Hidasnémeti Ferdinandy Mihály Béla MáriaBudapesti születési anyakönyvek IX. kerület (1485/1912) (Michael de Ferdinandy, vagy Miguel de Ferdinandy) (Budapest, 1912. október 5. – Oxford, 1993. október 7.) író, történész, egyetemi lektor. Élete A nemesi származású hidasnémeti Ferdinandy család sarja. Hidasnémeti Ferdinandy Béla (1859–1919), országos lótenyésztési főfelügyelő, országgyűlési képviselő, miniszteri tanácsos és pilisi Neÿ Angéla gyermekeként született. Anyai nagyapja, pilisi Neÿ Ferenc (1814–1889) hírlapíró, színműíró, a pesti belvárosi reáliskola igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Mihály nagybátyja, hidasnémeti Ferdinandy Gyula (1874–1960), jogász, igazságügyminiszter, majd belügyminiszter volt.

Ferdinandy Mihály, tanulmányait a Budapesti Királyi Egyetemi Gimnáziumban végezte, 1934-ben szerezte meg bölcsész doktorátusát. Egyetemistaként, 1926-ban verseivel országos pályázaton versenydíjat nyert. 1927 és 1929 között a Hazánk című újság szerkesztője. Az 1934/35-ös és az 1939/40-es tanévben ösztöndíjas tagja a római Magyar Történeti Intézetnek, 1935/36-ban csereösztöndíjas Berlinben. 1936-ban a Budapesti Egyetem művészeti és keresztény régészeti intézetben kap asszisztensi állást. 1941-től múzeumi tisztviselő, 1942-ben már múzeumigazgató. Az 1943/44-es tanévet a lisszaboni egyetemen töltötte, az egyetem magyar lektora volt. 1947-ben Argentínában a mendozai egyetemen néprajzi és régészeti, majd a középkori történeti tanszékének tanára, 1950-től pedig a Puerto Ricó-i Állami Egyetemen az antik és középkori történelem, majd az összehasonlító irodalomtudományi tanszékének oktatója. 1977-ben nyugdíjazták, de ezután is hosszabb ideig vendégtanára volt a nyugat-berlini Szabad Egyetemnek.

Hagyatéka Ferdinándy Mihály naplókat, művek kéziratait és jegyzeteket tartalmazó hagyatéka 2012-ben az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárába került. A könyvtárosok országos levelezőlistájának, a Katalist archívumában.

Munkássága

Ferdinandy Mihály Füzetei címen, a szerző által írt és szerkesztett valamint kiadott füzetsorozatban a magyar nyelvű tanulmányokon és cikkeken kívül olykor német és spanyol nyelvű írások is megjelentek. 1972 és 1980 között nyolc füzet látott napvilágot Münchenben, számonként 48–60 lappal.

Hidasnémeti Ferdinandy Mihály lírai verseiből; Hazánk Egyesület, Bp., 1928 A honfoglaló magyarok művészi kultúrájának nyomai a korai Árpád-korban (Budapest, 1934) A történeti táj (Budapest, 1938) Középeurópa; Cserépfalvi, Bp., 1940 (Kék könyvek); a nemzeti kormány 530/945-ös rendelet alapján megsemmisítették Magyarok és délszlávok (Budapest, 1940); németül és szerbül is megjelent 1941-ben Mi magyarok. Tíz tanulmány a magyar történelemből; Rózsavölgyi, Bp., 1941 Giotto (Budapest, 1941) Zrinyi Miklós, a költő művei regékben (Budapest, 1942) Az etelközi vérszövetség (Budapest, 1942) Nemzetiségi kérdés és magyar birodalom (Budapest, 1942) Széchenyi összeomlása. Az 1848-as napló; ford., bev., jegyz. Ferdinandy Mihály; Officina, Bp., 1943 (Officina könyvtár) Az Istenkeresők – Az Árpád-ház története (Budapest, 1943) A menekülők (Budapest, 1943) – regény két kötetben A Szentgáliak (Budapest, 1943) – regény két kötetben Ahnen und Schicksal. Geschichtsforschung und Genotropismus (München, 1955) A sehonnai (München, 1957) – elbeszélés Studien zur ungarischen Frühgeschichte (George Vernadskyval, München, 1957) Tschingis Khan (Hamburg, 1958) Magyar portyák ibér földön 1943–1957 (München 1963) – útleírás El Emperador Carlos V. (Puerto Rico, 1964) – németül Carl V. címen jelent meg 1966-ban, Tübingenben Historia da Hungría (Madrid, 1967) Der heilige Kaiser: Otto III. und seine Ahnen (Tübingen, 1969) Pázmány, az államférfi (Róma, 1970) Itália és az északi ember (München 1976) – esszék, I-III. Kun László siratása (München, 1977; Budapest, 1989) Philipp II. (Wiesbaden, 1977) – spanyolul Barcelonában jelent meg 1989-ben Carneval y Revolución (Puerto Rico, 1977) Magyarország romlása, 1490–1526 (Róma, 1979; 2007) Az ellenszegülők – Apám és nemzedéke, 1859–1919 (San Francisco, 1980) A baklovagok (Bécs, 1983) Országok úrnője – A magyar Anjouk kora (Róma, 1985; 2007) Az ünneprontók (Boardman OH, 1989) Góg és Magóg, A birodalom végnapjai (Budapest, 1990) A két-hitűek; Bethlen, Bp., 1992 Az álarcosok; Bethlen, Bp., 1992 III. Ottó, a szent császár; németből ford. Váróczi Zsuzsa; Balassi, Bp., 2000 Karnevál lovagjai; Universitas, Bp., 2002 Itália és az északi ember / Dante olvasása közben / Giotto; Attraktor, Máriabesenyő-Gödöllő, 2004 (Italianistica Hungarica) Az Árpád-ház mítoszai; szerk., sajtó alá rend. Török Péter; Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2005 (Historia incognita. Zsebkönyvek) A magyar honfoglalás mítoszai; Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2009 (Historia incognita 1. sorozat. Történettudomány) Mi magyarok. Tíz tanulmány a magyar történelemből; Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2011 (Historia incognita 1. sorozat. Történettudomány)

Mindezek mellett rendszeresen publikált cikkeket és műkritikákat: Korunk Szava (1938) Fényjelek (1940) Diárium (1941) Regnum (1941) Új magyarság és az új Európa (1942) ezek mellett írt az Apollóba, a Jelenkorba és a Magyar Nemzetbe, valamint versírással is foglalatoskodott.

Források

, VIII. kötet, 1992

Csiky Ágnes Mária: Volt egyszer egy ötödik síp. Tollrajzok a nyugati magyar irodalom térképéhez; Bethlen, Bp., 1996

Jegyzetek

Kategória:1912-ben született személyek Kategória:1993-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar emigránsok Argentínában Kategória:Magyar emigránsok az Egyesült Királyságban