Fazıl Küçük (Nicosia, 1906 – 1984. január 15.) a Ciprusi Köztársaság első török ciprióta alelnöke.
Fazıl Küçük egy farmer fiaként született 1906-ban Nicosiában, miután befejezte a nicosiai török gimnáziumot az isztambuli, lausanne-i és párizsi egyetemeken tanult orvosnak. Miután 1937-ben visszatért Ciprusra elkezdett praktizálni, de a politika iránti érdeklődésének következtében hamarosan a török ciprióták jogainak szószólója lett. 1941-ben megalapított a Halkin Sesi (A Nép Hangja) című újságot és ő lett az igazgató szerkesztő. A brit gyarmati uralom elleni kampánya miatt az újságja, melyet máig kiadnak Észak-Ciprusban, nem kapott megjelenési engedélyt 1942-ig.
1943-ban Küçük egyike volt a Kıbrıs Adası; Türk Azınlık Kurumu''' (A Ciprus szigetén lévő török kisebbség szövetsége – ismertebb nevén KATAK) alapítóinak. A párt célja a török ciprióták szociális, gazdasági és politikai jólétének támogatása volt. Miután nézeteltérései támadtak bizonyos tagokkal, Küçük elhagyta a KATAK-ot és megalapította a Kıbrıs Türk Milli Birlik Partisit (Török Ciprióták Nemzeti Egységpártja). 15 évnyi küzdelmet követően Küçük segített az Evkaf (egy török vallási pénzalap) átadásában brit irányítás alól török ciprusi alá.
Az 1959-es, egy független Ciprusi Köztársaság létrehozásáért tartott londoni és zürichi konferenciák alatt Küçük képviselte a török ciprusi közösséget és alkotmányos biztosítékokat vívott ki számukra. 1959. december 3-án az új köztársaság alelnökévé választották, mely hivatalt 1973-ig viselete, amikor Rauf Denktaş félreállította. Rossz egészsége ellenére Küçük továbbra is támogatta a török cipriótákat újságján a Halkın Sesi''n keresztül.
Küçük 1984. január 15-én halt meg egy westminsteri kórházban, kevesebb mint egy évvel az Észak-Ciprusi Török Köztársaság kikiáltása után.
Jegyzetek
Fordítás
Külső hivatkozások Short description Dr Fazıl Küçük's life Timeline of Dr Fazıl Küçük's life (archive link, was dead) Halkin Sesi Newspaper in Turkish
Kategória:Törökök Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:Ciprusi politikusok