Az epheszoszi zsinat vagy efezusi zsinat a kereszténység harmadik egyetemes zsinata volt, amelyet 431-ben tartottak Epheszoszban. A zsinat központi kérdése Nesztoriosz konstantinápolyi pátriárka tanítása, Szűz Mária Theotokosz – vagyis Istenszülő – címének helyessége és Jézus Krisztus személyes egységének értelmezése volt. A vita dogmatikai tétje az volt, hogy a Máriától született Jézus Krisztus nem külön emberi személy, akivel az Ige később kapcsolódott össze, hanem maga a megtestesült Ige, az örök Fiú.
A zsinat Nesztoriosz tanítását elítélte, Alexandriai Szent Cirill Nesztorioszhoz írt második levelét pedig a nikaiai hittel összhangban állónak ismerte el. A zsinat ezzel megerősítette, hogy Mária jogosan nevezhető Istenszülőnek, mert az, akit emberi természete szerint szült, személye szerint az örök Ige. A zsinat nem azt tanította, hogy Mária az isteni természet eredete volna, hanem azt, hogy a Máriától született Krisztus személye szerint az örök Fiú. A későbbi dogmatikai nyelv ezt úgy fejezte ki, hogy Krisztus isteni és emberi természete egyetlen személyben, illetve hüposztasziszban egyesül.
Az epheszoszi zsinat lefolyása viharos volt. Cirill június 22-én megnyitotta az első ülést még a római legátusok és az antiochiai püspökök megérkezése előtt. János antiochiai püspök és a vele érkező keleti püspökök külön gyűlést tartottak, amely Cirillt és Memnont, Epheszosz püspökét ítélte el. A római legátusok július 10-én érkeztek meg, majd megerősítették Nesztoriosz korábbi elítélését. A császári udvar kezdetben bizonytalanul kezelte a párhuzamos döntéseket, de végül Nesztoriosz letételét fogadta el.
A zsinat dogmatikai jelentősége a későbbi khalkédóni krisztológia előzményeként is fontos. Epheszosz Krisztus személyes egységét védte, de nem dolgozta ki teljes részletességgel a „személy”, „hüposztaszisz” és „természet” fogalmainak későbbi technikai különbségeit. A 433-as egységformula, majd a 451-es khalkédóni zsinat a cirilli és antiochiai szóhasználat közötti feszültségeket próbálta rendezni.
Történeti és teológiai háttér
A Theotokosz-cím jelentése
A Theotokosz görög kifejezés szó szerint „Istenszülőt” jelent; dogmatikai megfelelője a latin Mater Dei, vagyis „Isten Anyja”. A cím a keresztény hagyományban nem azt fejezi ki, hogy Mária az isteni természet eredete volna, hanem azt, hogy az, akit emberi születése szerint világra hozott, személye szerint Isten Fia. A cím ezért elsődlegesen krisztológiai jelentőségű: Krisztus személyes egységét védi.
Nesztoriosz nem egyszerűen Mária méltóságát akarta csökkenteni, hanem attól tartott, hogy a Theotokosz cím magyarázat nélküli használata azt sugallhatja: az isteni természet mint ilyen született Máriától. Ezért a Christotokosz, vagyis „Krisztus-szülő” megjelölést tartotta biztonságosabbnak. Ellenfelei szerint azonban ez a megoldás nem fejezte ki kellően, hogy a Máriától született Krisztus személye szerint az örök Fiú.
Cirill érvelése szerint Mária azért nevezhető Istenszülőnek, mert a tőle született emberi természet személyes alanya nem egy önálló emberi személy, hanem maga az örök Ige. Ez a gondolat később a hüposztatikus egység tanában nyert pontosabb dogmatikai megfogalmazást.
Alexandriai és antiochiai krisztológiai hangsúlyok
Az epheszoszi vita hátterében az 5. század elejének két nagy teológiai hagyománya állt. Az antiochiai iskola erősen ügyelt Krisztus valóságos emberségére, az evangéliumi történet konkrétságára és az isteni, illetve emberi sajátosságok megkülönböztetésére. Ez a hangsúly részben az apollinarizmus elleni küzdelemből fakadt, amely Krisztus teljes emberi természetét veszélyeztette.
Az alexandriai iskola ezzel szemben Krisztus személyes egységét hangsúlyozta. Alexandriai Szent Cirill számára az volt a döntő, hogy az evangéliumokban szereplő Krisztus nem két alany, hanem az egyetlen megtestesült Ige. Ezért ragaszkodott ahhoz, hogy ugyanarról az egy Krisztusról lehet isteni és emberi állításokat tenni.
Az „alexandriai” és „antiochiai” iskola megkülönböztetése hasznos, de nem merev kategória: az egyes szerzők álláspontjai eltértek egymástól, és a vita során a teológiai, terminológiai és egyházpolitikai szempontok gyakran összefonódtak. A görög physis, hypostasis és prosopon kifejezések jelentése az 5. század elején még nem volt minden szerzőnél teljesen azonos. A később magától értetődőnek tűnő „hüposztatikus egység” szóhasználata ekkor még vitatott és terminológiailag érzékeny volt.
A konfliktust ezért nem lehet pusztán egyházpolitikai rivalizálásra visszavezetni, de nem is lehet a birodalmi és egyházkormányzati tényezőket teljesen figyelmen kívül hagyni. Alexandria, Konstantinápoly és Antiochia tekintélyének versengése, a császári udvar szerepe és a püspöki tekintély kérdései mind hozzájárultak a vita kiéleződéséhez. A középpontban azonban valódi dogmatikai kérdés állt: Krisztus isteni és emberi valóságának egysége.
Nesztoriosz és Alexandriai Szent Cirill vitája
Nesztoriosz 428-ban lett Konstantinápoly pátriárkája. Antiochiai teológiai háttérből érkezett, és nyilvános igehirdetései hamar vitát váltottak ki a Theotokosz cím használatáról. A konstantinápolyi vita híre Alexandriába is eljutott, ahol Alexandriai Szent Cirill a kérdést Krisztus személyes egységének veszélyeztetéseként értelmezte.
A vita egyik korai konstantinápolyi epizódja Proklosz, a későbbi konstantinápolyi pátriárka prédikációjához kapcsolódott, amelyben a Theotokosz cím használatát védte. A későbbi elbeszélések ezt az eseményt gyakran dramatizálták, de a lényeg az volt, hogy a címhasználat mögött a megtestesülés értelmezése állt: vajon Mária egy külön emberi személy anyja-e, vagy annak az egy Krisztusnak az anyja emberi születése szerint, aki személye szerint az örök Ige.
Cirill több levélben fordult Nesztorioszhoz. Második levelében a nikaiai hit értelmezéséből kiindulva azt tanította, hogy az Ige személye szerint egyesítette magával az emberi természetet. Nesztoriosz válasza ezzel szemben a természetek megkülönböztetését hangsúlyozta, és kerülte azokat a kifejezéseket, amelyek szerinte az isteni természet szenvedését vagy időbeli születését sugallhatták.
Mindkét fél Rómához is fordult. I. Celesztin pápa 430 augusztusában római zsinatot tartott, amely Cirill álláspontját fogadta el, és Nesztorioszt tanítása visszavonására szólította fel. A döntés közlésével Cirillt bízta meg.
Cirill egy alexandriai zsinat nevében újabb levelet küldött Nesztoriosznak, amelyhez tizenkét anatémát csatolt. Ezek az anatémák erőteljes alexandriai krisztológiai nyelvet használtak, és több antiochiai püspök számára félreérthetőnek vagy túlzónak tűntek. Az antiochiai fél attól tartott, hogy Cirill egyes kifejezései az apollinarizmus irányába tolhatók, vagyis Krisztus teljes emberségét veszélyeztethetik.
A zsinat összehívása
A császári udvar célja elsősorban az egyházi béke helyreállítása volt. II. Theodosius bizánci császár 430. november 19-én levelet adott ki, amely a püspököket 431 pünkösdjére Epheszoszba hívta. Epheszosz fontos kis-ázsiai központ volt; az üléseket a város Mária-templomában tartották, ami a későbbi recepcióban különösen jelentőségteljessé vált.
A zsinatra több jelentős csoport érkezett. Nesztoriosz saját püspökeivel és támogatóival jelent meg; Cirill alexandriai püspöki kísérettel érkezett; Memnon, Epheszosz püspöke helyi tekintélyével támogatta Cirill oldalát. A palesztinai és kis-ázsiai püspökök közül sokan szintén jelen voltak. Az antiochiai püspökök János antiochiai püspök vezetésével késve érkeztek, ami az eljárási konfliktus egyik fő oka lett.
A római küldöttség késve indult, és csak a zsinat első döntései után érkezett meg. A római legátusok feladata Celesztin pápa korábbi döntésének képviselete és a zsinati eljárásban való érvényesítése volt. A katolikus értelmezés szerint a pápai döntés és a zsinati ítélet nem egymással versengő, hanem egymást megerősítő mozzanatként jelent meg.
A zsinat menete
Az első ülés és Nesztoriosz letétele
A zsinat első ülését 431. június 22-én tartották. Cirill és a jelen lévő püspökök többsége úgy ítélte meg, hogy nem kell tovább várni az antiochiai küldöttségre. Az eljárás ellen Candidianus, a császári biztos tiltakozott, és több püspök is a várakozás mellett volt, de a többség megkezdte az ülést.
Nesztoriosz Epheszoszban tartózkodott, de a zsinati idézésre nem jelent meg. Háromszor hívták meg az ülésre, de nem ismerte el Cirillt és a már megnyílt gyűlést illetékes bírónak. Ez az eljárási mozzanat fontos volt a későbbi ítéletben, mert a zsinat a tanítás vizsgálata mellett Nesztoriosz engedetlenségére is hivatkozott.
Az ülésen felolvasták a nikaiai hitvallást, majd Cirill Nesztorioszhoz írt második levelét. A püspökök ezt a nikaiai hittel összhangban állónak ítélték. Ezután felolvasták Nesztoriosz válaszlevelét, amelyet a zsinat a nikaiai hittel ellentétesnek minősített. A zsinat Nesztorioszt letette püspöki hivatalából, és kizárta a püspöki közösségből.
A döntést a hagyomány szerint az epheszoszi hívek nagy örömmel fogadták, és a püspököket fáklyás kísérettel vezették szállásukra. Ezt a jelenetet későbbi egyházi szerzők gyakran a Theotokosz-hit népi elfogadásának jeleként emelték ki. A történeti részletek értékelésénél azonban figyelembe kell venni, hogy a zsinat légköre erősen feszült volt, és a városi közvélemény is részt vett a konfliktusban.
János antiochiai püspök külön gyűlése
János antiochiai püspök és a vele érkező keleti püspökök néhány nappal az első ülés után érkeztek Epheszoszba. A késés okairól a források eltérően számolnak be, de a cirilliánus oldal sokáig úgy értelmezte, hogy János szándékosan húzta az időt, mert nem akart részt venni Nesztoriosz elítélésében.
János külön gyűlést tartott, amely Cirillt és Memnont ítélte el. A külön gyűlés főként az eljárást, Cirill sietségét és a tizenkét anatéma teológiai nyelvét támadta. A gyűlés nem annyira Nesztoriosz részletes teológiai védelmét adta, mint inkább Cirill eljárását és alexandriai krisztológiai szóhasználatát kifogásolta.
Így Epheszoszban két egymással szemben álló püspöki csoport alakult ki: a Cirill vezette többségi zsinat és János antiochiai külön gyűlése. Mindkét fél jelentést küldött a császárnak, és mindkét oldal a maga döntésének érvényességét próbálta igazolni.
A pápai legátusok érkezése
A pápai legátusok július 10-én érkeztek meg Epheszoszba. Felolvasták Celesztin pápa levelét, majd a következő ülésen a pápa nevében megerősítették Nesztoriosz korábbi elítélését. A későbbi katolikus értelmezésben az epheszoszi zsinat ezért nem pusztán Cirill alexandriai kezdeményezéseként, hanem Celesztin római döntésének és a zsinati püspökök jóváhagyásának összekapcsolódásaként jelent meg.
A római küldöttség szerepe a zsinat egyetemes jellegének katolikus értelmezésében különösen fontos lett. A zsinat történeti leírásában ezt a mozzanatot külön kell választani attól a későbbi katolikus recepciótól, amely Epheszoszt a római püspök hitbeli tekintélyének tanújaként is értelmezte.
A pápai legátusok részvétele nem szüntette meg azonnal az eljárási vitákat, de megerősítette a Cirill vezette zsinati oldal helyzetét. A zsinat leveleiben és a későbbi egyházi hagyományban Celesztin és Cirill neve együtt jelent meg az epheszoszi döntés vezető tekintélyeként.
Későbbi ülések és kánonok
A zsinat későbbi ülésein a püspökök János antiochiai püspök és társai ügyével, a nikaiai hitvallás védelmével, fegyelmi kérdésekkel és más tanítások elítélésével foglalkoztak. Július 16-án a zsinat Cirill és Memnon tiltakozása alapján idézte Jánost. Miután János nem jelent meg, július 17-én őt és pártjának több püspökét felfüggesztették és kiközösítették, de nem tették le püspöki hivatalukból.