a Notre-Dame d'Armentières templom 1918. április 10-én, a német tüzérségi támadás után Az egész frontra nehezedő nyomás miatt a brit parancsnokság Armentières városának kiürítése mellett döntött a nap folyamán. Délen Bois-Grenier, északon Ploogsteert települések elfoglalásával a németek valóban a város bekerítésével fenyegettek. A várost védő britek visszavonulása ellenére a németek folytatták az Armentières elleni tüzérségi támadásokat. 21.30 körül az utolsó brit katonai is elhagyta a várost és Nieppe felé vonultak vissza, közben felrobbantották a Lys folyón átívelő hidakat. A német gáztámadások után a britek is mérgező gázokkal töltött gránátokat lőttek ki a városra, hogy megakadályozzák elfoglalását.

Az április 10-i harcok eredményeként a brit parancsnokság számára világossá vált, hogy fel kell adniuk az előző év novemberében elfoglalt Passchendaele falut és a körülötte kialakított védelmi állásokat, hogy a brit vonalakat lerövidítsék. A visszavonulás április 12-én kezdődött és néhány óra leforgása alatt semmissé tette az előző évi csatában részt vevő több, mint szövetséges katonai áldozatait.

Küzdelmek a Nieppe körüli erdőben balra|bélyegkép|Német katonák Armentières főterén pihennek a város elfoglalása után. Két nappal a támadás megindulása után a német csapatok pár kilométerre közelítették meg Hazebrouck városát, amely fontos szerepet játszott a flandriai szövetséges csapatok utánpótlásában. A várost, ahol több vasútvonal is összetalálkozott, csak a Nieppe körüli erdők választották el az előrenyomuló német csapatoktól április 11-én. Miután kijutottak a Lys folyó északi partjára és számos hídfőállást létesítettek, a német csapatok nagy ütemben folytatták az előrenyomulást. Még 10-én elesett Estaires városa, ami miatt a brit parancsnokság Poperinghe térségéből Nieppe és Vieux-Berquin települések közelébe csoportosította át tartalékait. Az itt kialakított védelmi állásokat támadták április 10-11. folyamán a németek.

A német támadás következtében hamarosan elesett Doulieu és heves küzdelem alakult ki Vieux-Berquin birtoklásáért, amely a nap folyamán többször is gazdát cserélt. A 29. brit hadosztály kitartó védekezésének köszönhetően a front az Estaires-Cassel közötti út mentén stabilizálódik.

A következő napon a németek elfoglalták Merville települést és a nieppe-i erdőt védő katonák is hamarosan visszavonulásra kényszerülnek.