thumb|Ion Agârbiceanu szobra Kolozsváron bélyeg|Kolozsvári lakóháza 1924-től haláláig Ion Agârbiceanu (Szászcsanád, 1882. szeptember 12. – Kolozsvár, 1963. május 28.) román író, költő, görögkatolikus pap, a Román Akadémia tagja. A semănătorism (’magvetés’) nevű irányzat egyik képviselője.
Élete A középiskolát Balázsfalván végezte el (1892 - 1900), majd a Budapesti Egyetemen teológiát tanult (1900-1904). 1901-1902-től kezdve verseket írt a nagyszebeni Tribuna, a brassói Gazeta Transilvaniei, a nagyváradi Familia és a lugosi Drapelul folyóiratokba. 1903-ban csatlakozott a Sămănătorul című folyóirat és egyben a róla elnevezett irányzat képviselői közé. 1905-ben beiratkozott a bölcsészettudományi karra Budapesten, ahol klasszikus nyelveket, románt és történelmet tanult. Ez év végén a Luceafărul című folyóirat kinyomtatja első kötetét, a De la Țară-t, melyben karcolatai és elbeszélései szerepelnek. Fehér megyében pap lesz, majd Szeben megyébe kerül. Az első világháború miatt Moldvába menekül, ahonnan Oroszországba mentették át. 1918 után a kolozsvári Patria folyóirat főszerkesztője, majd az ugyancsak kolozsvári Tribunának. 1919-ben a Román Akadémia levelező tagjává választotta, majd 1955-ben rendes taggá nevezte ki. 1963. május 28-án a kolozsvári kórházban halt meg szívinfarktus következtében.
A Házsongárdi temetőben nyugszik (Kertek parcella), sírja műemléki védelem alatt áll: CJ-IV-m-B-07839.156.Házsongárd Alapítvány honlapja
Művei
De la țară, Budapest, 1905 În clasa cultă, Vălenii de Munte, 1909 Două iubiri , Vălenii de Munte, 1909 În întuneric, Bukarest, 1910 Arhanghelii. Roman din viața românilor ardeleni, Nagyszeben, 1914 Luncușoara în Păresemi, Bukarest, 1920 Popa Man. Povestire după o legendă, Bukarest, 1920 Ceasuri de seară, Bukarest, 1921 Trăsurica verde, Bukarest, 1921 Chipuri de ceară, Bukarest, 1921 Spaima, Craiova, 1922 Dezamăgire, Bukarest, 1924 Legea trupului. Povestea unei vieți, Bukarest, 1926 Legea minții. Povestea altei vieți, Bukarest, 1927 Stana, Kolozsvár, 1929 Biruința, Bukarest, 1930 Dolor. Zbuciumul lui Ilarie Bogdan, Craiova, 1930 Răbojul lui Sfântu Petru, Bukarest, 1934 Sectarii, Bukarest, 1938 Licean…odinioară, Bukarest, 1939 Amintirile, Bukarest, 1940 Jandarmul. O mare dramă în Maramureș, Bukarest, 1941 Domnișoara Ana, Bukarest, 1942 În pragul vieții, Bukarest, 1942 Vremuri și oameni. Lumea nouă, Bukarest, 1943 Vâltoarea, Nagyszeben, 1944 Din copilărie. Chipuri și povestiri, Bukarest, 1956 Din munți și din câmpii, Bukarest, 1957 File din cartea naturii, Bukarest 1959 Faraonii, Bukarest, 1961 Strigoiul, Bukarest, 1968 (posztumusz) Din pragul marei treceri, Kolozsvár, 1978 (posztumusz)
Elbeszélések
Popa Vasile (1905) Cula Mereuț (1905) Moș Viron (1906) Doi bătrâni (1907) Bunica Iova (1907) Fefeleaga (1908) Luminița (1908) Vărvoara (1908) La o nuntă (1909) Angheluș (1909) Sănduța (1909) Duhul băilor (1909) Lada (1910) Melentea (1910) Gura Satului (1910) Darul lui Moș Miron (1919)
Magyarul Aranybánya. Regény; ford. Fodor Ernő, Szilágyi András, bev. Mircea Zaciu, ford. Csipkés Zoltán; Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Marosvásárhely, 1957 Szüret. Válogatott elbeszélések; ford. Szilágyi András, László Henrik; Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Marosvásárhely, 1959 Gyermekvilág; ford. Fodor Sándor; Ifjúsági, Bukarest, 1963 (Napsugár könyvek) Arkangyalok. Regény; ford. Szilágyi András; Ifjúsági, Bukarest, 1964 Dura lex. Elbeszélések; vál., előszó Mircea Zaciu, ford. Telegdi Magda, Veress Zoltán; Dacia, Kolozsvár-Napoca, 1979
Jegyzetek
Források
Mircea Zaciu, Ion Agârbiceanu, Bukarest, Editura Minerva, 1972 Mircea Zaciu, Ceasuri de seară cu Ion Agârbiceanu (mărturii, comentarii, arhivă), Kolozsvár, Editura Dacia, 1982 Dimitrie Vatamaniuc, Ion Agârbiceanu. Biobliografie, Bukarest, Editura Enciclopedică, 1974 Dicționarul scriitorilor români, coordonatori Mircea Zaciu, Marian Papahagi, Aurel Sasu, A-C, Bukarest, Editura Fundației Culturale Române, 1995 Dicționarul general al literaturii române, coordonator general Eugen Simion, A-B, Bukarest, Editura Univers Enciclopedic, 2004
Kategória:Román költők Kategória:Román írók Kategória:A Román Akadémia tagjai Kategória:Erdélyi román történelmi személyek Kategória:Kolozsváriak Kategória:Magyarországi románok Kategória:1882-ben született személyek Kategória:1963-ban elhunyt személyek Kategória:Románia katonái az első világháborúban Kategória:A Házsongárdi temetőben eltemetett személyek