Béla herceg (1243 után – Margit-sziget, 1272. november) macsói herceg, III. Rosztyiszlav kijevi nagyfejedelem és Árpád-házi Anna hercegnő fia, IV. Béla unokája.
Életpályája Testvére, Kunigunda II. Ottokár cseh király felesége volt, nagynénje, Margit pedig a margitszigeti apácakolostorban töltötte életét.
Apja halála után, 1263-tól 1272-ig a macsói és bosnyák bán címet viselte. A IV. Béla király és V. István ifjabb király között 1264–65-ben dúló belháborúban IV. Béla oldalán állt. Ő vezette a király csapatait az 1265. márciusi isaszegi csatában, amelyben az uralkodó lázadó fia, István győzött. Béla hercegnek sikerült elmenekülnie.
IV. Béla halála után nagybátyja, V. István híve, részt vett Istvánnak II. Ottokár cseh királlyal 1271-ben vívott háborújában.
1272-ben a 20-as éveiben járt, amikor V. István meghalt. A trónörökös IV. László még csak 10 éves volt, helyette anyja, Kun Erzsébet vitte az ügyeket. Fehérváron a koronázásra készültek, amikor lázadók foglyul ejtették az ifjú trónörököst, majd rátörtek a királynéra is, de végül leküzdötték őket, s Lászlót is kiszabadították. A lázadók valószínűleg a már felnőtt Bélát akarták királynak. A lázadók közül Monoszló nembeli Egyed és testvére, Monoszló nembeli Gergely Ottokár udvarába menekült, ahol már tartózkodtak még V. István elől elmenekült IV. Béla-párti magyar bárók, köztük a legnagyobb, Kőszegi Nagy Henrik. Egyedet Ottokár szívélyesen fogadta, s számos birtokkal megajándékozta. Ezen Nagy Henrik úgy megsértődött, hogy otthagyta Ottokárt és a magyar udvarba jött felajánlani szolgálatait, ahol szívélyesen fogadták. Közben megtörtént László koronázása, és az udvar Budára vonult, ahol az ősszel gyakran mulatott a Margitszigeten. Egy ilyen alkalommal november közepe táján Kőszegi Nagy Henrik árulással vádolta meg Béla herceget, s a kialakuló szóváltás közben kardot rántott. Úgy összekaszabolta a herceget, hogy utána darabjait testvére, Margit és a többi apáca szedték össze, és temették el a kolostorban.
Maradványai Egy 2018-ban megjelentetett tanulmány szerint szablyával és hosszúkarddal végeztek vele, és szemből, valamint oldalról támadtak rá; ő hősiesen próbált védekezni, de a túlerővel szemben nem volt esélye. Az agresszió intenzitása erős érzelmi érintettségre utal a kutatók szerint. A csontok részletes vizsgálata során DNS vizsgálatot is végeztek, amelyről 2025-ben publikáltak cikket. Eszerint a személy III. Béla ükunokája, illetve apai ágon a Rurik-dinasztia tagja volt, így egyértelműen bizonyított, hogy a csontok Béla hercegé.
Jegyzetek
További információk Magyar életrajzi lexikon Árpád-ház
Kategória:Árpád-ház Kategória:Rurik-ház Kategória:Az 1240-es években született személyek Kategória:1272-ben elhunyt személyek Kategória:Meggyilkolt magyar politikusok