Az 1928. évi nyári olimpiai játékokon a labdarúgótornát május 27. és június 13. között rendezték. Az összes mérkőzésnek az amszterdami Olimpiai stadion adott otthont.

A legtöbb országban már bevezették a labdarúgásban a professzionizmust. Ezért nem vett részt az utolsó világbajnokság jellegű labdarúgó tornán Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia, de távol maradt még több európai ország, így Svédország, Nagy-Britannia és Dánia is. A tornát a tengeren túli országok mentették meg, mert most Uruguayon, Egyiptomon és az Egyesült Államokon kívül elküldte csapatát Argentína, Chile és Mexikó is. Európát Olaszországon és Spanyolországon kívül csak az akkori második és harmadik vonal képviselte.

A hollandok a két dél-amerikai élcsapatot különválasztották és erőviszony szerint melléjük sorsolták a többi csapatot.

A döntőt kétszer játszották – a versenykiírás szerint döntetlen esetén pár napon belül újra kellett játszani a mérkőzést. A címvédő Uruguaynak alaposan meg kellett harcolnia kontinentális vetélytársával, Argentínával. Az első mérkőzés nem hozott döntést, 1–1 lett az eredmény. Argentína közelebb állt a győzelemhez, de csatárai nem tudták erőfölényüket gólra váltani. A megismételt döntőn Uruguay 2–1-es győzelmével megvédte olimpiai bajnoki címét. Két évvel később az első labdarúgó-világbajnokság döntőjében újra legyőzték vetélytársukat.

Ismét volt vigaszdíjtorna, amelynek döntőjét a sorsolás szeszélyéből Hollandia nyerte.

Az 1932. évi nyári olimpiai játékok szervezése közben kiderült, hogy a labdarúgást nem fogják felvenni a versenysportágak közé, mivel az Amerikai Egyesült Államokban nem volt népszerű. A FIFA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az amatőr játékosok státuszát illetően is összekülönbözött. A torna végén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kijelentette: profi játékosok többé nem vehetnek részt az olimpián.

Éremtáblázat (Az egyes számoszlopok legmagasabb értéke, vagy értékei vastagítással kiemelve.) 1. 1 0 0 1 2. 0 1 0 1 3. 0 0 1 1 Érmesek

Az 1928. évi nyári olimpiai játékok érmesei férfi labdarúgásbanJosé Leandro AndradePedro AnselmoPedro ArispeJuan ArremonFausto BatignaniVenancio BartibasRene BorjasAntonio CampoloHéctor CastroPedro CeaAdhemar CanavesiLorenzo FernandezRoberto FigueroaÁlvaro GestidoAndrés MazalAngel MelognoJosé NasazziPedro PetroneJuan PírizHéctor ScaroneDomingo TejeraSantos UrdinaránEdző: Primo GianottiLudovico BidoglioÁngel BossioSaul CalandraAdolfo CarricaberryRoberto CherroOctavio DiazManuel FerreiraJuan EvaristoEnrique GainzarainS. N. GomezAlfredo HelmanSegundo MediciLuis MontiPedro OchoaRodolfo OrlandiniRaimundo OrsiFernando PaternosterFeliciano PerduccaNatalio PerinettiDomingo TarasconiLuis F. WeihmullerAdolfo B. ZumelzuEdző: José LagoAdolfo BaloncieriElvio BancheroDelfo BelliniFulvio BernardiniUmberto CaligarisGianpiero CombiValentino DeganiGiovanni DeproAttilio FerrarisFelice GasperiPietro GenovesiAntonio JanniVirgilio LevrattoMario MagnozziPietro PastoreSilvio PietroboniAlfredo PittoAngelo SchiavioEnrico RivoltaVirginio RosettaGino RossettiA. VivianoEdző: Augusto Rangone

Játékvezetők

Európa Marcel Slawick Henri Christophe John Langenus Willem Eymers Hans Samuel Boekman Johannes Mutters Alfred Birlem Paul Ruoff Boronkay Gábor Gamma Malcher Giovanni Mauro Guillermo Comorera Pedro Escartín

Partbírók Rafael van Praag Paul Putz Henri Maeck Albino Carraro C. Dani Guillermo Comorera H. Vujk Hans Boekman J. Th. De Wolf Maurice Hamus A. Cheref Iváncsics Mihály Georges Balvay Ernest Fabris Paul Ruoff Fritz Spranger Carl Weingärtner

Afrika Mohammed Youssof

Dél-Amerika Lorenzo Martinez Domingo Lombardi

Közép-amerikai partbíró Max Foltynski

Eredmények Selejtező

Első forduló

Negyeddöntők

Újrajátszás

Vígaszág elődöntő

Vígaszág döntő

Elődöntők

Bronzmérkőzés

Döntő

Újrajátszás

Góllövőlista

11 gól Domingo Tarasconi

6 gól Adolfo Baloncieri Manuel Ferreira

Végeredmény

HelyezésCsapat5410125+795311258+17753112511+1474.42021219–745.320175+246.311199037.210154+128.3102912–329.3111550310.3111770311.100134–1012.100135–2013.100112–1014.1001211–9015.100117–6016.100104–4017.2002210–80

Jegyzetek

Források

1928 Labdarugas Kategória:1928 a labdarúgásban