Az FC Sheriff Tiraspol egy moldáv labdarúgócsapat. A csapatot általában FC Sheriff-ként nevezik, mert a városban létezik egy másik csapat is, melynek neve FC Tiraspol.

A klub története A csapatot 1997-ben alapította a Sheriff nevű, főleg kőolaj-kitermeléssel és feldolgozással foglalkozó mamutvállalat. Ez a cég finanszírozta a 2002-ben átadott Sheriff Stadiont, amely az UEFA követelményeinek minden szempontból megfelel.

Az első bajnoki címet 2001-ben szerezte meg a csapat, és azóta minden szezont meg is nyert.

Az ország első csapata ahol brazil illetve afrikai származású játékosokat igazoltak le.

A Sheriff a moldáv klubfutball legsikeresebb együttese. A 2009-2010-es, a 2010-2011-es, a 2013-2014-es, a 2017-2018-as és a 2022-2023-as szezonban is az Európa-liga csoportkörébe jutott a csapat. A Sheriff összesített mérlege az Európa-liga csoportkörében: 5 győzelem, 10 döntetlen, 9 vereség.

A Sheriff a 2021–2022-es szezonban első moldáv csapatként bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, miután a selejtező play-off körében kiejtették a horvát Dinamo Zagrebet.BL: történelmet írt a Sheriff – moldovai csapat a főtáblán, Nemzeti Sport Online, 2021. augusztus 25.

Eredmények Nemzeti Bajnokság Aranyérmes (21): 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008 ,2009, 2010, 2012, 2013, 2014, 2016, 2016/17, 2017, 2018, 2019, 2020/21, 2021/22, 2022/23

Moldáv Kupa Aranyérmes (9): 1999, 2001, 2002, 2006, 2008, 2009, 2010, 2015, 2017

FÁK Kupa Aranyérmes (2): 2003, 2009

Jelenlegi játékosok Frissítve: 2021. augusztus 20.

A nemzetközi kupasorozatokban Szezon Kupasorozat Forduló Ellenfél Hazai pályán elért eredmény Idegenben elért eredmény Összesített eredmény 1999–2000 UEFA-kupa selejtezőkör Sigma Olomouc 1–1 0–0 1–1 (i.g.) 2000–01 UEFA-kupa selejtezőkör Olimpia Ljubljana 0–0 0–3 0–3 2001–02 Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör Araks Ararat 2–0 1–0 3–0 2. selejtezőkör Anderlecht 1–2 0–4 1–6 2002–03 Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör Zsenisz 2–1 2–3 4–4 (i.g.) 2. selejtezőkör Grazer AK 1–4 0–2 1–6 2003–04 Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör Flora Tallinn 1–0 1–1 2–1 2. selejtezőkör Sahtar Doneck 0–0 0–2 0–2 2004–05 Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör Jeunesse Esch 2–0 0–1 2–1 2. selejtezőkör Rosenborg 0–2 1–2 1–4 2005–06 Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör Sliema Wanderers 2–0 4–1 6–1 2. selejtezőkör Partizan 0–1 0–1 0–2 2006–07 Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör Pjunik Jerevan 2–0 0–0 2–0 2. selejtezőkör Szpartak Moszkva 1–1 0–0 1–1 (i.g.) 2007–08 Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör Rànger’s 2–0 3–0 5–0 2. selejtezőkör Beşiktaş 0–3 0–1 0–4 2008–09 Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör Aktöbe 4–0 0–1 4–1 2. selejtezőkör Sparta Praha 0–1 0–2 0–3 2009–10 Bajnokok Ligája 2. selejtezőkör Inter Turku 1–0 1–0 2–0 3. selejtezőkör Slavia Praha 0–0 1–1 1–1 (i.g.) rájátszás Olimbiakósz 0–2 0–1 0–3 Európa-liga csoportkör Steaua București 1–1 0–0 3. Fenerbahçe 0–1 0–1 Twente 2–0 1–2 2010–11 Bajnokok Ligája 2. selejtezőkör Dinamo Tirana 3–1 0–1 3–2 3. selejtezőkör Dinamo Zagreb 1–1 1–1 (h.u.) 2–2 (bünt. 6–5) rájátszás Basel 0–3 0–1 0–4 Európa-liga csoportkör AZ Alkmaar 1–1 1–2 4. Dinamo Kijiv 2–0 0–0 BATE Bariszav 0–1 1–3 2011–12 Európa-liga 2. selejtezőkör Željezničar Sarajevo 0–0 0–1 0–1 2012–13 Bajnokok Ligája 2. selejtezőkör Ulisz Jerevan 1–0 1–0 2–0 3. selejtezőkör Dinamo Zagreb 0–1 0–4 0–5 Európa-liga rájátszás Olympique Marseille 1–2 0–0 1–2 2013–14 Bajnokok Ligája 2. selejtezőkör Sutjeska Nikšić 1–1 5–0 6–1 3. selejtezőkör Dinamo Zagreb 0–3 0–1 0–4 Európa-liga rájátszás Vojvodina 2–1 1–1 3–2 csoportkör Tottenham Hotspur 0–2 1–2 3. Anzsi Mahacskala 0–0 1–1 Tromsø 2–0 1–1 2014–15 Bajnokok Ligája 2. selejtezőkör Sutjeska Nikšić 2–0 3–0 5–0 3. selejtezőkör Slovan Bratislava 0–0 1–2 1–2 Európa-liga rájátszás Rijeka 0–3 0–1 0–4 2015–16 Európa-liga 1. selejtezőkör Odd 0–3 0–0 0–3 2016–17 Bajnokok Ligája 2. selejtezőkör Hapóél Beér-Seva 0–0 2–3 2–3 2017–18 Bajnokok Ligája 2. selejtezőkör Kukësi 1–0 1–2 2–2 (i.g.) 3. selejtezőkör Qarabağ 1–2 0–0 1–2 Európa-liga rájátszás Legia Warszawa 0–0 1–1 1–1 (i.g.) csoportkör København 0–0 0–2 3. Trinity Zlín 1–0 0–0 Lokomotyiv Moszkva 1–1 2–1 2018–19 Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör Torpedo Kutaiszi 3–0 1–2 4–2 2. selejtezőkör Skendija 0–0 0–1 0–1 Európa-liga 3. selejtezőkör Valur 1–0 1–2 2–2 (i.g.) rájátszás Qarabağ 1–0 0–3 1–3 2019–20 Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör Szaburtalo Tbiliszi 0–3 3–1 3–4 Európa-liga 2. selejtezőkör Partizani Tirana 1–1 1–0 2–1 3. selejtezőkör AIK 1–2 1–1 2–3 2020–21 Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör Fola Esch 2–0 — 2–0 2. selejtezőkör Qarabağ — 1–2 1–2 Európa-liga 3. selejtezőkör Dundalk 1–1 (h.u.) — 1–1 (bünt. 3–5) 2021–22 Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör Teuta Durrës 1–0 4–0 5–0 2. selejtezőkör Alashkert 3–1 1–0 4–1 3. selejtezőkör Crvena zvezda 1–0 1–1 2–1 rájátszás Dinamo Zagreb 3–0 0–0 3–0 csoportkör Sahtar Doneck 2–0 1–1 3. Real Madrid 0–3 2–1 Internazionale 1–3 1–3 Európa-liga nyolcaddöntő rájátszása Braga 2–0 0–2 (h.u.) 2–2 (bünt. 2–3) 2022–23 Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör Zrinjski Mostar 1–0 0–0 1–0 2. selejtezőkör Maribor 1–0 0–0 1–0 3. selejtezőkör Viktoria Plzeň 1–2 1–2 2–4 Európa-liga rájátszás Pjunik Jerevan 0–0 (h.u.) 0–0 0–0 (bünt. 3–2) csoportkör Manchester United 0–2 0–3 3. Real Sociedad 0–2 0–3 Omónia Lefkoszíasz 1–0 3–0 Konferencia Liga nyolcaddöntő rájátszása Partizan 0–1 3–1 3–2 nyolcaddöntő Nice 0–1 1–3 1–4 2023–24 Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör Farul Constanța 3–0 0–1 3–1 2. selejtezőkör Makkabi Haifa 1–0 1–4 (h.u.) 2–4 Európa-liga 3. selejtezőkör BATE Bariszav ''''''

Jegyzetek

Külső hivatkozások Hivatalos honlap

Kategória:Moldáv labdarúgócsapatok Kategória:1997-ben alapított labdarúgócsapatok Kategória:Dnyeszter Menti Köztársaság