Raúl Albiol Tortajada (Valencia, Spanyolország, 1985. szeptember 4. –) spanyol labdarúgó, a Pisa és a spanyol válogatott védője. Alapvetően középső védő, de képes játszani jobb oldali védőként és védekező középpályásként is.

Klubkarrier Valencia Valenciában kezdett el futballozni, majd 10. születésnapja előtt igazolt a városi óriásklubhoz, a Valenciához. 2003. szeptember 24-én debütált a nagy csapatban 18 évesen és 4 naposan. Az UEFA Kupában is bemutatkozhatott, azonban ebben az idényben hivatalosan még a B csapat tagja volt.

2004 augusztusában egy évre kölcsönbe került a Getaféhoz, majd súlyos autóbalesetet szenvedett, az intenzív osztályra került. Karrierje is veszélybe került, azonban Albiol rendkívül elszánt volt, így elkezdte rehabilitációját, melynek köszönhetően 2005 januárjában már vissza is térhetett a pályára: 1–1-es döntetlent játszottak az Atlético de Madriddal január 15-én. 2 hónappal később a másik madridi csapat ellen gólt is szerzett, melynek köszönhetően 2–1-re legyőzték a Real Madridot.

A szezon végén visszatért Valenciába, ahol szinte rögtön alapemberré vált. A 2006–07-es bajnoki nyitányon győztes gólt szerzett a Betis ellen. A Bajnokok Ligájában is betalált 2006. szeptember 12-én az Olimbiakósz elleni mérkőzésen, amelyen 4–2-re nyert csapata.Olympiacos undone by magic Morientes; UEFA.com, 12 September 2006 A négy Valenciában eltöltött szezonja alatt remekül teljesített a védelemben, és segítette hozzá csapatát a 2008-as spanyol kupa elhódításában.

Real Madrid 2009. június 25-én Albiol a Real Madridhoz igazolt 15 millió euróért cserébe, Florentino Pérez első spanyol igazolása második regnálása alatt.Madrid sign Raul Albiol and step up Karim Benzema chase ; The Daily Telegraph, 25 June 2009] Július 2-án mutatták be hivatalosan a Santiago Bernabéu stadionban. A 18-as mezszámot kapta Rubén de la Redtől, aki szívproblémái miatt kénytelen volt visszavonulni a profi labdarúgás világából.

Első (és eddigi egyetlen) gólját a Bajnokok Ligája 2009–2010-es kiírásában lőtte december 8-án a Marseille ellen, melyet 3–1-re nyert meg a Real Madrid. Első idényében alapemberré vált Pepe súlyos sérülése miatt.

A 2010–2011-es idényben azonban a padra szorult José Mourinho és Ricardo Carvalho érkezése okán. Csak sérülések vagy eltiltások esetén került a kezdőcsapatba, illetve pár alkalommal csereként lépett pályára a szezonban. 2011. január 26-án a Sevilla elleni spanyol kupa elődöntő első mérkőzésén neki köszönhetően nem kapott gólt a Real Madrid, a gólvonalról rúgta ki Luís Fabiano kapura lövését.Benzema advantage ; ESPN Soccernet, 26 January 2011. 2011. április 16-án, a Barcelona elleni hazai rangadón szabálytalanul szerelte David Villát a büntetőterületen belül, így tizenegyest kapott a Barcelona, Albiolt pedig kiállította a játékvezető. A mérkőzés végül 1–1-gyel végződött.Ronaldo earns draw in el clasico ; ESPN Soccernet, 16 April 2011

AC Pisa 2025. szeptember 2-án aláírt az olasz Pisa csapatához.

A válogatottban 2007-ben továbblépett a válogatottban az U21-es szintről és bemutatkozhatott a nagy válogatottban. 2007. október 13-án léphetett először pályára a Selecciónban Dánia ellen a 2008-as Eb-selejtezőn. Kerettag volt a 2009-es konföderációs kupán és a 2010-es vb-n is.

2013. május 8-án, a Málaga elleni, hazai pályán rendezett mérkőzésen megszerezte első bajnoki gólját a Real Madridban, valamint egy több, mint hároméves gól nélküliséget szakított meg e mérkőzés harmadik percében. A végeredmény egyébként 6–2 lett csapatának.

Karrierje statisztikája 2013. május 8. szerint KlubSzezonBajnokságKupaEurópaÖsszesenMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokValencia B2003–0435210–362Összesen3521000362Getafe2004–051711000171Összesen1711000171Valencia2005–0629100002912006–07361211215032007–0832130704212008–093422060422Összesen1315712511637Real Madrid2009–1033020814312010–1120060603202011–1210020501702012–131514030221Összesen7811402211142Karrierje összesen261923148233212

Sikerei, díjai Klub szinten Valencia: UEFA-kupa: 2003-04 Spanyol kupa: 2007–08 Real Madrid: Spanyol bajnokság: 2011–12 Spanyol kupa: 2010–11 Spanyol szuperkupa: 2012 SSC Napoli: Olasz kupa: 2013–14 Olasz szuperkupa: 2014 Villarreal: Európa-liga: 2020–21

Válogatott szinten Spanyolország: Európa-bajnok: 2008, 2012 Világbajnok: 2010 Spanyolország U19: U19-es Európa-bajnok: 2004

Magánélete Albiol két kislány édesapja: Azahara (2009. március 16.) és Alma (2010. január 7.), felesége Alicia. Bátyja Miguel szintén labdarúgó.

Hivatkozások

Fordítás

Külső hivatkozások Raúl Albiol statisztikái a Liga de Fútbol Profesional oldalán Real Madrid official profile BDFutbol profile National team data 2010 FIFA World Cup profile Transfermarkt profile

Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Valencia labdarúgói Kategória:A Getafe labdarúgói Kategória:A Real Madrid labdarúgói Kategória:Az SSC Napoli labdarúgói Kategória:A Villarreal labdarúgói Kategória:Az AC Pisa 1909 labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2013-as konföderációs kupa labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Világbajnok labdarúgók Kategória:Európa-liga-győztes labdarúgók Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:U19-es Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek