Almássy Kornél (Budapest, 1976. augusztus 30. –) építőmérnök, egyetemi docens, közlekedési szakértő, politikus, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) egykori alelnöke és budapesti szervezetének elnöke, a Budapest Közút korábbi vezérigazgatója, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ igazgatójaMúzeum, ami mer játékos lenni – interjú Almássy Kornéllal, a Magyar Építészeti Múzeum igazgatójával In: helyh.hu (Meszleny Zita interjúja), 2024.

Tanulmányai 1994-ben érettségizett a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, majd 1999-ben a BME Építőmérnöki Karán okleveles építőmérnökként végzett. 1999-ben ugyanott doktori képzést kezdett. 2000–2002 között az egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Karán Master of Business Administration (MBA) diplomát szerzett.

Tudományos elismerései 1999-ben a Tudományos Diákköri Konferencia 2. helyezettje az építőmérnöki szekcióban. 2000-ben a Kari Hallgatókért díjat nyert (BME Építőmérnöki Kar), 2002-ben a Tudással Magyarországért díj kitüntetettje (Országos Tudományos Diákköri Tanács). 2010 decemberében Aszfalt pályaszerkezeti rácsok viselkedése címmel megvédte doktori disszertációját a BME Építőmérnöki Karán.

Közéleti szerepvállalása 1997-től az IAESTE diákszervezeti tagja, 1998-ban az IACES (Építőmérnök Hallgatók Nemzetközi Egyesülete) elnökségi, valamint a BME Egyetemi Hallgatói Képviselet és az Egyetemi Tanács tagja. A BME Építőmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának elnökévé választják 1998-ban és 1999-ben, részt vesz a nyár eleji árvíz utáni segélyprogram munkálataiban. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) 2001–2003 között elnöke, szerepet vállal a diákhitel konstrukciójának megalkotásában, valamint az ifjúsági törvény kialakításábanAlmássy Kornél adatlapja az origo.hu-n. Az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának és az Ifjúsági és Sportbizottságának külső szakértője 2001–2003 között. 2001-ben az Eszterházy Károly Főiskola Társadalmi Szenátusának, 2002-ben és 2003-ban a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram (GYIA) tanácsának, 2002 és 2004 között a Magyar Ösztöndíj Bizottság-nak (MÖB) a tagja.

Politikai szerepvállalása A Magyar Demokrata Fórum Országos Elnökségének 2003-tól tagja, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) elnöke 2004-től 2006-ig, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke ugyancsak 2004-től, az MDF Budapesti Választmányának elnöke 2005-től. 2006-tól országgyűlési képviselő, az Oktatási és Tudományos bizottság tagja, a Sport- és turisztikai bizottság alelnöke. Pártján belül elsősorban az oktatási ügyekkel foglalkozott.

A megfigyelési ügy bélyeg|230px|Almássy Kornél az MDF 2008-as XXII. Országos Gyűlésén Az MDF 2008-as elnökválasztásán Dávid Ibolya elnök kihívójaként indult. Az MDF-elnökasszonya pár nappal a választás előtt, 2008 szeptemberében egy sajtótájékoztatón egy birtokába került hangfelvételre hivatkozva azt állította, hogy őt és más politikusokat törvénytelenül megfigyeltek és ezzel Almássy Kornélt is összefüggésbe hozta.Pillanatok alatt szivárogtak ki a megfigyelési ügy titkai – Index-cikk, 2008. szeptember 23. (A megfigyelési ügy később tovább dagadt Csányi Sándor bankár, Demeter Ervin és Kövér László fideszes politikusok, valamint Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter és az UD Zrt. vezetőinek főszereplésével.) Az Országos Gyűlésre elnökjelölő Országos Választmányi ülés előtt, Dávid Ibolyával folytatott megbeszélés után Almássy hirtelen visszalépett. Szeptember 26-án először, majd szeptember 29-én másodszorra már törvényesen kizárták az MDF országgyűlési frakciójából is; előbbire elnökségi tagsága és képviselősége ellenére nem kapott meghívót,Almássy semmisnek tekinti kizárását az MDF-ből – vg.hu, 2008. szeptember 26. a megismételt frakcióülés viszont már szabályosan járt el a kizárását illetően.Az MDF-frakció megerősítette Almássy kizárását – index.hu, 2008. szeptember 26. Később tagadta az ellene felhozott vádakat, és azt állította, fenyegetéssel bírták rá a visszalépésre.Almássy: Törvénytelen a kizárásom – Index-cikk, 2008. szeptember 29. Onnantól független képviselőként vesz részt az Országgyűlés munkájában. 2008. október 29-én a pártból is kizárták.Almássyt kizárták az MDF-ből – Index-cikk, 2008. október 29. A megfigyelési ügy részleteire azóta nem derült fény, a szóba hozott Csányi Sándor az UD Zrt.-nél lefoglalt és cégei adatait tartalmazó szerverek miatt írásban panaszt emelt.Csányi nem haragszik Dávid Ibolyára – Index-cikk, 2008. október 27.

2010 szeptemberében a Fővárosi Bíróság első fokú ítélete szerint Almássy pert nyert Dávid Ibolya és az MDF ellen a jó hírnévhez fűződő jog megsértése miatt, nem vagyoni kártérítésként 1,4 millió forintot ítéltek meg neki.UD Zrt.-ügy: pert nyert Almássy Kornél az MDF és Dávid Ibolya ellen , Híradó.hu, 2010. szeptember 20. Almássy a pert 2011 februárjában másodfokon, jogerősen is megnyerte Dávid Ibolya és az MDF ellenében,Dávid Ibolya fizethet Almássynak – FigyelőNet.hu, 2011. február 15. de 2012. január 11-én a Kúria hatályon kívül helyezte Dávid Ibolyát érintően a jogerős ítéletet azzal az indoklással, hogy Dávid „a nyilvánosságra került hangfelvétellel kapcsolatban, a megismert tények alapján fejtette ki általánosságban megfogalmazott politikai véleményét”, ezért nem bizonyított tényként állította Almássyról, hogy ő lenne a felelős az elnökasszony elleni adatgyűjtésért.UD Zrt.-botrány: Almássy ügyvédje megdöbbent – Stop.hu, 2012. január 12. A személyiségi jogi eljárás mellett Dávid Ibolyával és Herényi Károllyal szemben büntető eljárás is indult az Almássy Kornéllal szembeni kényszerítés miatt. Az első fokon eljáró bíróság a két vádlottat felmentette. Ugyanakkor az ügyészség fellebbezésének helyt adott a másodfokú bíróság és az elsőfokú felmentő ítéletet súlyos eljárási szabálysértések, illetve megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte,UD-ügy: új eljárást rendeltek el Szilvásy, Dávid és Herényi ügyében – hvg.hu, 2013. január 23. és új eljárást rendelt el.Dávid Ibolya újból a vádlottak padján – hvg.hu, 2014. március 09. Ennek végén, 2016. márciusában jogerősen bűnösnek mondták ki társtettesként elkövetett kényszerítésben Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt.Bűnösnek mondta ki a bíróság Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt – index.hu, 2016. március 18.

Később 2008. december 13-án az Ifjúsági Demokrata Fórum alelnökévé választották.Almássyt alelnökké választották az Ifjúsági Demokrata Fórumban – InfoRádió-hír, 2008. december 13. 2008 nyarától 2015 tavaszáig a Magyar Élet és Vízimentő Szakszövetség elnöke. 2010. augusztus 26-án a Ferencvárosi Torna Club Jégkorong szakosztályának elnökségi tagjává választották. 2010. november 19. óta az FKF Zrt. Közútfenntartási Ágazati Igazgatója. 2011. október 1. óta a BKK Közút Zrt. vezérigazgatója,Nyilvántartásban a BKK Közút Zrt. – Népszabadság, 2011. október 18. majd a már Budapest Közút Zrt.-ként működő fővárosi nagyvállalatot 2019. május 31-éig vezeti. 2019 nyarán visszatér alma-materébe és 2019. július 1-től a BME Építőmérnöki Kara Út és Vasútépítési Tanszékének egyetemi docense .Almássy Kornél Tamás adatlapja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Út és vasútépítési tanszékén 2019. november 1-től a Magyar Művészeti Akadémia alá tartozó Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ igazgatója.Elindult a MÉM MDK kutatószolgálata! – epiteszforum.hu, 2019. december 12. 2024 májusában a Magyar Jégkorong Szövetség alelnökévé választják, sportvezetőként vezető szerepet játszik az FTC jégkorongcsapatának az osztrák bázisú ICEHL bajnoksághoz történő csatlakozásábanAz FTC-TELEKOM az ICEHL-ben indulhat a 2025-26-os idényben – jegkorongszovetseg.hu, 2025. április 18.. 2025 februárjában tanácsadóként csatlakozik a Budapest megújításával és problémáival foglalkozó BP Műhely nonprofit szervezet munkájához.Megalakult a Budapest Műhely – magyarnemzet.hu, 2025. április 3.

Családja Nős, három gyermek édesapja. Almássy Kornél nem a történelmi Almássy család leszármazottja.

Díjai, elismerései A Magyar Köztársaság Ösztöndíja (1998-1999)Almássy Kornél Tamás adatlapja az MTA köztestületének tagjai oldalán Kari Hallgatókért díj (BME Építőmérnöki Kar) (2000) A Tudással Magyarországért (Országos Tudományos Diákköri Tanács) (2002) Báthory-díj (2007)

Főbb publikációi Az Intelligens Közlekedési Rendszerek Alkalmazásának Lehetőségei Magyarországon, In.: BME Építőmérnöki TDK konferencia kiadvány, Budapest, 1999Almássy Kornél Tamás adatlapja a Magyar Tudományos Művek Tárában Prediction of Resistance to Permanent Deformation of Granular Road Bases by Deflection Testing, In: Nemzetközi Út- és Hídügyi Konferencia, 2001 Examination of Mechanical Properties in Unbound Road Bases, In: Periodica Polytechnica-Civil Engineering, 2002 A Bolognai folyamat a hallgatók szemszögéből, In: A Bolognai Nyilatkozat és a Magyar Felsőoktatás (szerk. Almási Zsolt), Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság, 2002 Teherbírás mérés 1:1 méretű aszfalt próbatesteken, In: ÉPKO 2002 - Nemzetközi Építéstudományi Konferencia (szerk. Köllő G.), 2002 Az Európai Unió és Magyarország közlekedéspolitikája, In.: Politikai Elemzések, Író Gergely Alapítvány, Budapest, 2003 PPP finanszírozási lehetőségek a közlekedésfejlesztésben, MBA diplomamunka, 2004 A kátyúzásról - Megfelelő minőségben túl drága az útstoppolás, In: Mélyépítő Tükörkép: A Szakma Lapja, 2005 Dinamikus teherbírási és tömörségmérések az M7-esen, In: Mélyépítés, 2006 A 2005-ös fővárosi útfelújítások kivitelezési munkáinak minőségvizsgálata, In: Városi Közlekedés, 2006 Útépítés és Fenntartás (Dr. Szakos Pállal, Dr. Pallós Imrével és Pethő Lászlóval közösen), 2008 Special materials int he road building – Grids and netts application terms for improving the pavement structures, In: Építőanyag: Journal of Silicate Based and Composite Materials, 2009 Aszfalt pályaszerkezeti rácsok viselkedése, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vásárhelyi Pál Építőmérnöki és Földtudományi Doktori Iskola, Disszertáció, 2010 Using possibilities of rubber bitumen in road building, In: Pollack Periodica: An International Journal for Engineering and Information Sciences, 2010 The behavior of grids and nets in asphalt pavement, In.: Periodica Polytechnica-Civil Enginnering, 2011 Applying master curve at the grids strengthened asphalt structures, In.: Építőanyag: Journal of Silicate Based and Composite Materials, 2011 Analysis of the variations in the stiffness of asphalt mixture, In: European, Asphalt Pavement Association Proceedings of 5th Eurasphalt&Eurobitume Congress, Istanbul, 2012 M4 metró és kapcsolódó felszíni beruházások mérnöki tevékenysége (Szőke Gáborral közösen), In.: Az Aszfalt: A Magyar Aszfaltipari Egyesülés Hivatalos Lapja, Budapest, 2016 Intelligens közlekedési fejlesztések a fővárosban (Rónai Gergellyel közösen), Budapest, 2016 Management challenges of road network of Budapest, In: European, Platform of Transport Sciences, Győr, 2017 Köszöntő, avagy a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ küldetése és jövőképe, In.: Műemlékvédelem, Budapest, 2019 Road Data Information System; Budapest Case Study (Fekete Gyulával közösen), In.: Journal of Civil Engineering and Managment, Budapest, 2019 Optimization Methods of the Pavement Management System of Budapest (Pusztai Gáborral, Gáspár Lászlóval és Lógó Jánossal közösen), In.: Journal of Civil Engineering and Managment, Budapest, 2019 A fővárosi főúthálózat útburkolat-gazdálkodási rendszerének továbbfejlesztési irányai (Gáspár Lászlóval és Pusztai Gáborral közösen), In.: Útügyi Lapok: A Közlekedésépítési Szakterület Mérnöki és Tudományos Folyóirata, Budapest, 2019 A hazai, GmB kötőanyagú útpályaszerkezeti rétegek komplex viselkedési értékelése, In.: Az Aszfalt: A Magyar Aszfaltipari Egyesülés Hivatalos Lapja, Budapest, 2020