A magyarországi világzene egyik jelentős képviselője a Besh o droM zenekar. 1999-ben alakult. Nevének jelentése lovári cigány nyelven: „Üld meg az utat!” (mint a lovat szokás, azaz indulj el). Balkáni és román cigány illetve közel-keleti tradicionális zenét ötvöznek magyar zenével, és játszanak sajátos feldolgozásban, összeolvasztva különböző zenei stílusokat.
Története A zenekar elődje a Sógor kóma együttes, melyet Barcza Gergely, Pettik Ádám és Tóth József alapított. Az elnevezés arra utal, hogy Barcza és Pettik egymásnak sógorai. Első fellépésük Besh o droM néven, 1999-ben a Diákszigeten akkora sikert aratott, hogy még ugyanazon a fesztiválon többször is zenéltek. 2000-ben megpróbálkoznak a Space Besh o droM formációval, amiben teret kap az elektronikus hangzás: a népi gyökerek a DJ és a dobprogram segítségével modernebb, „partisabb” zenévé alakulnak. A projekt a dobprogramokért felelős K-Roy halála után nem folytatódott tovább, bár DJ-Mangóval még többször felléptek.
Első lemezük, a Macsó hímzés platinalemez lett és egyedüli magyar lemezként felkerült a Magyar Narancs 2000. évi 15-ös world music listájára. A zenekar „Gyí!” című lemeze még európai megjelenése előtt felkerült az angol fRoots világzenei szaklap Top-10 és a World Music Chart Europe Top-20 listájára.A kezdetektől fogva koncerteznek külföldön, először Angliában, Franciaországban és Olaszországban, később Spanyolországban, Németországban, majd Európa többi részén. 2001-2002-es évadban a Szegedi Nemzeti Színházban Alföldi Róbert rendezésében játszanak a Szentivánéji Álomban. 2003-ban eljutnak a tengeren túlra is, ahol rögtön első alkalommal a Montreali Jazzfesztiválon 35 ezer ember előtt hatalmas sikert aratnak: abban az évben megkapják a fesztivál Best of címét. Később többek között Mexikóban és Ausztráliában is fellépnek.
Tagjai Barcza Gergő (alapító tag, 1999–) (szaxofon, ney fuvola, kaval, egyéb fúvósok) Pettik Ádám (alapító tag, 1999–) (derbuka, kanna, dob, ének) Sidoo Attila (1999–) (gitár) Tóth József (alapító tag, 1999–2000) (tárogató, szaxofon) Csurkulya József (1999–) (cimbalom) Orczi Géza (1999–2002) (tapan) Farkas Róbert (1999–2002) (harmonika, hegedű) DJ Mango (2000–2001) (szkreccs, rap) Tóth Péter (2000–2006) (trombita) Talabos Csaba (2002–2005) (tapan) Beszteri Róbert (2002–2003) (tapan, doholla) Molnár Laci (2000) (nagybőgő) Herr Attila (2007–) (basszusgitár) Szalóki Ági (1999–2005) (ének) Bese Csaba (1999–2002) (basszusgitár) Zsoldos Tamás (2002–2005) (basszusgitár) Vajdovich Árpád (2005–2007) (basszusgitár) Juhász Miczura Mónika (2005–2006) (ének) Magyar Bori (2007–2010) (ének) Bede Péter (2000–2001) (szaxofon) Monori András (2000) (trombita, kaval, gadulka, ütőhangszerek) Békési László (2001–2007) (tenorszaxofon, klarinét) Varga László (–2008) (ütőhangszerek) Somos Péter (2008–) (dob) Kaszai Lili (2010–) (ének) Seres Vilmos ( 2005 – ( Klarinét, szaxofon , harmonika )
Vendégművészek Bangó Margit 2007 (ének)
Idővonal
Diszkográfia Macsó hímzés (2000) Fonó Records Nekemtenemmutogatol (2002) szerzői magánkiadás Gyí! (2004) szerzői magánkiadás Ha megfogom az ördögöt… (2005) szerzői magánkiadás Kertünk alatt (2011) NarRator Records Best of droM (válogatáslemez) (2012) NarRator Records Gyüttmenti Táncok (EP) (2016) szerzői magánkiadás 20 (2020) Fonó Records
Videók
Besh o droM live on TV (Mexico 2007) Petőfi Rádió Akusztik (2011) Besh o droM feat. Szalóki Ági, Juhász Miczura Mónika Live @ Sziget 2012
További információk Az együttes hivatalos oldala
Kategória:Magyar könnyűzenei együttesek Kategória:1999-ben alakult együttesek Kategória:Világzene