Bacsinszky Tímea (Lausanne, 1989. június 8. –) magyar származású olimpiai ezüstérmes visszavonult svájci teniszezőnő.
2004–2021 közötti profi pályafutása során négy WTA-tornát nyert egyéniben, párosban ötször aratott győzelmet. Emellett egy páros WTA 125K-, valamint 13 egyéni és 14 páros ITF-tornán sikerült győznie. A világranglistán a legjobb helyezése egyéniben a kilencedik hely volt, amelyet 2016. május 16-án ért el, párosban 2011. január 31-én a 36. helyen állt.
A Grand Slam-tornákon a legjobb eredményét egyéniben a 2015-ös és a 2017-es Roland Garroson érte el, amelyeken az elődöntőbe jutott, párosban 2010-ben és 2018-ban a 3. körig ért a US Openen. A 2016-is riói olimpián párosban Martina Hingisszel ezüstérmet szerzett.
2004–2019 között volt Svájc Fed-kupa-válogatottjának tagja, mely idő alatt 53 mérkőzést játszott. 2016-ban és 2017-ben szerepelt az elődöntőt játszó csapatban.
Mindkét szülője magyar, akik már az ő születése előtt Svájcba emigráltak, s ott ismerkedtek össze. Édesanyja Debrecenből, édesapja a partiumi Szatmár megyéből származik. Három testvére van, a szülők elváltak. Magyarul, franciául, angolul, németül és olaszul beszél. Hároméves korában kezdett el teniszezni.
2021. július 16-án jelentette be, hogy visszavonul a profi pályafutástól.
WTA-döntői Egyéni Győzelmei (4)
No.DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény 1. 2009. október 25. BGL Luxembourg Open, Luxembourg Kemény (f) Sabine Lisicki 6–2, 7–5 2. 2015. február 28. Abierto Mexicano Telcel, Acapulco Kemény Caroline Garcia 6–3, 6–0 3. 2015. március 9. Monterrey Open, Monterrey Kemény Caroline Garcia 4–6, 6–2, 6–4 4. 2016. április 30. Grand Prix de SAR La Princesse Lalla Meryem, Rabat Salak Marina Eraković 6–2, 6–1
Elveszített döntői (3) No.DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény 1. 2010. július 25. Nürnberger Gastein Ladies, Bad Gastein Salak Julia Görges 1–6, 4–6 2. 2015. január 10. Shenzhen Open, Sencsen Kemény Simona Halep 2–6, 2–6 3. 2015. október 11. China Open, Peking Kemény Garbiñe Muguruza 5–7, 4–6
Páros Győzelmei (5)
DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben1. 2010. július 11. Budapest Grand Prix, Budapest Salak Tathiana Garbin Sorana Cîrstea Anabel Medina Garrigues 6–3, 6–32.2010. július 18. ECM Prague Open, Prága Salak Tathiana Garbin Monica Niculescu Szávay Ágnes 7–5, 7–6(4)3.2010. október 24. BGL Luxembourg Open, Luxembourg Kemény (f) Tathiana Garbin Iveta Benešová Barbora Záhlavová-Strýcová 6–4, 6–44.2014. október 19. BGL Luxembourg Open, Luxembourg Kemény (f) Kristina Barrois Lucie Hradecká Barbora Krejčíková 3–6, 6–4, [10–4]5.2018. február 4. St. Petersburg Ladies Trophy, Szentpétervár Kemény (f) Vera Zvonarjova Alla Kudrjavceva Katarina Srebotnik 2–6, 6–1, [10–3]
Elveszített döntői (5) DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben1. 2010. április 17. Barcelona Ladies Open, Barcelona Salak Tathiana Garbin Sara Errani Roberta Vinci 1–6, 6–3, [2–10]2. 2010. július 25. Nürnberger Gastein Ladies, Bad Gastein Salak Tathiana Garbin Lucie Hradecká Anabel Medina Garrigues 7–6(2), 1–6, [5–10]3. 2016. augusztus 14. 2016. évi nyári olimpiai játékok, Rio de Janeiro Kemény Martina Hingis Jekatyerina Makarova Jelena Vesznyina 4–6, 4–64. 2017. április 16. Ladies Open Biel Bienne, Biel Kemény (f) Martina Hingis Hszie Su-vej Monica Niculescu 7–5, 3–6, [7–10]5. 2018. július 22. Ladies Championship Gstaad, Gstaad Salak Lara Arruabarrena Alexa Guarachi Desirae Krawczyk 6–4, 4–6, [6–10]
WTA 125K-döntői Páros: 2 (1–1) EredményGy-VDátumTornaBorításPartnerEllenfelekEredményDöntős 0–1 2018. november 5.Limoges, Franciaország Kemény (f) Vera Zvonarjova Veronyika Kugyermetova Galina Voszkobojeva 5–7, 4–6Győztes 1–1 2019. június 8.Bol, Horvátország Salak Mandy Minella Cornelia Lister Renata Voráčová 0–6, 7–6(3), [10–4]
Eredményei Grand Slam-tornákon Egyéniben Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 2005 Selejtező (Q1) – – – 2007 Selejtező (Q3)2. kör Francesca Schiavone1. kör Vera Dusevina1. kör Nagyja Petrova 20082. kör Szánija Mirza2. kör Patty Schnyder2. kör Jelena Gyementyjeva3. kör Gyinara Szafina 2009 –2. kör Li Na2. kör Marion Bartoli2. kör Daniela Hantuchová 20101. kör Yvonne Meusburger2. kör Alexandra Dulgheru1. kör Gallovits Edina1. kör Cseng Csie 20111. kör Monica Niculescu – – – 2012 – – –1. kör Mallory Burdette 2013 – Selejtező (Q1) Selejtező (Q2) – 2014 –2. kör Carla Suárez Navarro2. kör Marija Sarapova2. kör Venus Williams 20153. kör Garbiñe MuguruzaElődöntő Serena WilliamsNegyeddöntő Garbiñe Muguruza1. kör B. Záhlavová-Strýcová 20162. kör Annika BeckNegyeddöntő Kiki Bertens3. kör A Pavljucsenkova2. kör Varvara Lepchenko 20173. kör Daria GavrilovaElődöntő Jeļena Ostapenko3. kör Agnieszka Radwańska– 2018–––1. kör Aleksandra Krunić 20193. kör Garbiñe Muguruza Selejtező (Q2)1. kör Sloane Stephens1. kör Caty McNally
Párosban Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredmény PartnerUtolsó ellenfélEredmény PartnerUtolsó ellenfélEredmény PartnerUtolsó ellenfélEredmény PartnerUtolsó ellenfél 2008 –2. kör Alizé Cornet A. Bondarenko K. Bondarenko1. kör Alizé Cornet R. Kops-Jones A. Spears1. kör Alizé Cornet D. Cibulková V. Razzano 2009 – – –1. kör Alizé Cornet I. Benešová B. Záhlavová-Strýcová 20102. kör Tathiana Garbin Sz. Mirza V. Ruano Pascual1. kör Tathiana Garbin B. Mattek-Sands Jen Ce2. kör Tathiana Garbin S. Williams V. Williams3. kör Tathiana Garbin L. Huber N. Petrova 20112. kör Tathiana Garbin A. Dulgheru M. Rybáriková – – – 2012 – – – – 2013 – – – – 2014 – – Selejtező(Q2)1. kör Donna Vekić Csan Hao-csing Csan Jung-zsan 20151. kör J. Bejhelzimer Silvia Soler M.T. Torró Flor2. kör Csuang Csia-zsung Andrea Hlaváčková Lucie Hradecká1. kör Csuang Csia-zsung Mona Bartel L. Kicsenok2. kör Csuang Csia-zsung Martina Hingis Szánija Mirza 2016– ––– 2017–––– 2018–––3. kör Vera Zvonarjova Samantha Stosur Csang Suaj 20191. kör Vera Zvonarjova Kirsten Flipkens Johanna Larsson–1. kör Bernarda Pera A Szasznovics Leszja Curenko
ITF-döntői Egyéni Győzelmei (13)
No.DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény 1. 2003. augusztus 10. Wrexham Kemény Karen Paterson 6–0, 6–3 2. 2004. április 11. Dinan Salak (f) Cipórá Obzíler 6–2, 6–1 3. 2004. augusztus 15. Martina Franca Salak Bahia Mouhtassine 6–4, 6–4 4. 2006. április 9. Dinan Salak (f) Jaroszlava Svedova 4–6, 7–5, 6–2 5. 2006. május 21. Saint Gaudens Salak Ivana Abramović 7–5, 6–4 6. 2007. április 29. Cagnes-sur-Mer Salak Tatjana Malek 6–4, 6–1 7. 2012. július 7. Rovereto Salak Anne Schäfer 6–0, 6–2 8. 2012. szeptember 16. Mont-de-Marsan Salak Teliana Pereira 6–2, 3–6, 6–2 9. 2012. október 28. Brazíliaváros Salak Raluca Olaru 7–5, 6–2 10. 2013. július 21. Contrexeville Salak Beatriz García Vidagany 6–1, 6–1 11. 2014. január 26. Andrézieux-Bouthéon Kemény Ysaline Bonaventure 6–1, 6–1 12. 2014. február 16. Tallinn Kemény Anett Kontaveit 6–3, 6–3 13. 2018. november 4. Nantes Kemény (f) Amandine Hesse 6–4, 3–6, 6–1
Év végi világranglista-helyezései Év 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020 Egyéni 455. 247. 392. 121. 123. 53. 54. 51. 242. 185. 285. 48. 12. 15. 39. 241. 125. 301. Páros – 584. 393. 241. 171. 180. 107. 37. 347. 125. 531. 138. 143. 209. 181. 93. 155. 281.
Jegyzetek
Források
További információk
Bacsinszky Tímea hivatalos honlapja Bacsinszky Tímea a Baum videóklipjében
Kategória:Svájci teniszezők Kategória:Svájci olimpiai ezüstérmesek Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Svájci nők Kategória:Lausanne-iak Kategória:Svájci franciák Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar poliglottok