bélyegkép|250px|jobbra|rózsaszínű virág bélyegkép|250px|jobbra|sárga virág

A kínai hibiszkusz (Hibiscus rosa-sinensis) a mályvavirágúak (Malvales) rendjébe és a mályvafélék (Malvaceae) családjába tartozó faj. Nevezik még kínai rózsának, szobai hibiszkusznak, rózsamályvának és Hawaii-rózsának is. Számtalan változata, hibridje ismert. Az egyik legnépszerűbb hazai körülmények között szobai dísznövény.

Származása, elterjedése Neve ellenére Indiából származik, de már nagyon hosszú ideje dísznövénynek ültetik, így elterjedt szerte a világon.

Jellemzői 1–3 m magas, örökzöld, fásodó cserje, fa alakúvá is könnyen nevelhető. Sűrűn álló ágai 1-2 évesen kezdenek fásodni. Mivel gyorsan nő és erőteljesen bokrosodik, előszeretettel ültetik élősövénynek.

Szétterülő, szív alakú leveleinek vége csipkézett.

Ötszirmú, szagtalan virágai nagyok; az eredeti változatok általában vörösek, a nemesítettek színe a rózsaszínen és narancssárgán át a fehérig, illetve a sárgáig terjed; bibéjük hosszan előrenyúlik. Az egyes virágok általában egy-egy napig nyílnak. Poliploid kromoszómaszámúak.

Termesztése Virágvariációi Szimpla, illetve dupla/tripla, vagy "rétes" virágú, ki hogy hívja őket.

Itt (oldal közepe) van egy összefoglaló kép a virágok lehetséges formájáról.

Levelei (oldal közepe) eltérő formájúak lehetnek, szélük szeldelt, vagy egyenes, a szív alakútól, a juhar-szerűig bármilyen formában előfordulhat, egy tövön is lehetnek több formájú levelek. Példák.

Hibridjei Számtalan hibridje ismert, és folyamatosan hibridizálnak újabbakat a már meglévőkből, így szinte bármilyen színben, színkombinációban találkozhatunk velük.

Igényei Magyarországon télen vagy 10-15 Celsius-fokon teleltetjük, vagy szobahőmérsékleten fényes helyen tartjuk. Tavasszal a fagyok elmúlta után szabadba tehetjük, félárnyékra, napfényre. Igyekezzünk szoktatni a napfényhez, mert hajlamos megégni, és elhullatni leveleit. Viszonylag vízigényes (2-3 naponta öntözzük, nagy melegben sűrűbben, máskülönben a képződött bimbókat eldobálja). Virágzásindító tápoldattal segíthetjük a virágképződést, ez a növekedésére is jó hatással van. Virágai: Nagyobb bokrokon egyszerre többet is kinyit, kisebb töveken egymást követik a virágok, melyek 1-2 napig díszítenek. A rövid virág élettartamot ellensúlyozza az, hogy egy egészséges tő egymás után 8-10 virágot is nyithat, évente általában 2 virágzási ciklusa van. Kora tavasszal az öregebb tövek metszésével elősegítjük az erősebb növekedést, bőséges virágzást. (A virágok a fiatal, lágyszárú hajtásokon nyílnak).

Beszerzése Hazánkba főként holland és német hibiszkuszokat hoznak be, tipikusan ezek találhatóak meg a virágboltok, hipermarketek, kertészetek kínálatában. Ezeket a növényeket a szebb külalak végett „törpésítő” hormonnal kezelik, emiatt levélközei megrövidülnek. Szintén kezelik a mélyzöld színért, illetve megfelelő sűrűségű levélkorona elérése érdekében, emiatt a gyökereik gyakran elégtelenek a növény táplálására, ezt tetézi a tápanyagban szegény táptalaj, ami legfőképpen tőzeget tartalmaz. Emellett a virágzást dömpingszerűvé erősítő hormonokat, anyagokat is kapnak, ezek a tényezők vezetnek ahhoz, hogy a boltból vásárolt példányok 35-50%-a a vásárlást követően hamarosan elpusztul. Ha ilyen növényt vásárolunk, sok hibiszkusz-gyűjtő javasolja, hogy azonnal ültessük át (sokan kimossák a gyökerek közül is a földet), és ha a növény méretéhez mérten sok bimbó van a növényen, ne sajnáljuk kitörni azokat (ugyanígy a frissen gyökerezett hajtásokról sem), mert ezek után a növény a gyökér fejlesztésére fordítja energiáit, és megerősödve hozhatja a következő virágait.

Néhány magánkertészet is foglalkozik hibiszkuszok szaporításával, az innen vásárolt növények jobb túlélési eséllyel indulnak, mint a boltiak, és tapasztalatok szerint sokkal több szín- és formavariációt találhatunk meg kínálatukban, valamint sokkal kevesebb hormonterhelésnek vannak kitéve, hiszen nem kritérium a tökéletes, törpe forma és a sok bimbó. Ilyen kertészeteket az interneten, vagy különböző kertészeti kiállításokon bőven találhatunk.

Gyűjtőkkel is felvehetjük a kapcsolatot az internetes fórumokon keresztül, akik nagyon szívesen osztják meg másokkal a szaporítható levágott hajtásokat, így alkalmunk nyílhat cserére is. A hazai kínálaton kívül sokan foglalkoznak közülük külföldről beszerzett, begyűjtött kuriózum példányokkal is.

Szaporítása Magról való szaporítása körülményes, tapasztalat, hogy nagyon sok hibrid nem nevel csíraképes magot. További akadály, hogy hazánkban a magok beéréséhez megfelelő klímát is igen nehéz előállítani, bár általában a mag beszerzése a legnehezebb feladat. Érdemesebb inkább ivartalan szaporítással próbálkozni, ahol megfelelő módszerrel 60-90%-os eredési arány érhető el.

Felhasználása Az ázsiai nők sokáig az ebből a virágból kivont festékanyaggal színezték a hajukat és a szemöldöküket.

Jegyzetek

Források Susanne Lipps: Madeira. A Botanical Melting Pot! Oliver Breda Verlag, Duisburg. p. 34. Hibiscus rosa-sinensis L. Sweet Plants of the World Online

További információk

magyar nyelvű oldalak: A trópusi Hibiscus HibiscusForest az Index Hibiscusos fóruma a Gazlap Hibiscusos fórumja Hibiscus

angol nyelvű oldalak: World of Hibiscus Hidden Valley Hibiscus Potted Hibiscus Hibiscus rosa-sinensis in Pots The Hibiscus Place Tried And True Hibiscus JE Ludick Hibiscus Hybridizer Hibiscus at Purdie's Tropical Hibiscus A Community Garden of Hibiscus levelezőlista Identification of Insects, Pests & Diseases That Effect Hibiscus rosa-sinensis Cultivars

német nyelvű oldalak: Hibiscusweb Hibiscuswunder

francia nyelvű oldalak: Hibiscusmania Merveilleux hibiscus svéd nyelvű oldalak: Tropical Hibiscus in Sweden angol és svéd nyelven

Hibiscus Szövetségek International Hibiscus Society Australian Hibiscus Society Canadian Hibiscus Society American Hibiscus Society Hibiscus Society of Queensland

Online szakirodalom Jim Howie: Hibiscus - Queen of the Flowers Les Beers and Jim Howie - Growing Hibiscus 2.nd edition

Kategória:Hibiszkuszok Kategória:Növényfajok Kategória:Szobanövények