A végső megoldás: halál1997 óta alternatív forgalmazási címén Alien 3. - A végső megoldás: halál, a Fórum Hungary Alien 3. címen forgalmazza (eredeti cím: Alien³) 1992-ben bemutatott amerikai tudományos-fantasztikus horrorfilm David Fincher rendezésében, melyet David Giler, Walter Hill és Larry Ferguson írtak, Vincent Ward forgatókönyvének felhasználásával. A főszerepben az előző két epizódban is szereplő Sigourney Weaver látható. A film az Alien-sorozat harmadik része.
A film elkészülte nem volt zökkenőmentes, számtalan tervezetet és forgatókönyvet elvetettek az idők során, majd Fincher kapta meg a rendezés jogát, akinek több szempontból is meg volt kötve a keze. Tetézte a helyzetet, hogy a forgatókönyv még a forgatás megkezdésekor sem volt teljesen készen, és Fincher kész filmjét is önkényesen újravágatta a stúdió, amely feszültségekhez vezetett. A bemutató után az Egyesült Államokban közepes vagy negatív kritikákat kapott, az USA-n kívül azonban sikeres lett. 2003-ban megjelent az eredeti Fincher-koncepcióhoz hűbb változat, az Assembly Cut, melyhez azonban a rendezőnek nem volt köze.
Cselekmény Az előző rész eseményeinek túlélői: Ripley, Newt, Bishop, és Hicks épp hibernálva utaznak a Föld felé űrhajójuk, a Sulaco fedélzetén, amikor egy idegen tojásból kikelő arctámadó xenomorph tevékenységei miatt váratlanul tűz üt ki az egyik hibernálókamrában. Egyiküket elkapja és a figyelmeztető rendszer szerint életjelei megállnak, az űrhajó automatikája kilövi a legénységet egy mentőkabinnal, majd Ripley kapszuláját töröttnek látjuk. A szerkezet a Fiorina "Fury" 161-es büntetőtelep-bolygón csapódik be, és egyedül Ripley éli túl a balesetet. A telepen dupla Y-kromoszómás elítéltek – rablók, gyilkosok, nők és gyermekek megrontói – élnek saját vallásuk szerint, önmegtartóztató életet folytatva. Egy nő érkezése felforgathatná az életüket, éppen ezért a telep vezetője máris odakéretett egy mentőcsapatot, hogy amint lehet, vigyék őt el. Addig is Ripleyt Dr. Clemens gondjaira bízzák. Ripley a mentőkabinban látott savnyomok miatt aggódni kezd, hogy idegen maradt az űrhajón, ezért megkéri Clemenst, hogy boncolják fel Newt-ot. Ám semmit sem találnak. Mindeközben egy arctámadó ráugrik egy kutyára, és miközben Newt és Hicks hamvasztásos temetését tartják, hirtelen kirobban az állatból egy nagy termetű idegen, mely a kutyákra jellemző tulajdonságokkal is bír. Hamarosan - az eddigiektől eltérő agresszív ragadozó módszerrel - el is kezdi szedni első áldozatait, amint azt az egyik félőrültté vált rab beszámolójából megtudják. Ripley felajánlja segítségét a raboknak, ám kiderül, hogy az egész fegyenctelepen egyetlenegy fegyver sincs. Az egyedüli dolog, amiben bízhatnak, az az, hogy ideér a Weyland-Yutani társaság mentőhajója és segít rajtuk. Ripley működésbe hozza Bishopot, aki annyit még képes elmondani, hogy egy idegen arctámadó valóban felkerült a Sulaco fedélzetére.
Váratlanul Clemenst is megöli az idegen, de Ripleyt, aki szintén ott tartózkodik, nem bántja. Miután felfedte magát, iszonyatos mészárlást rendez. A maroknyi rab Ripley vezetésével csapdába akarja csalni a lényt, ám a próbálkozás katasztrófával zárul, és még többen halnak meg. Miközben új megoldáson törik a fejüket, Ripley egy orvosi berendezés segítségével rájön, hogy őt azért nem bántja az idegen, mert a Sulaco balesete közben egy királynő-embrió került testébe. Arra is rá kell jönnie, hogy a Társaság nem megmenteni jön őket, nekik az idegen kell, hogy biológiai fegyvernek használhassák. Ripley kéri Dillont, a helyi papot, hogy ölje meg őt, mielőtt a kikelés bekövetkezik, de Dillon feltételhez köti: csak akkor végez vele, ha előbb ő is segít elkapni a szabadon kószáló idegent. A maroknyi rab önfeláldozó módon becsalogatja az idegen lényt a börtön kohójába, ahol forró fémet öntenek rá. Ám még ez sem végezne vele, ezért lelocsolják jéghideg vízzel, és a hirtelen hőmérséklet-különbség miatt a kreatúra darabokra robban.
Nem sokkal ezután megérkezik a Társaság mentőalakulata, melyet egy Bishop nevű egyén vezet, az azonos nevű android tervezője, aki hajszálpontosan úgy néz ki, mint a robot. Megpróbálja Ripleyt lebeszélni az öngyilkossági kísérletéről, és kéri, hogy adja át nekik az embriót. Ezt nem teszi meg, hanem helyette inkább beleugrik a forró fémmel teli kohóba, zuhanás közben kitör belőle az embrió, utolsó lélekjelenlétével átkarolja, és meghal. Az egyetlen túlelőt, a meglőtt lábú Morse-t láncon elvezetik. A film végi jelenet tanúsága szerint a büntető-telepet ezek után lezárták, az ércfinomító-berendezést pedig eladták ócskavasnak.
Főszereplők
Szerep Színész Magyar hang Ellen Ripley Sigourney Weaver Menszátor Magdolna Leonard Dillon Charles S. Dutton Papp János Jonathan Clemens Charles Dance Helyey László Harold Andrews Brian Glover Gruber Hugó Bishop / Bishop II (Michael Bishop) Lance Henriksen Pathó István Thomas Murphy Christopher Fairbank Kiss Gábor Walter Golic Paul McGann Barbinek Péter Francis Aaron ("85-ös") Ralph Brown Szersén Gyula Robert Morse Danny Webb Kristóf Tibor Reviczky Gábor (1 jelenetben) Daniel Rains Christopher John Fields Uri István Frank Ellis Carl Chase Kárpáti Tibor David Postlethwaite Pete Postlethwaite Reviczky Gábor Troy Paul Brennen Faragó JózsefJuniorHolt McCallanyPeter GregorPeter GuinnessNewtDanielle Edmond -Az Idegen ("Sárkány")Tom Woodruff Jr. -
A film készítése
A bolygó neve: Halál után a 20th Century Fox megkereste a Brandywine Productionst, hogy készítsenek el egy újabb folytatást az Alien-franchise-hoz. David Giler és Walter Hill producerek kezdetben nem voltak túl lelkesek, ugyanis szerettek volna eltávolodni az eddigi irányvonaltól. Így aztán az ötletelés a Weyland-Yutani Társaság háttértörténete felé ment el, és hogy miért is akarja az idegeneket fegyverként használni. Giler és Hill végül úgy határoztak, hogy két filmet készítenek elő, amelyek végül lezárják a teljes történetet. A cselekmény a Weyland-Yutani Társaság szembenállását mutatta volna be egy társadalomból kirekesztett, szocialista, katonailag agresszív csoportosulással. Sigourney Weaver csak epizódszerepben bukkant volna fel a harmadik filmben, a főszereplők az előző filmből ismert Hicks tizedes és Bishop lettek volna. Az Alien 4 főhőse viszont már Ripley lett volna, aki a Földet fenyegető idegenekkel szemben szervezte volna meg az ellenállást. Weavernek tetszett, hogy a koncepcióban vannak hidegháborús áthallások, így elvállalta, hogy beugrik egy kisebb szerep erejéig. Azért csak kisebb, mert nem tetszett neki, ahogy a Fox A bolygó neve: halál című filmből kivágta azokat a jeleneteket, amelyek Ripley karakterfejlődése szempontjából szerinte fontosak voltak.
A 20th Century Fox mindebbe csak azzal a feltétellel egyezett bele, ha megpróbálják megnyerni Ridley Scottot rendezőnek, és ha a két filmet költségcsökkentési okokból egyszerre veszik fel. Scott egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni a rendezést, felkérték viszont az ismert cyberpunk írót, William Gibsont a film forgatókönyvének megírására.
William Gibson változata Gibson 1987 szeptemberében kapta a felkérést, a Brandywine pedig, amelyik tartott a forgatókönyvírók esetleges sztrájkjától, azt kérte, hogy még az év decemberére legyen kész. Nagyon tetszett neki Giler és Hill eredeti elképzelése a "marxista űrbirodalomról", ezért ezen a vonalon indult el. Ezalatt a stúdió felkérte Renny Harlint, hogy rendezze meg a filmet, miután látták a "Rémálom az Elm utcában 4" című rendezését. Harlin más irányokba akarta vinni a történetet, például az idegenek anyabolygójára, vagy egyenesen a Földre.
Az első forgatókönyvet Gibson gúnyosan csak az "Űrkomcsik idegen tojásokat rabolnak - nagy zűr a plázában" összefoglalóval illette. Ebből a változatból Ripley karaktere szinte teljesen kimaradt, a főszerepben pedig Hicks és Bishop lett volna látható. A helyszín egy Anchorpoint nevű űrállomás, ahol a Weyland-Yutani kísérleteket folytatott a Bishop torzójából kimentett idegen eredetű anyaggal. Ezzel szemben a rivális "Haladó Népek Uniója" nevű szervezet is nekilát a saját kísérleteinek, akik még a Sulacóról szerezték a szükséges genetikai anyagot. Végül mindkettejük űrállomását elárasztották az idegenek, Hicks és Bishop pedig a túlélőkkel szövetkezve látott neki az irtásuknak. A film nem lett volna lezárva, ugyanis utalást tettek volna a közelgő negyedik részre azzal, hogy a genetikai anyag egy része a Sulaco fedélzetén éppen a Föld felé tart. Bishop itt utalt volna arra, hogy a közös ellenséggel szemben az emberiség talán képes lesz egyként fellépni, és megkeresik az anyabolygójukat, hogy mind egy szálig kiirtsák őket.
A film akciódúsnak készült volna, számtalan harci jelenettel, és sok színésszel. Emiatt később sokan a végleges filmnél is jobbnak tartották, az interneten pedig hamar nagy rajongótábort szerzett. A producerek elégedetlenek voltak vele, Giler szerint egy tökéletes, de nem igazán érdekes forgatókönyv volt, főként azért nem, mert nagyon elmozdult a történet a gyökerektől. Bizonyos részek tetszettek nekik, például hogy az idegen lény a HIV rejtett metaforája, de hiányolták az előző két filmben erős emberi tényezőt és Gibson sajátos cyberpunk-esztétikáját. A forgatókönyvírók sztrájkjának befejeződését követően megkérték, hogy írja át Harlinnal együtt a történetet, de ezt ő más munkáira, valamint arra hivatkozva, hogy a producerek túlságosan ráakaszkodtak, visszautasította.
A történet nem veszett el, ugyanis a népszerűsége miatt a Dark Horse Comics "William Gibson's Alien 3" címmel ötrészes képregényt jelentetett meg belőle 2018-ban, amelyet Johnnie Christmas rajzolt. 2019-ben ez alapján egy hangoskönyv is készült, amelyben Michael Biehn és Lance Henriksen újra eljátszották a szerepüket. 2021-ben Pat Cadigan kiadta az Alien³: The Unproduced First-Draft Screenplay by William Gibson című regényt. A hangoskönyvvel és a képregénnyel ellentétben ez még a legelső forgatókönyvből készült. 2022-ben a mű elnyerte a legjobb adaptáció kategóriában a Scribe Award-ot.
Eric Red forgatókönyve Gibson távozása után Renny Harlin Eric Reid-et javasolta, aki "Az országút fantomja" és az "Alkonytájt" című horrorfilmeket is írta. Ő 1989 februárjára készült el, mindössze két hónap alatt. Utóbb a munkáját ő maga is megtagadta, mert összecsapottnak és kidolgozatlannak tartotta. Az előző film túlélőit már a nyitó képsorokban kiírta a történetből, helyette pedig teljesen új szereplőket hozott be, és az idegenek új fajtáját.
Ebben a változatban a helyszín egy óriási űrállomás, amely egy amerikai vidéki városka mintájára lett mesterségesen berendezve, egy óriási kupola alatt. A város alatt, titkos, lezárt részeken a hadsereg tudósai titokban kísérleteket végeztek az idegeneken. A lények azonban elszabadultak, megölték a tudósokat és a katonákat, így az életben maradt városiaknak maguknak kellett velük felvenni a harcot. Az itteni idegenek, hasonlóan Gibson tervezetéhez, a genetikai mutációk miatt (amelyeket végeztek rajtuk), képesek a fertőzésre: csakhogy amíg a Gibson-féle változatban egy spórafelhőnek köszönhetően változtak volna az emberek idegen lényekké, addig itt bármilyen közvetlen érintkezéssel, és nemcsak a szerves anyagok. A történet legvégére maga az űrállomás is egy hatalmas biomechanikus idegen lénnyé változott volna. A Brandywine végül visszautasította a forgatókönyvet, mert túlságosan eltért az eredeti történettől, és arról is letett, hogy két filmet forgassanak le szimultán.
David Twohy története