Az ontológiai istenérv olyan a priori filozófiai és vallásfilozófiai érvek családja, amely Isten létezését nem a természeti világ megfigyeléséből, hanem Isten fogalmának, a tökéletességnek, illetve a szükségszerűség és a lehetségesség fogalmainak elemzéséből próbálja levezetni. Az elnevezés az ontológia szóból ered, amely a létre, a létezésre és a valóság legalapvetőbb szerkezetére irányuló filozófiai vizsgálatot jelöli. Az „ontológiai” megnevezés későbbi filozófiatörténeti osztályozás; a magyar katolikus lexikális hagyomány is Immanuel Kant kritikai szóhasználatához kapcsolja elterjedését.
Az ontológiai érv legismertebb klasszikus megfogalmazása Canterburyi Szent Anzelm Proslogion című művéhez kötődik. Anzelm Istent úgy írja le, mint „aminél nagyobb nem gondolható el” (latinul: id quo maius cogitari nequit), és ebből próbálja kimutatni, hogy az ilyen lény nem létezhet pusztán az értelemben, hanem a valóságban is léteznie kell. Az érv később René Descartes, Gottfried Wilhelm Leibniz, Georg Wilhelm Friedrich Hegel, Norman Malcolm, Charles Hartshorne, Alvin Plantinga és Kurt Gödel munkáiban is új változatokat kapott.
Az ontológiai istenérv a filozófiatörténet egyik legtöbbet vitatott istenérve. Támogatói szerint megmutatja, hogy Isten fogalma különleges: ha Isten valóban a legnagyobb, legtökéletesebb vagy szükségszerűen létező lény, akkor léte nem lehet pusztán esetleges. Kritikusai szerint viszont fogalmi elemzésből önmagában nem következik valóságos létezés; ez a bírálat különösen Aquinói Szent Tamás, David Hume, Immanuel Kant, Gottlob Frege, Bertrand Russell és több modern analitikus filozófus érvelésében jelent meg.
Mi az ontológiai érv lényege egyszerűen?
Az ontológiai érv alapgondolata az, hogy Isten fogalma nem olyan, mint egy közönséges tárgy fogalma. Egy elképzelt ház, sziget vagy bankjegy lehet pusztán gondolati tárgy: el lehet képzelni, akkor is, ha a valóságban nincs. Az ontológiai érv hívei szerint Isten fogalma ettől eltér, mert Isten nem egyszerűen egy nagyon nagy vagy nagyon tökéletes lény volna a többi között, hanem a legnagyobb elgondolható, illetve szükségszerű lény. Ha pedig egy ilyen lény csak az értelemben létezne, akkor — az érv szerint — elgondolható volna nála nagyobb: olyan, amely nemcsak az értelemben, hanem a valóságban is létezik.
A vita központi kérdése ezért ez: lehet-e pusztán egy fogalom elemzéséből valóságos létezésre következtetni? Az ontológiai érvek különböző változatai erre igenlő választ próbálnak adni; kritikusaik szerint azonban a fogalom és a valóság között ilyen módon nem lehet hidat verni.
Alapfogalmak
Fogalom Rövid magyarázat Egyszerű példa A priori Tapasztalattól független, pusztán fogalmi vagy logikai úton vizsgált állítás. „Minden agglegény nőtlen” — ezt nem kell megfigyelésekkel ellenőrizni. A posteriori Tapasztalatból vagy megfigyelésből kiinduló érvelés. „Ez az asztal barna” — ezt látni vagy mérni kell. Szükségszerű létezés Olyan létmód, amelynél a nemlétezés logikailag vagy metafizikailag kizárt. A matematikai igazságok gyakran szükségszerűként szerepelnek példaként, bár nem személyes létezők. Kontingens vagy esetleges létezés Olyan létezés, amely lehetne másként is, vagy akár el is maradhatna. Egy fa, egy ember vagy egy bolygó léte esetlegesnek tűnik. Predikátum Állítmány vagy tulajdonság, amelyet egy dologról állítunk. „A rózsa piros”; itt a „piros” predikátum. Lehetséges világ A modális logikában nem fizikai párhuzamos univerzumot jelent, hanem logikai gondolatkísérletet: egy ellentmondásmentesen elképzelhető állapotot. „Egy olyan világ, amelyben Napóleon megnyerte a waterlooi csatát.” Modális logika A szükségszerű, lehetséges és lehetetlen állítások logikája. A „lehetséges, hogy esik” és a „szükségszerű, hogy 2+2=4” eltérő modális állítások.
Fogalma és elhatárolása
Az ontológiai istenérv sajátossága, hogy nem abból indul ki, amit az ember a világban tapasztal, hanem abból, amit Isten fogalma jelent. Ez különbözteti meg azoktól az istenérvektől, amelyek a világ létezéséből, rendjéből, célirányosságából vagy erkölcsi tapasztalatból indulnak ki.
Érvtípus Kiindulópont Jellemző kérdés Példa Ontológiai istenérv Isten fogalma, a szükségszerű létezés vagy a tökéletesség fogalma Következik-e Isten fogalmából Isten létezése? Anzelm, Descartes, Plantinga, Gödel Kozmológiai istenérv A világ léte, változása, esetlegessége vagy oksági rendje Mi a világ végső oka vagy magyarázata? Aquinói Szent Tamás első három útja Teleológiai istenérv A világ rendje, célirányossága vagy finomhangoltsága Mire utal a természet rendezettsége? Aquinói Szent Tamás ötödik útja, Paley órásmester-hasonlata Morális istenérv Erkölcsi kötelesség, lelkiismeret vagy értékrend Mi alapozza meg az erkölcsi rendet? Kant gyakorlati észből vett érvelései
A modern szakirodalom az ontológiai érvek több típusát különbözteti meg. Vannak meghatározásból kiinduló érvek, amelyek szerint Isten fogalma magában foglalja a létezést; modális érvek, amelyek a lehetségességből és szükségszerűségből indulnak ki; valamint formális logikai változatok, amelyek axiómákból próbálnak következtetést levonni. A „lehetséges világok” kifejezés ezekben az érvekben általában nem fizikai multiverzumot jelent, hanem a modális logika eszközét.
Történeti áttekintés
Az ontológiai érvelés klasszikus formája a középkori keresztény gondolkodásban jelent meg, de előzményei a tökéletes lényről, a legfőbb jóról, a szükségszerű létezőről és a lét fogalmáról szóló ókori és középkori vitákhoz kapcsolódnak. Nem minden ilyen előzmény ontológiai istenérv szigorú értelemben, de hozzájárult ahhoz a fogalmi háttérhez, amelyben Anzelm gondolatmenete megszületett.
Korszak Szerzők és irányok Fő jellegzetesség Ókori és késő ókori előzmények Parmenidész, Platón, újplatonizmus, Boëthius A lét szükségszerűsége, a legfőbb jó, a tökéletesség és a lét hierarchiájának vizsgálata Középkor Canterburyi Szent Anzelm, Marmoutiers-i Gaunilo, Aquinói Szent Tamás, Bonaventura Anzelm klasszikus érve, Gaunilo paródiája, Tamás kritikája, a skolasztikus recepció Iszlám és zsidó középkor Avicenna, al-Gazáli, Maimonidész A szükségszerű létező, a kontingens világ és az első ok kérdése; ezek többnyire inkább kozmológiai jellegűek Kora újkor René Descartes, Gottfried Wilhelm Leibniz, Baruch Spinoza A legtökéletesebb lény, a szükségszerű szubsztancia és a létezés mint tökéletesség kérdése Német idealizmus Immanuel Kant, Georg Wilhelm Friedrich Hegel Kant predikátumkritikája, Hegel kedvezőbb, de vitatott értelmezése 20–21. század Norman Malcolm, Charles Hartshorne, Alvin Plantinga, Kurt Gödel, Graham Oppy Modális logikai, formális és analitikus filozófiai változatok, valamint ezek kritikái
Platónnál a Jó ideája, az újplatonizmusban pedig az Egy fogalma olyan legfőbb valóságra utal, amelyből más létezők részesedésszerűen nyerik létüket vagy értelmüket. Boëthius a szükségszerűség, örökkévalóság és isteni előretudás kérdését tárgyalta a De consolatione philosophiae című művében. Ezek az előzmények nem azonosak Anzelm érvével, de a lét, tökéletesség és szükségszerűség összekapcsolásának fontos történeti állomásai.
Az iszlám filozófiában Avicenna (Ibn Szína) „szükségszerű létezőre” vonatkozó érve részben rokon problémákat tárgyal, de nem azonos Anzelm fogalmi érvelésével. Avicenna érve inkább a lehetséges és szükségszerű létezés megkülönböztetésére, valamint a kontingens létezők magyarázatára épül. Maimonidész és al-Gazáli vitái szintén a természetes teológia és a metafizikai istenérvek tágabb történetéhez tartoznak, de nem a szoros értelemben vett ontológiai istenérv klasszikus formái.
Canterburyi Szent Anzelm érve
Canterburyi Szent Anzelm (1033–1109) a Monologion után a Proslogion című művében egyetlen, önmagában álló érvet keresett Isten létének és természetének megértésére. Ezt a törekvést gyakran az unum argumentum kereséseként írják le: Anzelm nem sok különböző bizonyítást, hanem egyetlen, belülről rendezett gondolatmenetet akart találni.Ian Logan: Reading Anselm's Proslogion: The History of Anselm's Argument and its Significance Today. Ashgate, 2009. .
A Proslogion nem pusztán száraz logikai értekezés, hanem imádságos, teológiai és filozófiai szöveg. Anzelm gondolatmenetét a középkori keresztény hitkeresés hagyományában kell érteni: a hit keresi a megértést (latinul: fides quaerens intellectum). Ennek ellenére az érv később önálló filozófiai érvelésként vált ismertté.
Anzelm érve a második fejezet alapján leegyszerűsítve így foglalható össze:
Isten az, aminél nagyobb nem gondolható el. Ez a fogalom legalább az értelemben megvan: még az is érti, aki tagadja Isten létét. Ami nemcsak az értelemben, hanem a valóságban is létezik, nagyobb annál, ami csak az értelemben létezik. Ha Isten csak az értelemben létezne, elgondolható volna nála nagyobb: ugyanaz a lény, de valóságos létezéssel. Ez ellentmond annak, hogy Isten az, aminél nagyobb nem gondolható el. Ezért Isten nemcsak az értelemben, hanem a valóságban is létezik.
Anzelm maga is használ szemléltető példát: a festő előbb az értelmében birtokolja a képet, mielőtt megfestené. Amikor a kép elkészül, már nemcsak a festő értelmében, hanem a valóságban is létezik. A példa nem maga az érv, hanem azt világítja meg, hogy Anzelm különbséget tesz az értelemben való lét és a valóságos lét között.
A harmadik fejezetben Anzelm tovább erősíti a gondolatmenetet: Isten nemcsak létező, hanem úgy létezik, hogy nem is gondolható el nemlétezőként. Ezt a későbbi szakirodalom gyakran a szükségszerű létezésre épülő változat előzményeként értelmezi.
Gaunilo ellenvetése és Anzelm válasza
Anzelm kortársa, Marmoutiers-i Gaunilo a Liber pro insipiente („A balga védelmében”) című írásban bírálta az érvet. Leghíresebb ellenpéldája az „elveszett sziget”: ha el lehet gondolni a legtökéletesebb szigetet, akkor Anzelm logikája alapján ennek a szigetnek is léteznie kellene. Mivel ez abszurdnak tűnik, Gaunilo szerint hiba van az ontológiai érv szerkezetében.
Anzelm válasza szerint Gaunilo félreérti az érv tárgyát. Az érv nem bármilyen kiválónak elképzelt dologra vonatkozik, hanem egyedül arra, aminél nagyobb nem gondolható el. Egy sziget nagysága, szépsége vagy gazdagsága mindig fokozható: el lehet képzelni nagyobb, termékenyebb vagy szebb szigetet. Isten fogalma viszont Anzelm szerint nem ilyen fokozható tárgyfogalom, hanem a legfőbb és szükségszerű lény fogalma.
A későbbi értelmezők különbözőképpen ítélték meg Gaunilo kritikáját. William L. Rowe szerint, ha Anzelm érvelését pontosan követjük, nem biztos, hogy az elveszett sziget példájából valódi abszurditás következik, mert a „legnagyobb sziget” nem ugyanaz a típusú fogalom, mint a „legnagyobb elgondolható lény”. Alvin Plantinga is úgy véli, hogy a „maximálisan nagy lény” fogalma sajátos módon alkalmazható Istenre, de nem ugyanígy egy szigetre vagy más véges tárgyra.Alvin Plantinga: God, Freedom, and Evil. Eerdmans, 1974.
Richard Campbell egy újabb értelmezésben azt hangsúlyozza, hogy Gaunilo kritikája csak akkor tűnik erősnek, ha Anzelm gondolatmenetéből kiszakítjuk a Proslogion második fejezetét. Campbell szerint a második, harmadik és negyedik fejezet együtt olvasva összetettebb érvelést ad, és Anzelm saját válaszában is az a döntő, hogy ami valóban az, aminél nagyobb nem gondolható el, arról nem lehet elgondolni, hogy nem létezik.Richard Campbell: Rethinking Anselm's Arguments: A Vindication of his Proof of the Existence of God. Brill, 2018, 300–324. o. .
Középkori recepció
A középkori skolasztikában Anzelm érve nem vált egyöntetűen elfogadott bizonyítássá. Bonaventura és több ágostoni hagyományhoz közel álló szerző kedvezőbben viszonyult hozzá, míg Aquinói Szent Tamás bírálta. A különbség részben abból fakad, hogy a középkori gondolkodók eltérően ítélték meg, mennyire ismerhető meg Isten lényege természetes ésszel.