Christian Vieri (Bologna, 1973. július 12. –) volt válogatott olasz labdarúgó. Apja, Roberto és testvére, Max szintén labdarúgók.

Pályafutása Négy és tizennégy éves kora között Ausztráliában élt. Ezalatt többféle sportággal is megismerkedett, az iskolában például (saját bevallása szerint) valószínűleg több időt töltött krikettezéssel, mint labdarúgással. A krikett iránti rajongása később sem múlt el, kedvtelésből még jóval aktív sportpályafutásának befejezése után is krikettezett.

Klub Vieri gyerekkorában az ausztrál Marconi Stallonsnál játszott. Ezt követően a Torinóhoz került, itt mutatkozhatott be az első osztályban. Mivel kevés játéklehetőséget kapott, 1992-től 1995-ig különböző másodosztályú csapatokban játszott, minden évben máshol.

1995-ben tért vissza a Serie A-ba, ebben a szezonban az Atalanta játékosa volt. Ezután Olaszország legsikeresebb csapata, a Juventus szerződtette. A „zebrákkal” bajnoki címet, szuperkupa- és interkontinetális kupa-győzelmet is szerzett.

Egy szezon után innen is továbbállt, ezúttal légiós lett belőle, az akkor sikeresebb időszakát élő Atlético de Madrid játékosa lett. Itt zsebelte be első komolyabb egyéni elismerését, 24 találatával ugyanis a liga gólkirálya lett. Az 1998-as vb után hazatért, egy szezont a Laziónál játszott.

1999-ben lett az Internazionale labdarúgója, itt töltött el először huzamosabb időt. Átigazolásának díja akkor rekordnak számító 40 millió euró volt. Bár Ronaldóval rendkívül veszélyes párost alkottak, mivel mindketten elég sérülékenyek voltak, nem volt alkalmuk túl gyakran együtt játszani. Első igazán jó szezonja a 2001-02-es volt, amikor 25 mérkőzésen 22 gólt szerzett, az Inter pedig csak épphogy lemaradt a bajnoki címről. A következő évben még jobban teljesített, megszerezte pályafutása első olasz gólkirályi címét. 2005-ig játszott itt, ezalatt összesen több mint 100 gólt szerzett.

2005-ben a városi rivális AC Milan játékosa lett, ám itt mindössze fél évet töltött, mivel nem tudott stabil kezdő lenni, 2006 telén a francia Monacóhoz szerződött. Itt is csak fél évet töltött, ezután hazatért, és az Atalanta csapatához igazolt. Egy év után a bergamói klub úgy döntött, nem hosszabbít vele szerződést. Ezt követően a Fiorentina ingyen szerezhette meg őt.Confirmed, Vieri moves to Atalanta Bár egy évvel korábban nem akartak vele szerződést hosszabbítani, 2008 nyarán visszatért az Atalantához. Ám miután sorozatos sérülései miatt csak kilenc meccsen lépett pályára, a felek közös megegyezéssel szerződést bontottak.Report: Christian Vieri To Rescind Atalanta Contract Vieri 2009. október 20-án jelentette be visszavonulását.

Mindössze egy héttel visszavonulása után arról kezdtek pletykálni, hogy a brazil élvonalban szereplő Botafogo FC játékosa lesz. Ezt Vieri azonnal visszautasította. Nem sokkal később arról szóltak a hírek, hogy a brazil harmadosztályú Boavistához szerződik, ám végül ez sem jött létre.

Válogatott

Vieri 49 válogatott meccsén 23 gólt szerzett, és játszott az 1998-as, valamint a 2002-es vb-n is, ezenkívül a 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokságon is szerepelt. A 2000-es Eb-t és a 2006-os vb-t sérülés miatt ki kellett hagynia.

Karrierje statisztikái

Klubszinten

|1991–92||rowspan="2"|Torino||rowspan="2"|Serie A||6||1||1||1||0||0||7||2 |- |1992–93||1||0||1||0||0||0||2||0 |- |1992–93||Pisa||rowspan="3"|Serie B||18||2||0||0||0||0||18||2 |- |1993–94||Ravenna||32||12||0||0||0||0||32||12 |- |1994–95||Venezia||29||11||0||0||0||0||29||11 |- |1995–96||Atalanta||rowspan="2"|Serie A||19||7||2||2||0||0||21||9 |- |1996–97||Juventus||23||8||5||1||10||5||38||14

|1997–98||Atlético de Madrid||La Liga||24||24||0||0||10||5||34||29

|1998–99||Lazio||rowspan="8"|Serie A||22||12||2||1||4||1||28||14 |- |1999–2000||rowspan="6"|Internazionale||20||13||5||5||0||0||24||18 |- |2000–01||27||18||0||0||5||1||32||19 |- |2001–02||25||22||1||0||2||3||28||25 |- |2002–03||23||24||0||0||12||3||35||27 |- |2003–04||22||13||1||0||9||4||32||17 |- |2004–05||27||13||3||3||6||1||36||16 |- |2005–06||Milan||8||1||1||1||5||0||14||2

|2005–06||Monaco||Ligue 1||7||3||2||1||2||1||11||5

|2006–07||Atalanta||rowspan="3"|Serie A||7||2||0||0||0||0||7||2 |- |2007–08||Fiorentina||26||6||1||0||12||3||39||9 |- |2008–09||Atalanta||9||2||0||0||0||0||9||2 344||167||23||14||65||21||432||202 24||24||0||0||10||5||34||29 7||3||2||1||2||1||11||5 375||194||25||15||79||35||477||236

A válogatottban ÉvPályára lépésekGólok199772199876199952200010200120200285200364200473200561összesen4923 Válogatott góljai

# Időpont Helyszín Ellenfél Állás Végeredmény Kiírás 1. 1997. március 29. Trieszt, Olaszország 1 – 0 3 – 0 Vb-selejtező 2. 1997. október 29. Moszkva, Oroszország 1 – 0 1 – 1 Vb-selejtező 3. 1998. június 11. Parc Lescure, Bordeaux, Franciaország 1 – 0 2 – 2 Világbajnokság 4. 1998. június 17. Stade de la Mosson, Montpellier, Franciaország 1 – 0 3 – 0 Világbajnokság 5. 1998. június 17. Stade de la Mosson, Montpellier, Franciaország 2 – 0 3 – 0 Világbajnokság 6. 1998. június 23. Stade de France, Saint-Denis, Franciaország 1 – 0 2 – 1 Világbajnokság 7. 1998. június 27. Stade Vélodrome, Marseille, Franciaország 1 – 0 1 – 0 Világbajnokság 8. 1998. szeptember 5. Liverpool, Anglia 2 – 0 2 – 0 Eb-selejtező 9. 1999. június 5. Bologna, Olaszország 4 – 0 4 – 0 Eb-selejtező 10. 1999. szeptember 8. Nápoly, Olaszország 1 – 0 2 – 3 Eb-selejtező 11. 2002. június 3. Sapporo Dome, Szapporo, Japán 1 – 0 2 – 0 Világbajnokság 12. 2002. június 3. Sapporo Dome, Szapporo, Japán 2 – 0 2 – 0 Világbajnokság 13. 2002. június 8. Kashima Stadium, Kasima, Japán 1 – 0 1 – 2 Világbajnokság 14. 2002. június 18. Daejeon World Cup Stadium, Tedzson, Dél-Korea 1 – 0 1 – 2 Világbajnokság 15. 2002. november 11. Pescara, Olaszország 1 – 0 1 – 1 Barátságos 16. 2003. március 29. Palermo, Olaszország 1 – 0 2 – 0 Eb-selejtező 17. 2003. március 29. Palermo, Olaszország 2 – 0 2 – 0 Eb-selejtező 18. 2003. augusztus 8. Stuttgart, Németország 1 – 0 1 – 0 Barátságos 19. 2003. október 11. Reggio Calabria, Olaszország 1 – 0 4 – 0 Eb-selejtező 20. 2004. február 2. Palermo, Olaszország 1 – 0 2 – 2 Barátságos 21. 2004. március 31. Braga, Portugália 1 – 1 2 – 1 Barátságos 22. 2004. április 28. Genova, Olaszország 1 – 1 1 – 1 Barátságos 23. 2005. október 12. Stadio Via del Mare, Lecce, Olaszország 1 – 0 2 – 1 Vb-selejtező

Sikerei, díjai

Klub

Juventus FC: Bajnok: 1996-97 Szuperkupa-győztes: 1997 UEFA-szuperkupa-győztes: 1996 Interkontinentális kupagyőztes: 1996 SS Lazio: Szuperkupa-győztes: 1998 KEK-győztes: 1998-99 Internazionale: Kupagyőztes: 2004-05 Szuperkupa-győztes: 2005

Válogatott

U21-es Európa-bajnok: 1994

Egyéni

Spanyol gólkirály: 1999-98, 24 találat Olasz gólkirály: 2002-03, 24 találat Serie A év labdarúgója: 1999 Az év olasz labdarúgója: 1999, 2002 FIFA 100-tag'''

Jegyzetek

Források Profilja az Atalanta weboldalán Válogatott statisztikái az olasz szövetség weboldalán Vieri statisztikái Inter Archive

Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Serie A gólkirályok Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:A Milan labdarúgói Kategória:Az Internazionale labdarúgói Kategória:A Fiorentina labdarúgói Kategória:Az SS Lazio labdarúgói Kategória:Az Atlético Madrid labdarúgói Kategória:A Monaco labdarúgói Kategória:Az Atalanta BC labdarúgói Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2004-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A Torino labdarúgói Kategória:Bolognaiak Kategória:1973-ban született személyek Kategória:KEK-győztes labdarúgók Kategória:Olasz bajnok labdarúgók Kategória:Az AC Prato labdarúgói Kategória:Élő személyek