A Liège–Bastogne–Liège a legidősebb országúti kerékpárverseny, egyike az öt Monumentumnak, az öt legnagyobb presztízzsel rendelkező egynapos versenynek.

Történelem Az első versenyt 1892-ben rendezték meg az amatőröknek, 1894-ben a profiknak, mindkettőt a belga Léon Houa nyerte. A 2005-ig része volt az UCI Országúti Világkupának, majd 2007-ig az UCI ProTournak. A La Flèche Wallonne-nal együtt részei a belga Ardennek-sorozatnak. A két klasszikust egy ideig egymás utáni napokon rendezték meg, manapság általában a Fléche Wallonne-t szerdán, a Liège–Bastogne–Liège-t vasárnap futják. Mindkettőt az Amaury Sport Organisation szervezi, aminek a Nemzetközi Kerékpáros Szövetséggel való vitái után a versenyeket (a Tour de France-szal együtt) 2008-ban kivették az UCI ProTour sorozatból. Mindössze hat versenyző tudott "duplázni", azaz egy évben megnyerni mindkét versenyt: a svájci Ferdi Kübler (1951-ben és 1952-ben), a belga Stan Ockers (1955-ben) és Eddy Merckx (1972-ben), az olasz Moreno Argentin (1991-ben) és Davide Rebellin (2004-ben), és a spanyol Alejandro Valverde (2006-ban).

A versenyt gyakran sújtják szélsőséges időjárási körülmények, a legemlékezetesebb az 1980-as verseny, amikor egész nap szakadó hóesésben kellett kerékpároznia a mezőnynek, végül a francia Bernard Hinault több, mint 10 perc előnnyel nyert. 1957-ben két győztest hirdettek, mivel az elsőként célba érő Germain Derijcke áthajtott egy lezárt vasúti kereszteződésen ezért az eredetileg második Frans Schoubbent léptették elő. Mivel Derijcke-nek több, mint három perc előnye volt a célban ezért nem diszkvalifikálták, mivel nem ezen múlott a végkimenetel.

Az útvonal A mezőny Liège-ből indul és egyenesen Bastogne-ba megy 95 km-en át, a visszaút 163 km-es, kanyargósabb és magába foglalja a legtöbb emelkedőt a verseny során. A befutó a rövid, de meredek Szent Miklós-hegyen (Cote de Saint-Nicolas) van. A sok kisebb hegy rengeteg lehetőséget ad támadásokra, ezért általában agresszív versenyzők tudnak diadalmaskodni.

right|thumb|A Côte de "La Redoute" +A híresebb emelkedőkKm Név Hosszúság Meredekség 57,7 Côte de Ny''' || 1,8 km || 6° |- | 82,5 || Côte de la Roche-en-Ardenne || 2,9 km || 5.9° |- | 128,5 || Côte de Saint-Roch || 1 km || 11.2° |- |171 || Côte de Wanne || 2,2 km || 7.7° |- | 177,5 || Côte de Stockeu || 1,1 km || 11.6° |- | 183 || Côte de la Haute-Levée || 3,4 km || 6° |- | 195,5 || Côte du Rosier || 3,9 km || 6.3° |- | 208 || Côte de la Vecquée || 3,2 km || 6.2° |- | 225 || Côte de la Redoute || 2,3 km || 7.4° |- | 231 || Côte de Sprimont || 1,5 km || 5° |- | 246 || Côte du Sart-Tilman-Tilff || 3,7 km || 5.9° |- | 254,5 || Côte de Saint-Nicolas'' 0,9 km 11°

Dobogósok

Jegyzetek

Külső hivatkozások

A 2010-es verseny Képek a versenyről

Kategória:Belga kerékpárversenyek Kategória:Liège