bélyegkép|jobbra|250px|A Nemzetközi Törvényszék épülete Hágában A volt Jugoszlávia területén 1991-től kezdve elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek megbüntetésére létrejött Nemzetközi Törvényszék (angol rövidítéssel ICTY, a köznyelvben gyakran Hágai Nemzetközi Törvényszék) az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) egy szerve, amelyet a volt Jugoszlávia területén a háborús események során elkövetett súlyos bűncselekmények kivizsgálása és az elkövetésükkel gyanúsított személyek elleni bírósági eljárások lefolytatása céljából hoztak létre. A Törvényszék egy eseti, nem állandó bírói fórum volt, amely Hágában működött.

A Törvényszéket először Klaus Kinkel német külügyminiszter javasolta, majd a Biztonsági Tanács 1993. május 25-én meghozott 827. határozata hozta létre. A Törvényszéknek négy, a volt Jugoszlávia területén 1991-től kezdve elkövetett bűncselekményi kör felett van jogköre: az 1949. évi genfi egyezmények súlyos megsértése, a háború jogának és szokásainak megsértése, népirtás és emberiesség elleni bűntettek. A Törvényszék kizárólag személyeket vonhat felelősségre, intézményeket és kormányokat nem. A legsúlyosabb kiszabható büntetés életfogytiglani szabadságvesztés, a szabadságvesztés büntetések végrehajtására több állam is kötött egyezményt az ENSZ-szel. A legutolsó vádiratot 2004. március 15-én adták ki. Az eredetileg kitűzött cél az volt, hogy a Törvényszék az elsőfokú eljárásokat 2008 végéig, az összes fellebbviteli eljárást pedig 2010 végéig fejezze be, ám e céldátumokat később 2012-re kellett módosítani.

2017 decemberében a Törvényszék végleg bezárta kapuit. 24 éves működése során 161 ember ellen emelt vádat és közülük 84-et ítélt el.Bezárta kapuit a hágai törvényszék (Euronews.com, 2017-12-21)

Az ICTY nem keverendő össze a Nemzetközi Bírósággal vagy a Nemzetközi Büntetőbírósággal, melyek szintén Hágában találhatóak, de állandó státuszuk és eltérő jogkörük van.

Szervezet A Törvényszék körülbelül 1200 főt foglalkoztatott, fő szervezeti egységei a Tanácsok, a Tanácsok és a Főügyész közös Hivatala, illetve a Főügyész voltak.

A Tanácsok a bírákból és segítőikből álltak. A Törvényszék két Elsőfokú és egy Fellebbviteli Tanácsból állt. A Törvényszék elnöke elnökölt a Fellebbviteli Tanács ülésein. Az utolsó elnök az olasz Fausto Pocar (2005–2017). Elődei az olasz Antonio Cassese (1993–1997), az amerikai Gabrielle Kirk McDonald (1997–1999), a francia Claude Jorda (1999–2002) és az amerikai Theodor Meron (2002–2005) voltak.

A Hivatal feladata a Törvényszék adminisztrációja volt; tevékenységébe tartozott a bírósági jegyzőkönyvek készítése, bírósági dokumentumok fordítása, a tanúvallomást tevők szállásának és utazásának megszervezése, az információs iroda üzemeltetése és olyan általános kötelességek, mint a fizetések és a személyzetfelvétel kezelése. A Hivatal felelőssége kiterjedt a fogdára, ahol a vádlottakat fogva tartották a perük idejére, és a saját védelmükért fizetni nem tudó vádlottaknak nyújtott jogsegélyre is. A Hivatalt a Jegyző vezette. Jegyzők voltak: a holland Theo van Boven (1994 februárjától decemberéig), Dorothée de Sampayo Garrido-Nijgh (1995–2000) és Hans Holthuis (2001-2017).

A Főügyész hivatala volt felelős a bűncselekmények kivizsgálásáért, a bizonyítékok gyűjtéséért és a vád képviseletéért. Főügyészek voltak: a venezuelai Ramón Escovar Salom (1993–1994), a dél-afrikai Richard Goldstone (1994–1996), a kanadai Louise Arbour (1996–1999), a svájci Carla Del Ponte (1999–2007), – aki 1999 és 2003 között párhuzamosan a Ruanda területén elkövetett bűncselekményekre létrehozott Nemzetközi Törvényszék főügyésze is volt –, és Serge Brammertz.

Bírók 16 állandó és 12 ad litem (vagy eseti, azaz egy ügyre kinevezett) bíró szolgált a törvényszéken, őket az ENSZ Közgyűlése 4 évre választotta, de újraválaszthatóak voltak.

A bírák 2007 márciusában:

Név Ország Pozíció Megválasztva Megbízatása lejárFausto Pocar Olaszország Elnök 2001 2009Kevin Parker Ausztrália Alelnök 2003 2009Patrick Lipton Robinson Jamaica Elnöklő bíró 1998 2010Carmel A. Agius Málta Elnöklő bíró 2001 2007Alphonsus Martinus Maria Orie Hollandia Elnöklő bíró 2001 2007Mohamed Shahabuddeen Guyana Bíró 1997 2009Mehmet Güney TörökországBíró 2001 2007Liu Daqun KínaBíró 2000 2012Andresia Vaz Szenegál Bíró 2005 2011Theodor Meron USA Bíró 2001 2007Wolfgang Schomburg Németország Bíró 2001 2007O-Gon Kwon Dél-Korea Bíró 2001 2007Jean-Claude Antonetti Franciaország Bíró 2003 2009Iain Bonomy Egyesült Királyság Bíró 2004 2010Christine Van Den Wyngaert Belgium Bíró 2003 2009Bakone Justice Moloto Dél-Afrika Bíró 2005 2011Krister Thelin Svédország Ad Litem bíró 2003 2009Janet M. Nosworthy Jamaica Ad Litem bíró 2005 2011Frank Hoepfel Ausztria Ad Litem bíró 2005 2011Prandler Árpád Magyarország Ad Litem bíró 2006 2012Stefan Trechsel Svájc Ad Litem bíró 2006 2012Antoine Kesia-Mbe Mindua Kongó Ad Litem bíró 2006 2012Ali Nawaz Chowhan Pakisztán Ad Litem bíró 2006 2012Tsvetana Kamenova Bulgária Ad Litem bíró 2006 2012Kimberly Prost Kanada Ad Litem bíró 2006 2012Ole Bjørn Støle Norvégia Ad Litem bíró 2006 2012Frederik Harhoff Dánia Ad Litem bíró 2007 2013Flavia Lattanzi Olaszország Ad Litem bíró 2007 2013

Jegyzetek

Fordítás

További információk

A Törvényszék hivatalos honlapja 1996. évi XXXIX. törvény a volt Jugoszlávia területén elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekmények megbüntetésére létrehozott Nemzetközi Törvényszék Alapokmányából fakadó kötelezettségek végrehajtásáról

Kategória:Nemzetközi bíróságok Kategória:Délszláv háború Kategória:Megszűnt bíróságok