bélyegkép|262px|Az emberi koponyatető réteges felépítése és az agyhártya rétegei: a bőr, a csonthártya, a koponyacsont, a kemény agyhártya, a pókhálóhártya és a vaszkuláris hártya Az agyhártyagyulladás (meningitis), régies szóval agyláz, az agyhártyáknak vagy agyburkoknak, azaz a központi idegrendszert körülvevő hártyák gyulladásos megbetegedése, ami súlyos, életveszélyes állapot, és sürgősségi orvosi beavatkozást igényel. Gyógyulás után is nagyon gyakran visszamaradó idegrendszeri károsodáshoz vezethet az agyhártyák összenövése, hegesedése miatt.
A megbetegedés kiváltó okát tekintve két fő csoportba osztható: ezek az élő kórokozókkal történt fertőzés és az egyéb kórokok által kiváltott (nem fertőzéses) gyulladások. A kettő közül a mikroorganizmusok által okozott fertőzés a gyakoribb kórok. Vírusok, baktériumok, gombák, de paraziták is okozhatnak gyulladást. A nem fertőzés okozta agyhártyagyulladás eredete lehet rákbetegség, a koponya fizikai sérülései, sugárzások, bizonyos vegyi anyagok, gyógyszerek vagy kábítószerek.
A fertőzéses agyhártyagyulladás okozója lehet többféle vírus. A gombák és paraziták által okozott betegség viszonylag ritka. Az agyhártyagyulladás második leggyakoribb okozói a baktériumok. Többféle baktérium okozhat agyhártyagyulladást, és a következmény ebben az esetben is igen súlyos lehet. A vírusokkal ellentétben szerencsére itt az antibiotikumok időbeni, intenzív és lehetőleg célzott alkalmazása teljes gyógyuláshoz vezethet.
Az agyhártyagyulladás egyes okozói ellen védőoltás áll rendelkezésre; ilyen kórokozók a meningococcus és a pneumococcus baktériumok, valamint a mumpszvírus.
Tünetek A tünetek közé tartozik a rendkívül erős fejfájás, a nyakmerevség, a hirtelen magas láz és a megváltozott elmeállapot. Mindezen tünetek azonban egy elemzés szerint a fertőzés okozta agyhártyagyulladás eseteinek csak kb. 44%-ában jelennek meg együttesen. A kezdeti tünetek nem jellegzetesek, akár az influenzával is összetéveszthetők. A betegség magas lázzal, tudatzavarral, idegrendszeri görcsökkel járhat.
Egyéb tünetek: fényiszony, hangiszony, idegesség, delírium; kisgyermek esetében görcs, hat hónaposnál fiatalabb csecsemőnél a kutacsának megduzzadása.
Két hagyományos, könnyen kiváltható reakció a Kernig-jel és a Brudzinski-jel. Az előbbit egyszerűsége miatt már 1882-től alkalmazzák. Bár mindkettőt széles körben használják, egy 2002-ben végzett kutatás szerint ezek egyike sem teljesen megbízható diagnosztikai szempontból.
A Neisseria meningitidis coccus által okozott betegségre jellemzően gyorsan terjedő, kék és lila színű pontokból álló bőrvérzéses kiütés előzi meg a többi tünetet. Ez rendszertelenül terjed a csípőn, a lábszárakon, a kötőhártyán és olykor a beteg talpán és tenyerén. Ennek a fertőzésnek a tünetei hasonlítanak a száj- és körömfájás és a genitális herpesz tüneteire is.
Boncolás alkalmával az agy vascularis hártyarétegének nagymértékű gyulladása jelzi, hogy a halál oka agyhártyagyulladás volt. Ezenkívül az elhunyt agy-gerincvelői folyadékában megnőtt a festékkel festhető, szemcséket tartalmazó fehérvérsejtek koncentrációja. Az agyalap, az idegek, a gerincvelő és az agy környezetének elgennyesedése megerősíti az agyhártyagyulladás gyanúját.
Okai Az agyhártyagyulladás leggyakoribb okozói (a parazitákat is ideszámítva) mikroorganizmusok, amik a vérkeringés útján kerülnek az agy-gerincvelői folyadékba. A leggyakoribb kórokozó egy viszonylag veszélytelen vírus, az általa okozott agyhártyagyulladás általában néhány napon belül elmúlik. A második leggyakrabban észlelt esetek csoportja bakteriális eredetű. Ez igen veszélyes, sokszor halállal is jár.
Bakteriális agyhártyagyulladás A beteg korától függően más és más baktériumok okoznak agyhártyagyulladást.
Koraszülöttekben és újszülöttekben a streptococcusok B törzsének III-as altípusa (a hüvelyflórából), az Escherichia coli K1 antigént hordozó változata, és a Listeria monocytogenes IVb szerotípusa a leggyakoribb kórokozó. A nagyobb gyerekekben a Neisseria meningitidis meningococcus és a pneumococcus 6-os, 9-es, 14-es, 18-as és 23-as szerotípusa okozza a legtöbb esetet. Azokban az országokban, ahol nem vezettek be oltásokat ellene, ötéves kor alatt a Haemophilus influenzae B is veszélyes. Felnőttekben az N. meningitidis és az S. pneumoniae felelős az esetek 80%-áért. Ötvenéves kor felett megnő a L. monocytogenes által okozott agyhártyagyulladás kockázata.
A koponya sérülései lehetőséget adnak az orrban tenyésző baktériumoknak az agyhártyába való behatolásra. Az agyvíz elvezetésére szolgáló eszközzel élők is veszélyeztetettebbek. Ezekben az esetekben gyakoriak a staphylococcusok, a pseudomonasok és más Gram-negatív baktériumok által okozott fertőzések. Ugyanezek a baktériumok gyakoribbak a legyengült immunrendszerű vagy immunhiányos betegeknél. A csecsnyúlvány és a középfül gyulladása könnyen ráterjedhet az agyhártyára is. További kockázati csoportot alkotnak a cochleáris implantátumot használók.
A tuberkulózisos agyhártyagyulladás azokban a régiókban gyakori, ahol elterjedt a Mycobacterium tuberculosis, a gümőkór baktériuma. Immunhiányos betegekben a szokottnál gyakrabban fordul elő.
A visszatérő bakteriális agyhártyagyulladás a tartósan fennálló anatómiai eltéréseknek vagy az immunrendszer gyengeségének tulajdonítható. Ezek az anatómiai eltérések kapcsolatot teremtenek az idegrendszer és a külvilág között. Ezek közül a koponyatörések, az agyalapot, orrmelléküregeket érintő repedések a leggyakoribbak. Egy 363 esetet vizsgáló tanulmány szerint az esetek 59%-ában volt ilyen törés vagy repedés, 36%-ában immunhiány, és 5%-ában az agyhártyával szomszédos területekről terjedt át a fertőzés.
Fertőzésmentes agyhártyagyulladás A fertőzésmentes agyhártyagyulladás azokat az eseteket foglalja magába, amelyekben nem mutatható ki bakteriális fertőzés. Legtöbbször a vírusos agyhártyagyulladásra vonatkoztatják, de ide tartoznak a részben már gyógyult esetek vagy a szomszédos területekről átterjedő gyulladások, például az orrmelléküregekből, vagy a szívburokból. Kiválthatják spirálbaktériumok, például a Treponema pallidum (a szifilisz kórokozója) vagy a Borrelia burgdorferi (a Lyme-kór okozója). A maláriás agyfertőzés, az agyi malária is okozhatja a fertőzésmentes agyhártyagyulladást.
Virális agyhártyagyulladás A vírusos agyhártyagyulladás leggyakoribb okozói az enterovírusok, a herpes simplex 2-es és 1-es típusa (a 2-es gyakrabban), a varicella zoster, a mumpsz, a HIV, és az LCMV. A vírusok terjedhetnek cseppfertőzéssel, széklettel vagy köztes gazdákkal, kullancsokkal. A kullancsok által terjesztett vírus az agyhártyagyulladás mellett agyvelőgyulladást is okoz. Nyers kecske- vagy tehéntej is közvetítheti.
Paraziták okozta agyhártyagyulladás Az eozinofilekAz eozinofilek főként élősködők ellen harcolnak, ezért a számuk növekedése ilyen fertőzést jelezhet. feldúsulása az agy-gerincvelői folyadékban parazitát valószínűsít. A leggyakoribb agyhártyagyulladást okozó élősködők az Angiostrongylus cantonensis és a Gnathostoma spinigerum hengeresférgek. Emellett azonban a tuberkulózis, a szifilisz, a cryptococcosis és a coccidiodomycosis kórokozója sem zárható ki, így további vizsgálatokra van szükség az élősködői eredet megállapításához.
Gombák okozta agyhártyagyulladás A gombák által okozott agyhártyagyulladás többnyire immunhiányos betegeken jelentkezik. Ismert kórokozók a cryptococcusok, például a Cryptococcus neoformans.
Gombákkal szennyezett gyógyszer okozta agyhártyagyulladásra is volt már példa. Az Amerikai Egyesült Államokban 2012 szeptemberében felfedezték, hogy egy massachusettsi gyógyszergyárból Aspergillus fumigatus penészgombával szennyezett szteroid készítmények kerültek forgalomba, amelyeket epidurális injekció formájában adtak be betegeknek. Az egészségügyi hatóságok adatai szerint ennek kapcsán 678 ember betegedett meg az országban, és közülük 44-en haltak meg.
Nem fertőző agyhártyagyulladás Az agyhártyagyulladásnak lehetnek más, nem fertőző okai is. Ilyenek az agyhártyába terjedő rák, és bizonyos gyógyszerek, főleg a nem szteroid alapú gyulladáscsökkentők, és az intravénás immunglobulinok. Néhány gyulladásos állapot, mint például a sarcoidosis, a szisztémás lupus erythematosus, a érgyulladás bizonyos formái, például a Behçet-kór, szintén kiválthatja a betegséget. Az epidermoid és a dermoid ciszták szintén okozhatnak agyhártyagyulladást irritáló anyagok kibocsátásával. A Mollaret-féle agyhártyagyulladásért a 2-es típusú herpes simplex felelős.
Amőbás agyhártyagyulladás Az agyhártyagyulladást extrém ritka esetekben a Naegleria fowleri nevű amőba, közismert nevén agyevő amőba is okozhatja. Ezek az amőbák általában édesvizekben találhatóak, és a víz orrüregbe jutásával fertőznek. Attól függetlenül, hogy a fertőzés rendkívül ritka (Magyarországon eddig egyetlen feljegyzett eset sem történt), évente csak egy pár ember fertőződik meg, a halálozási aránya 98% (50-ből 1 túlélő), ami rendkívül magas. Megelőzni azzal lehet, hogy ha édesvizekben fürdünk, ügyeljünk arra, hogy ne kerüljön víz az orrunkba, valamint használjunk orrdugót.
Diagnózis Diagnosztikai vizsgálatok
A diagnosztikai vizsgálatok közé tartozik egy kimerítő vérvizsgálat teljes vérsejtszámlálással, valamint egy mellkasröntgen, de a leglényegesebb vizsgálat, ami az agyhártyagyulladás távollétét bizonyítani tudja, az agy-gerincvelői folyadék elemzése.
A gerinccsapolás kerülendő, ha felmerül a gyanú, hogy a betegnek magas a belső agybeli nyomása, daganata, vagy szövethiánya van. Ekkor egy agykinyomódás halálos kimenetelű lehet. Ilyen esetekben egy CT-vel végzett, vagy pedig az MRI által készített felvételek előzetes tanulmányozása adhat választ a gerinccsapolás veszélyességére. – formal guideline at Ez a helyzet a felnőtt betegek 45%-ánál fennáll. Ilyenkor még az eredmények megérkezése előtt elkezdik az antibiotikumos kezelést. Egyébként a gerinccsapolásos vizsgálat jön először, amit MRI követ. Az MRI jobb eredményt biztosít a CT-nél, mert pontosabban mutatja az agybeli ödéma, az iszkémia és a gyulladás helyét.
A gerinccsapolásos vizsgálatnál a kezdeti nyomás mérése az első feladat, mert ennek nagysága lehet az első jel arra, hogy bakteriális gyulladással állnak szemben. Egy 180 mm víznyomás (kb. 14 Hgmm felüli nyomás) már maga is erős jel erre. Cryptococcusos megbetegedés esetén a nyomás különösen magas.
Ezután az agy-gerincvelői folyadékból való mintavétel és annak részletes elemzése következik: fehérvérsejt-tartalomra, és annak teljes típuseloszlásának meghatározására, valamint fehérje- és glükóztartalomra. Bár Gram-festés vagy egy baktériumkultúra mikroszkópos megfigyelése kimutathat baktériumokat, már a jelenlevő fehérvérsejtek típusbeli eloszlása is megmutatja, hogy vírus vagy baktérium okozta agyhártyagyulladás a kiváltó ok.
Az agy-gerincvelői folyadékból vett mintán a következő vizsgálatok következhetnek a virális vagy bakteriális DNS keresésére, azonosítására: Latex-agglutinációs teszt Limulusz-lizát (LAL)-teszt, az endotoxinok kimutatására Polimeráz-láncreakció vizsgálat, a továbbiakban PLR.
Ha a beteg immunológiailag veszélyeztetett, akkor a folyadékot toxoplazmózis, Epstein–Barr-vírus, citomegalovírus és gombás fertőzés jelenlétére lehet vizsgálni, az egyedi DNS-ek kimutatásával. +Az agy-gerincvelői folyadék jellemzői a fertőzés típusától függőenÁllapotGlükózProteinSejtekAkut bakteriális agyhártyagyulladásAlacsonyMagasmagas, sokszor > 300/mm³Akut virális agyhártyagyulladásNormálisnormális vagy magas limfocita, < 300/mm³Tuberkulózisos agyhártyagyulladásAlacsonyMagasmagas sejtszám, kevert < 300/mm³Gombás agyhártyagyulladásAlacsonyMagas< 300/mm³Malignáns agyhártyagyulladásAlacsonyMagasáltalában mononukleárisSzubarachnoidális agyvérzésNormálisnormális vagy magasVörösvérsejtek