Ungvári Miklós (Cegléd, 1980. október 15. –) olimpiai ezüstérmes és háromszoros Európa-bajnok magyar cselgáncsozó.
Sportpályafutása A Kecskeméti JC versenyzőjeként érte el első sikereit. 1999-ben ötödik volt a junior Európa-bajnokságon. 2000-ben kiesett az Eb-n. A következő évben a kontinens legjobbja lett, úgy, hogy minden mérkőzését ipponnal nyerte meg. 2003-ban győzött a Hungária kupán. Az Eb-n hetedik lett. A vb-n helyezetlen volt. 2004 márciusában győzött a rotterdami A-kategóriás versenyen, ami olimpiai indulást ért a részére. Az Eb-én kilencedik volt. Az olimpián kiesett. Az év végén rendezett főiskolai vb-n első lett, csapatban ezüstérmet szerzett.
2005-ben világkupa-versenyt nyert Budapesten és Rómában. Az Európa-bajnokságon ezüst-, a világbajnokságon bronzérmes lett. A csapat-Európa-bajnokságon második volt. 2006-ban Moszkvában nyert vk-viadalt. Az Európa-bajnokságon nem indult. A német Abensberg színeiben BEK-győztes volt. 2007-ben ötödik helyezett volt az Eb-n. Rómában újra megnyerte a VK-viadalt. A riói vb-n harmadik lett. Ezzel olimpiai kvótát szerzett. 2008-ban második volt az Európa-bajnokságon. Az olimpián nem ért el helyezést. Az ötkarikás játékok után az MTK-Erzsébetvároshoz igazolt.
2009-ben Európa-bajnokságot nyert. Hollandiában csapatbajnok lett. A rotterdami vb-n harmadik volt. A csapat-Európa-bajnokságon első helyezett volt. 2010-ben második volt az Eb-n. A világbajnokságon hetedik lett. A következő évben Európa-bajnok lett. A vb-n helyezetlen volt. Az év végén a tatabányai Ippon SE-be igazolt. 2012-ben ötödik lett az Eb-n.
A 2012-es londoni olimpián az első két mérkőzését ipponnal nyerte, összesen 36 másodpercet töltött a tatamin. Ezt követően a szlovén Rok Drakšič legyőzésével bejutott a nyolc közé. Az érmes helyekért zajló küzdelemben Ungvári előbb a lengyel Pawel Zagrodnikot, majd a spanyol Sugoi Uriartét győzte le, amivel a döntőbe jutott. A fináléban jukóval kapott ki a grúz Lasha Shavdatuasvilitől.
2012 novemberében másodosztályú birkózó csapatbajnok lett a Ceglédi Vasutas SE színeiben. 2012 decemberében a Magyar Judo Szövetség elnökségi tagja lett. 2013-ban ismét Ceglédre igazolt. A 2013-as budapesti Európa-bajnokságon és a riói világbajnokságon is a 16 között esett ki. Indult a 2014-es Dakar-ralin. Az autók versenyében 47. lett. 2014-ben 73 kilogrammban Európa-bajnoki bronzérmet nyert. A világbajnokságon kiesett. A 2015. évi Európa-játékokon hetedik helyezést szerzett. A világbajnokságon hetedik volt. A 2016-os Európa-bajnokságon kiesett.
2017 májusában lemondott a Magyar Judo Szövetség elnökségi tagságáról.LEMONDOTT UNGVÁRI MIKLÓS, Origo.hu
2018 augusztusában a Budapesten rendezett Grand Prix-versenyen aranyérmet szerzett.UNGVÁRI MIKLÓS ARANYÉRMET NYERT CSELGÁNCSBAN, Origo.hu, 2018. augusztus 11.
2019-ben részt vett a TV2 Exatlon Hungary című sport-realityjében, ahol a Bajnokok csapatát erősítette.
2019 szeptemberében a Nemzetközi Cselgáncs-szövetség Fair Play-díjjal jutalmazta.UNGVÁRI MIKLÓS FAIR PLAY-DÍJAT KAPOTT A CSELGÁNCS-VB-N, Origo.hu, 2019. szeptember 1. 2021 októberében a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya lett.
2022-ben újra visszatért, az Exatlon Hungary 4. (All Star) évadába is.
Reality Celebcella (2022) Családja Tízgyermekes családból származik, négy nővére és öt öccse van.
Egyik öccse, Ungvári Attila szintén cselgáncsozó.
Díjai, elismerései Az év magyar cselgáncsozója (2002, 2008, 2009, 2010, 2012, 2016) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2012)
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar cselgáncsozók Kategória:Magyar olimpiai ezüstérmesek Kategória:Ceglédiek Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek