Roberto Baggio (Caldogno, 1967. február 18. –) világbajnoki ezüst- és bronzérmes olasz válogatott labdarúgó, csatár.
Minden idők egyik legnépszerűbb olasz labdarúgója. Első élvonalbeli bajnokiját 1986. szeptember 21-én játszotta, a Fiorentina színeiben, a bemutatkozása pedig sikeres volt: 2-0-ra legyőzték a Sampdoriát. Az olasz válogatottban 56 alkalommal lépett pályára és gyakorlatilag minden második mérkőzésen szerzett egy gólt, végül 27-nél állt meg. Három világbajnokságon szerepelt (1990, 1994, 1998), ezek közül az 1994-es torna a legemlékezetesebb, amikor a tizenegyesrúgások során kihagyta a büntetőjét a Brazília elleni döntőben. Érdekesség azonban, hogy egyetlen Európa-bajnokságon sem sikerült részt vennie.
Baggio mindhárom tradicionális "nagy" olasz klubban megfordult, a Juventusban 1990 és 1995 között, a Milanban az 1995/1996-os és az 1996/1997-es, az Interben az 1998/1999-es és az 1999/2000-es szezonban szerepelt. Az 1967. február 18-án a Vicenza melletti Caldognóban született Roberto Baggio 1982-ben a Vicenzában kezdte a pályafutását, majd három idényt követően 1985-ben a Fiorentinához szerződött. Itt öt évet töltött el, majd azt követően sorrendben a Juventus (akkor világrekordnak számító 7,7 millió fontnak megfelelő átigazolási összegért), a Milan, a Bologna, az Inter és a Brescia csapatában játszott. 1993-ban megkapta a labdarúgók legrangosabb díját az aranylabdát. A Pelé által összeállított FIFA 100-as listára is felkerült, melyben minden idők legnagyobb élő labdarúgói szerepelnek.
2002-ben Baggiót az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete jószolgálati nagykövetévé nevezték ki. 2003-ban ő volt az Aranyláb-díj első helyezettje. Emberi jogi aktivizmusa elismeréseként 2010-ben megkapta a Béke embere díjat a Nobel-békedíjasoktól. 2011-ben ő volt az első labdarúgó, akit beválasztottak az Olasz Labdarúgó Hírességek Csarnokába (Hall of Fame del calcio italiano).
Pályafutása Klubcsapatokban 1976–1985: Korai évek, 1985–1990: Fiorentina thumb|180px|left|A Vicenza játékosaként az 1982–83-as szezonban A labdarúgást a Caldogno ifjúsági csapatában kezdte 9 évesen. Két évvel később 26 mérkőzésen már 45 gólt és 20 gólpasszt jegyzett egy idényben és volt olyan mérkőzés, melyen 6 alkalommal is betalált az ellenfél kapujába. A tehetségére felfigyelt a játékosmegfigyelőként dolgozó Antonio Mora és 13 évesen már a Vicenza utánpótlásában játszott. A felnőtt együttesben 1983. június 5-én mutatkozott be egy Piacenza elleni harmadosztályú (Serie C1) bajnoki alkalmával, amit 1–0-ra elveszítettek hazai pályán. Első gólját büntetőből a következő szezon végén 1984. június 3-án szerezte egy Brescia elleni 3–0-s győzelem alkalmával, de nem ez volt az első találata klub színeiben. 1983. november 30-án már eredményes volt az olasz kupában. Az 1984–85-ös idényben 12 gólt szerzett 29 mérkőzésen. amivel hozzásegítette a Vicenzát a Serie B-be történő feljutáshoz. Baggio azonban kezdte magára felhívni a nagyobb klubok figyelmét és ennek eredményeként 1985-ben leigazolta a Fiorentina. Azonban a szezon végén összeszedett egy komoly sérülést és még a pályafutása is veszélybe került, de a Fiorentina továbbra is hitt benne, és vállalta, hogy elkötelezi magát a átigazolásra, valamint vállalták a szükséges műtét finanszírozását is. A műtétet követő lábadozás miatt az első Fiorentinánál töltött idényében nem lépett pályára a bajnokságban, csak az olasz kupában tudott bemutatkozni. 1986. szeptember 21-én egy Sampdoria elleni 2–0-s győzelemmel zárult találkozón szerepelt először a Serie A-ban. Egy héttel később ismét megsérült a térde és meg kellett műteni, emiatt a szezon nagy részét kihagyta. Az idény végére visszatért és 1987. május 10-én szabadrúgásból megszerezte első gólját a Diego Maradonával felálló bajnok Napoli ellen. Ez a találat mentette meg a Fiorentinát a kieséstől. Az 1987–88-as szezonban 27 bajnoki 6 alkalommal volt eredményes. Az 1988–89-es szezonban a svéd Sven-Göran Eriksson irányításával az olasz kupa negyeddöntőéig jutottak és Baggio 9 gólt szerzett a sorozatban. A bajnokságban 15 találattal a harmadik helyen végzett a góllövő listán. Az 1989–90-es idényben a Fiorentina a kiesés ellen küzdött, de sikerült bejutniuk az UEFA-kupa döntőjébe, ahol kikaptak a Juventus csapatától. A Fiorentina színeiben összesen 136 mérkőzésen 55 gólt szerzett, ebből 39 volt bajnoki találat, amit 94 mérkőzésen ért el. A kezdeti sérülések ellenére nagyon népszerűvé vált és mai napig a klub egyik legnagyszerűbb játékosának tartják.
1990–1995: Juventus 1990 nyarán a Juventus szerződtette 8 millió fontért, ami abban az időben világrekordnak számított. Megörökölte a 10-es számú mezt, amit korábban Michel Platini viselt. Az átigazolásnak azonban Firenzében nem igazán örültek a szurkolók és zavargások törtek ki az utcán. Az 1990–91-es szezont 12 góllal zárta és bejutott csapatával a kupagyőztesek-Európa-kupája elődöntőjébe, ahol a Johan Cruijff edzette Barcelona jelentette számukra a végállomást. Baggio 9 találattal a sorozat gólkirálya volt és összesen 27 gólt szerzett az idényben. A következő szezonnak új edzővel Giovanni Trapattonival vágtak neki. 18 góllal a második helyen végzett Marco van Basten mögött a góllövő listán és a Juventus is az ezüstérmet szerezte be a bajnokságban a Milan előtt. Ebben a szezonban kezdték a Juventus szurkolói elfogadni és vezéregyéniségnek tekinteni. Az 1992–93-as szezonban már csapatkapitányként lépett pályára. Az 1993-as UEFA-kupa döntőjében a német Borussia Dortmundot 6–1-es összesítéssel győzték le, amiből Baggio 3 góllal vette ki a részét. A szezon egyik legemlékezetesebb mérkőzésén 5–0-ra győzték le az Udinesét hazai pályán és azon a találkozón Baggio négy gólt szerzett. Végül a negyedik helyen zártak, de idegenben sikerült 3–1-re legyőzniük a rivális Milánt. 21 góllal ismét a második helyen végzett, ezúttal Giuseppe Signori volt nála eredményesebb 26 találattal. 1993-as naptári évben Baggio személyes rekordot állított fel, 39 gólt szerzett valamennyi sorozatban és megválasztották az év labdarúgójának Európában. Emellett megkapta az év labdarúgója címet a FIFA-tól és a World Soccer magazintól, valamint az Onze d'Or serlegét is neki ítélték oda. Az 1993–94-es szezonban gyakran játszott Gianluca Vialli és Fabrizio Ravanelli, valamint a fiatal feltörekvő Alessandro Del Piero csatártársaként. A Milan mögött ismét a második helyen végeztek a Serie A-ban, Baggio pedig 17 találattal a harmadik helyen végzett a góllövők rangsorában. 1993. október 31-én mesterhármast ért el a Genoa elleni 4–0-s győzelem alkalmával, ami magába foglalta a századik Serie A-ban szerzett gólját is. 1993. december 5-én a Napoli elleni 1–0-s győzelemmel zárult találkozón a 200. Serie A mérkőzését játszotta. Az 1994-es Aranylabda szavazásán a második helyen végzett Hriszto Sztoicskov mögött és a harmadik helyet szerezte meg a FIFA év játékosa szavazásán. Az 1994–95-ös szezonban a Trapattonit váltó Marcello Lippi már kevésbé számolt Baggióval. A szezon nagy részében sérült volt, miután 1994. november 27-én térdsérülést szenvedett a Padova elleni bajnokin. 1995. március 8-án egy Lazio elleni kupamérkőzésen tért vissza. Sérülése miatt mindössze 17 mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban és 8 gólt szerzett, ezzel is hozzásegítve a Juventust a bajnoki címhez. Ebben az idényben az olasz kupát is sikerült megnyerniük és bejutottak az UEFA-kupa döntőjébe, ahol Baggio jó teljesítményt nyújtott, ennek ellenére vereséget szenvedtek a Parma ellen. A Juventusnál töltött öt szezon során 200 mérkőzésen 115 alkalommal volt eredményes, ebből 141 mérkőzést a Seria A-ban játszott és ezeken a bajnokikon 78 gólt szerzett.
1995–1997: Milan, 1997–1998: Bologna thumb|right|150px|Baggio Diadora márkájú cipői a San Siro múzeumában kiállítva 1995-ben Marcello Lippi már nem számolt Baggióval és helyett inkább Alessandro Del Pierót favorizálta, aki megörökölte Baggio 10-es mezét. Baggio nehézségekbe ütközött a vezetőséggel szemben, mivel kijelentették, csak abban az esetben hosszabbítják meg szerződését, ha 50%-kal csökkenti a fizetési igényét. Az AC Milan elnöke Silvio Berlusconi és a vezetőedző Fabio Capello erős nyomására 6,8 millió fontért eladták a Milánnak, ami ellen a Juventus szurkolói tiltakoztak. Bár kezdetben sérüléssel bajlódott, de hamarosan bemutatkozhatott új klubjában és kinevezték a csapat első számú büntetőrúgójának. Segített a Milannak bajnoki címet szerezni, miután a bajnoki címet eldöntő mérkőzésen büntetőből gólt szerzett korábbi csapata, a Fiorentina ellen. a szezont 34 mérkőzéssel és 10 góllal zárta. Egyike lett azoknak a játékosoknak, akik két egymást követő évben különböző csapatokkal megnyerték a Scudettót. A szezon vége felé nézeteltérése támadt Fabio Capellóval a korlátozott játékidő miatt, mivel az edző úgy ítélte meg, hogy már nem volt elég jó állapotban ahhoz, hogy 90 percet töltsön a pályán. Baggio gyakran volt kezdő, de sokszor lecserélték a második félidőben és mindössze kilenc mérkőzést játszott végig. Az 1996–97-es szezonban az új vezetőedző Óscar Tabárez érkezésével eleinte kimaradt a kezdőcsapatból, de később sikerült meggyőznie az uruguayi mestert, hogy számíthat rá, így Baggio visszakerült a kezdőbe. Azonban a gyenge eredmények miatt a kispadra került. Az új edző Arrigo Sacchi korábbi olasz szövetségi kapitány lett, akinek játékosaként Baggio ezüstérmet szerzett az 1994-es világbajnokságon. Sacchi kevés játékidőt biztosított Baggiónak, ami a formájára is hatással volt. A Milan nem tudta megvédeni a bajnoki címét és csak a csalódást keltő 11. helyen végzett. Baggio az 1996–97-es idényben debütált a bajnokok ligájában és megszerezte első gólját a sorozatban, bár a Milan a csoportkört követően búcsúzott. A Milánnál töltött évek alatt 67 mérkőzésen 19 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. 1997-ben Capello visszatért a Milan kispadjára és kijelentette, hogy Baggio nem szerepel a tervei között. Ennek hatására úgy döntött, hogy Parmába költözik, de az akkori vezetőedző Carlo Ancelotti akadályozta az átigazolását, mert úgy érezte, hogy nem fér bele az elképzeléseibe. Végül a Bologna igazolt le, hogy segítse a csapatot a kiesés elleni küzdelemben és kiharcolja a helyét az olasz válogatott keretében az 1998-as világbajnokságra. Visszanyerte a korábbi formáját és 22 gólt szerzett, a Bologna pedig a nyolcadik helyen zárta az 1997–98-as szezont. 1998. január 11-én az Empoli elleni 0–0-s döntetlennel zárult mérkőzés alkalmával a 300. mérkőzését játszotta a Serie A-ban.
1998–2000: Internazionale Az 1998-as világbajnokságot követően Baggio gyerekkori kedvenc klubjához az Internazionaléhoz igazolt. 1998. augusztus 12-én játszotta első mérkőzését az Inter színeiben a bajnokok ligája selejtezőkörének második fordulójában a Skonto FK ellen 4–0-ra megnyert mérkőzésen, melyen gólt szerzett és kiosztott három gólpasszt. Ebben a szezonban sűrűn váltották egymást az edzők az Inter kispadján, Baggiót sérülések is hátráltatták, ezért nem nagyon tudott a csapat meghatározó tagja lenni és jobbára csereként számoltak vele. 23 bajnokin 5 gólt szerzett, az Inter pedig a nyolcadik helyen végzett és a következő idényben lemaradt az európai kupasorozatokról. A bajnokok ligájában négy alkalommal volt eredményes és a negyeddöntőig jutottak, ahol a későbbi győztes Manchester United jelentette a végállomást.