A palóc terület a Duna–Tisza közétől, Magyarország közepétől észak felé, délnyugattól északkeletre hosszú vonalban húzódik az Alföld és a magyar–szláv nyelvhatár között.
A palócok eredete A palócok eredete már igen sok néprajzkutatót, történészt foglalkoztatott, ennek ellenére a népcsoport származását illetően még mindig sok a fehér folt. A 2002-ben megjelent Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyvében Paládi-Kovács Attila: A palócok eredete, etnikai összetevői című publikációjában találkozunk a palóc népcsoport eredetére utaló eddigi kutatások összegzésével, amely alapján megállapítható, hogy erre vonatkozóan 5 lehetséges válasz valószínűsíthető.
1. A kabarok utódai: Az Anonymus által kunnak nevezett kabar vezérek többségének szállásterülete északon volt. A palócok ősei a honfoglalás idején a magyar törzsekkel együtt érkeztek és települtek meg a Kárpát-medencében. A Hont, Nógrád, Gömör-Kishont, Borsod, Bükk-vidéken, Hevesben a Tarna-Zagyva felső völgyszakaszainak első foglalói között viszont nem találjuk a kabar eredetű nemzetségeket. Ezzel szemben megtalálhatók a Bodrogközben, Csallóközben, Fejér vármegyében, a Mezőföldön, Baranya és Torontál kisebb körzeteiben.Paládi-Kovács Attila: A palócok eredete, etnikai összetevői
2. A palóc népcsoport magja polovec-kun eredetű: E szerint a honfoglalás után 200-300 évvel, de mindenképp a tatárjárást megelőzően érkeztek a Kárpát-medencébe 1100-1200 között. A főként rabságba, fogságba esett kun csoportok a nyugati, északi gyepűk mellé kerültek a várispánságok és az egyházi központok uradalmaiba.
3. Avar, székely, kazár töredékek leszármazottai: Bakó Ferenc: a Palócok című, 1989-ben megjelent négykötetes monográfia szerzője szentelt különösen nagy figyelmet a palócokat a honfoglalás előtti népektől eredeztető nézeteknek. A „palóc herceg” mondai alakja és a göcseji nép eredethagyománya, az avar temetők és az avar eredetűnek mondott helynevek mind ezt sugallják.Bakó Ferenc: a Palócok
4. A palócok egy eredetűek a magyarokkal: Szeder Fábián aki a palócság kultúrájának és nyelvének első részletes leírója volt a 19. század elején, szerint viszont a palóc nemzetség egy eredetű a magyarokkal. 1048-1223-ig Délkelet-Európa legnagyobb nomád népét a kunok jelentették, akiket a szláv források polovecnek neveztek. Ezzel a névvel foglalták össze a velük szövetséges, illetve a hasonló életformát folytató népeket. A palócok egésze tehát nem eltérő a magyaroktól, de a közéjük települt török elemek asszimilációja külön színezetet, s nevet adott nekik.Szeder Fábián: a palócok eredete
5. Honfoglaló magyarok és szlávok keverékei: A palócok eredetét kutató genetikai vizsgálat azt mutatta, hogy az északabbra élő szlávokkal bizonyos fokú rokonság feltételezhető. Viszont ez az eredmény megkérdőjelezhető, mivel a genetikai minták alapjául szolgáló falvak 1700 és 1715 között újratelepített falvak voltak, így a mintát adó emberek csak az 1700-as évek után beköltözött jövevény családok leszármazottai, akiknek igazi palóc eredete kétséges. A régi törzsökös lakosság ugyanis a Jászság és a Délvidék irányába vándorolt és beleolvadt az ott élő jászokba, magyarokba.
Történetük bélyegkép|jobbra|250px|Palóc Múzeum, Balassagyarmat
A palóc "népnév" első szórványos felbukkanásai között egy számadáskönyv 1656-os nagykőrösi jegyzői bejegyzése említhető: "Tíz pár gyöngyházas késeket vettem palóczoktul". 1663-ban Felföldi Palóczokat, 1683-ban debreceni vásárra érkezett palótzokat említenek.Manga 1979, 5
A palócok alatt a Mátra, a Bükk-vidék központi részétől északra fekvő medence jellegű területek, illetve a Nógrádi-medence és az Ipoly-völgye magyar parasztsága értendő, a 19–20. században. A „Palócföld” (Felföld) lakóit leginkább a folklór közös sajátosságai, a 20. század első felében is fennmaradt nagycsaládrendszer és az azt tükröző településszerkezet, a római katolikus vallás, valamint a kétféle „a” hangot használó nyelvjárás köti össze. A palócság létszámát egykor becsülték, de ezt az egykor egy tömbben élő etnikumot több olyan csapás is érte aminek hatására ez a létszám mára feleződött, harmadolódott. A török hódoltság alatt több falut felégettek és az embereknek el kellett hagyni ősi otthonaikat. Az elszármazók sok esetben soha sem tértek vissza. A török után viszont mivel az alföldi és a déli országrészek elnéptelenedtek a palócok dél felé vándoroltak és benépesítették ezeket a területeket. A palócok elvándorlása 1700 után tömeges volt és az általuk üresen hagyott területekre észak-magyarországi magyarokat vagy szlávokat telepítettek.Kocsis Gyula: A Jászság társadalma, népessége, gazdálkodása a 16-18. században Az eredeti palóc etnikum kizárólag azokban a falvakban maradhatott meg akik a törökök előtt is helybenlakók voltak. A másik nagy csapás a trianoni békeszerződés volt, amely szinte kettévágta Palócföldet. Az országhatáron túl maradt palócok létszáma a tudatos elszlovákosítás eredményeként egyre apad, de még mindig számottevő. Erre a tragikus sorsra és az összetartozásra megemlékezve állították fel a Palócok Vigyázó Nagykeresztjét Herencsényben.
Palócföldön a néprajzi gyűjtések igen gazdag folklórt hoztak felszínre. Kiemelkedően gazdag a hiedelemvilág, a lakodalomhoz és a jeles napokhoz kapcsolódó szokásanyag. Jellegzetes palóc szokás volt a kiszehajtás: virágvasárnap a lányok egy menyecskeruhába öltöztetett szalmabábut (kisze) vittek végig a falun, majd a határba érve levetkőztették, és a folyóba dobták vagy elégették. Ezzel szimbolikusan megszabadították a falut a téltől, minden bajtól, betegségtől.
Az első könyvet a palócokról Szeder Fábián János írta A palóczok (1819) címmel. Lásd a Palóc nyelvjárás alatt.
A palócság jeles kutatója Manga János volt.
Csoportjaik bélyegkép|jobbra|250px|Palóc népviselet
Palócok (nyugati, közép és keleti csoport) A palócok szállásterülete a magyarországi és szlovákiai Hont, Nógrád, Heves, Borsod, Gömör történeti vármegyékre terjed ki, ahol mintegy félszáz településen élnek. Legnagyobb városaik: Ipolyság, Rimaszombat, Tornalja, Fülek, Balassagyarmat, Eger, Miskolc, Gyöngyös, Salgótarján, Szécsény. Viseletük, szokásaik és táncaik alapján a palócok között egy nyugati és egy keleti csoportot különböztethetünk meg (több néprajzkutató szerint külön kell vennünk egy közép-palóc csoportot is). E különbözőség oka, hogy a közép és a keleti csoportot nem érte számottevő idegen hatás, mint a nyugatit.
Sajátos ősi elnevezésük a „had”, amely az egy községben lakó mindazon palócok elnevezése, akik egy vezetéknevet viselnek, ha mindjárt különálló családot képeznek is. A palócok fontos foglalkozási ága volt a méhészet, a pálinka és lekvárfőzés valamint az aszalás és a rekesztő-emelőhálós halászat. Félvad sertéseiket ridegen tartották és makkoltatták, az igavonásra még a 20. század elején is ökröket használtak. Növénytermesztésüknél mindig ügyeltek a jeles és tiltó napokra. A palócok tudatában ott élnek az ősi hitvilági alakok, hiedelmek, babonás képzetek, a „garabonciás gyiák”, a „tüzes emberek”, a „bolygótüzek”, a „nyavalya” és a „tudalmas halottlátó asszony”. Több helyen ma is tartják az ördöglagzi, a mátkatál, a kiszehordás, a villőzés, májfaállítás, a Luca-nap, a betlehemezés és a karácsonyi vesszőhordás szokását. Ezekben a népszokásokban az ősi belső-ázsiai hitvilág maradványai a kereszténységgel keverednek.
Barkók Ózd környékén, a Rima-Hangony és a Hódos patakok mentén laknak, egyesek szerint önálló magyar népcsoportnak tekinthetők, de szokásaik, táncaik alapján valószínűbb, hogy a palócok mellékágát képezik. Mai gúnynevük először 1833-ban jelenik meg; egyesek szakállukkal, mások a Bertalan és Bertók keresztnevekkel hozzák összefüggésbe, de vannak akik egy Barco nevű gyűlölt osztrák tábornok nevét vélik nevükben felfedezni, akinek a lovasezrede a barkók területén táborozott.
Matyók Matyóknak a Miskolc körzetében fekvő három község (Matyóföld) – Mezőkövesd, Szentistván és Tard lakosságát nevezzük. Elterjedésük régen nagyobb volt a mainál. Ezek a népes községek egy tájszólás, viselet, szokás és jellemvonás tekintetében közös csoportba sorolhatók. Nevüket Mátyás királytól vették, aki őket több szabadsággal megajándékozott, sőt egy okmányt részükre Mezőkövesden adott ki és írt alá, ahonnan „Mátyás fiainak és végre Matyóknak” nevezték el őket. A tardiak ugyan a tatárjárásból itt maradt néhány tatár leszármazottainak tartják magukat, amit a falu felett lévő tatárhalom is hihetővé tesz, mégis egy csoportba sorolhatók a mezőkövesdiekkel és a szentistvániakkal.
Nyelvjárási sajátosságok
Egy nép eredetének kutatásánál kétségtelenül egyik legfontosabb a nyelvet figyelembe venni. Nem kétséges, hogy a beköltöző magyarok egyik települési vonala a Sajó völgye, ahol tiszta magyarság lakik, sajátos nyelvvel. A palócok sajátos beszédmódjukról azonnal felismerhetők. A nyelvtudósok hirdetik, hogy az ősmagyarok nyelvéből a Mátra körül elszigetelt palócok őrizték meg a legtöbb emléket. A palócok a hosszú á-ból alakult a-ról nem tudnak leszokni. A -val, -vel rag náluk változatlanul megmaradt, a szóvégi mássalhangzókhoz nem hasonul: ablakval, botval, kinval, késvel, menyemvel. Az á, é, ó, ő magánhangzókat így ejtik: uá, ié, üő: laó (ló), haó (hó), aólom (álom), vuáros (város), iédes (édes), üőrzöm (őrzöm), miérges (mérges), kiéreg (kéreg). A palócok híven őrzik az eredeti nyílt, hosszú e hangot: leven, tehen. A rövid a-t kevéssé nyitott szájjal ejtik ki. Nagyon érdekes, hogy az ű betű előtt a t betűt ty-re változtatják: tyükör, tyűz. A d helyett gy hangzik: gyisznuó (disznó), gyiuó (dió), gyiuák (diák). A ti helyett, tyi: szeretyi, Katyi, Petyit mond. Mondatszerkesztésüknek igen érdekes sajátossága, hogy kötőszó: és, hogy stb. nélkül órákig képesek beszélgetni.Bakó Ferenc: A jelenkori palóckutatás szervezése és céljai A palóc falvakban sokszor zavarba lehet jönni, mert a kívülálló több szót nem is ért meg. Például az ácsik: gyermekállóka; bábakakas: kappan; bakkanó: zökkenős út; szátyva: szövőszék; kapacs: teknővájó vas szerszám; szap: kenceoldal; gyük: gyökér; gyükör v. tyükör: tükörTóth Imre: Palóc tájszótár A -t végű igék múlt idejű alakját csak a palóc nyelv őrizte meg: kikötte, kifutta, megett, megitt, megsütte.Szabó Károly, 2000
Valláskultúra bélyegkép|jobbra|250px|Hollókő A palóc területen a 17. és részben a 18. században sajátos vallási gyakorlat alakult ki, az ún. „licenciátus vallásosság”: A Palócföld vált az egyik legközpontibb területévé a „szentemberek” és asszonyok működésének. A török hódoltsági területen a papi jelenlét hiányában még inkább kibontakozott az egyházi közvetítés nélküli közvetlen vallásos gyakorlat. A palóc falvakban máig élő, eleven vallásosságot találunk. A Palócföld zömmel katolikus lakossága az északi népterületen központi helyet foglal el, keleten, északkeleten a borsod-gömöri református népcsoporttal határos. Igen fontos tényezőként jelentkezett a gyöngyösi, füleki, szécsényi és még az egri középkori ferencesség hatása is. „Talán sehol nincs olyan buzgó búcsújáró hagyomány, még manapság is, mint itt a palócoknál”.Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium Palócföldön voltak például a leglátogatottabb, részben középkori, jórészt a barokk korból eredő búcsúhelyek (Mátraverebély-Szentkút, Hasznos, Máriabesnyő, Egerszalók, Eger stb.). Többfelé is fakadtak csodatévő források. A palóc népi vallásosság jellemző sajátosságai között hangsúlyozzák több néprajzi leírásban is a palóc vallásosság misztikus voltát. Karancskeszi-angyalarcok; szandai Mária-kápolnánál fényjelenségek, melegség; mátranováki lakás kis kápolnája gyógyítóhely, stb.
A templomra nem csupán építészeti alkotásként tekintenek, nem kizárólag a liturgia helyszínéül szolgált, de a templom magának az istenségnek, védőszenteknek a lakhelye volt. A templomi eszközöknek gyógyító hatást tulajdonítottak. A népi vallásosság a település lakó és gazdasági épületeire is kiterjedt. Elkészültükkor a pap, a gazda vagy a gazdasszony megszentelte.Lengyel Ágnes 2000; Limbacher Gábor 2000
Palóc népviselet A palócság kulturális ismertetőjegye a népviselete.