Niko Hurme (Karkkila, 1974. november 13. –) finn basszusgitáros, a Lordi finn hard rock együttes basszusgitárosaként vált ismertté. Kedvenc együttesei (KISS, Twisted Sister) nagyban befolyásolták, hogy milyen zenét játsszon. Főként a hard rock és a heavy metal stílust képviselte zenéjével. 1992 óta számítják profi, aktív gitárosnak.

Zenei munkássága SO

Hurme az 1990-es években Sampsa Astala dobossal hozta létre az SO nevű hard rock együttest. Egészen 2002-ig zenélt itt, mikor a Lordi basszusgitárosa, Sami Wolking kilépett a csapatból. Mivel Astala 2000-től fogva a Lordi dobosa volt, így őrajta keresztül, Hurme lett az új basszusgitárosa a Lordinak, és egészen 2006 januárjáig volt ebben a csapatban, mígnem végleg átadta helyét utódjának.

Lordi

Hurme 2002 decemberében debütált a Lordiban. 2004-ben, amikor a Lordi kiadta második albumát (The Monsterican Dream) az utolsó dal „Kalmageddon” arra enged következtetni sok embert, hogy Kalma már 2004-ben biztos volt kiválásában. Hivatalosan 2005-ben lépett ki, ám 2006 januárjáig még ő szerepelt a csapatban, és utána másodgitárosként kísérte a zenekart, a fellépéseken. A 2006-ban kiadott harmadik nagylemezen található dalok létrejöttében valószínűleg ő is közreműködött. Kiválását azzal indokolta, hogy már nem érezte magát a Lordi hasznos tagjaként.

Hangszerei Szólógitár Basszusgitár

Kalma Hurme „Kalma” művésznéven szerepelt a Lordiban. Eredetileg Nick Goor lett volna a művészneve, azonban ezt még debütálása előtt megváltoztatta. Kalma egy motoros-zombit alakított, akinek jelmezét, Ghost Riderről mintázták. Ugyan ha nem is mindig de voltak olyan alkalmak, mikor Hurme jelmeze mellett, egy cilindert is viselt. Ez már szinte védjegyévé vált a Lordiban eltöltött évei alatt. Rengeteg olyan Lordi rajongó van, akinek még most is, hogy már nem játszik a zenekarban, a kedvenc tagja. Nick Goor, előző művészneve, egy valóságban élő emberről vette volna fel. Nick Goor ugyanis a vietnámi háborúban vesztette életét. Ebből arra lehet következtetni, hogy Hurme egy háborús hős bőrében állt volna színpadra.

Diszkográfia Lordi The Monsterican Dream (2004) The Monster Show (2005) The Arockalypse (2006) Devil Is a Loser (kislemez) (2003) My Heaven Is Your Hell (kislemez) (2004) Blood Red Sandman (kislemez) (2004)

Filmográfia The Kin-Kalma

További információk

Kategória:Finn zenészek Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Finn gitárosok