Vargha Damján György Péter (Mosonszentmiklós, 1873. április 6. – Hegyeshalom, 1956. április 6.) ciszterci szerzetes, irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA tagja (1919–1949 között, majd 1989-től).
Élete Iskoláit Mosonszentmiklóson, Mosonmagyaróváron, Kecskeméten és Egerben végezte, majd a budapesti bölcsészkaron szerzett diplomát. 1892. augusztus 29-én belépett a ciszterci rendbe. Budapesten teológiát tanult, 1899. július 2-án pappá szentelték. Tanított a rend bajai, egri, székesfehérvári és budai gimnáziumában.
1907-től a Szent István Akadémia tagja. 1912-től a budai Szent Imre Gimnáziumban tanított. 1919-től az MTA levelező tagja. 1925-ben a pécsi Erzsébet Egyetem bölcsészkarán a magyar irodalomtörténet egyetemi tanára lett. Jelentős részt vállal a pécsi Maurinum (később: Szent Mór Kollégium) megalapításában, majd a kollégium igazgatója lett. 1931-1932-ben a pécsi bölcsészkar dékáni tisztségét töltötte be. 1940-ben, a bölcsészkar Kolozsvárra költöztetésekor a jogi karra osztották be teljes jogú professzorként. 1941-1942 között a pécsi egyetem rektora volt.
1943-ban nyugállományba vonult, de a Maurinum igazgatójaként tovább tevékenykedett. Igazgatói munkaköréből 1947-ben mentették fel. 1949-ben hamis vádak alapján kizárták az MTA-ból, 1989-ben azonban visszaállították tagságát.
Az 1903-ban megjelentetett iskolai helyesírás-szabályzata volt az első lépés az egységes magyar helyesírás kötelezővé tétele felé az oktatásban és az egész magyar írásbeliségben egyaránt.
Nevét a rendszerváltás óta pécsi utca viseli, a korábbi Kilián György utca.
Művei Kódexeink Mária-siralmai. (1899) Imádságos könyvek (több nyelvre fordítják) Seuse Henrik Amand a magyar kódexirodalomban. (1912) A magyar kódexek forrásai. (1924) Szent Ferenc és fiai a magyar kódexirodalomban. (1927) Szent Imre-problémák. (1930) A rodostói fejedelem Szent István a magyar kódexirodalomban Lourdesi emlékek. Budapest, 1906. (Népiratkák 233. Szent István Társulat. Ism. Vasárnapi Ujság 44. sz.). II. Rákóczi Ferenc vallásos buzgalma. Népiratkák 299. Szent István Társulat 1915.
Források Dr. KUKOR Imre: "Vargha Damján ciszterci, pécsi egyetemi tanár"; Új Ember Katolikus Hetilap; 2002-03-31 Magyar életrajzi lexikon 1000-1990 RAJCZI Péter: "Vargha Damján és a Maurinum"; 1999. ősz 66-72. o. Magyar katolikus lexikon
Jegyzetek
Kategória:Magyar ciszterci szerzetesek Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:MTA-tagok Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Magyar rektorok Kategória:Pécsi egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Pécsi tudósok Kategória:1873-ban született személyek Kategória:1956-ban elhunyt személyek