bélyegkép|400px|A Lapátolók sárkányhajója 2010-ben a Dunán Budapestnél. A sárkányhajó 12,5 m hosszú, kenu típusú hajó, melyet elöl sárkányfej, hátul pedig sárkányfarok díszít.
Leírása Az Európai Sárkányhajó Szövetség a következőkben szabályozza a hajó és a lapát formáját és méreteit. A hajótest 12,49 méter – a sárkányfejjel és farokkal együtt 13,5 méter – hosszú, szélessége 1,15 méter, súlya 250 kg lehet. A lapát hosszának 105 és 130 cm között kell lennie, a toll szélessége 18 cm és szimmetrikus mindkét oldala, amelyben kanál nem lehet. Európában is a hongkongi szabvány az elfogadott, amely lefelé szélesedő tollú kenu lapát. A versenyeken 18-20 lapátos két oldalt, egy dobos adta ütemre és egy kormányos irányításával hajtja előre a hajót. A dobos háttal a menetiránynak ülve elöl foglal helyet, a kormányos pedig hátul a hajó farában áll és a rögzített kormánylapáttal kormányoz.
Története
250px|bélyegkép|jobbra|Verseny Hongkongban
A sárkányhajózás sportja Dél-Kínából származik. Több mint 2000 éves története Csü Jüan legendájához kapcsolódik. Innen ered a hagyomány és Kínában azóta is minden évben - az ötödik holdhónap 5. napján - megtartják a sárkányhajó ünnepet, amely nemcsak vízi versenyt, de hatalmas ünnepséget, színpompás felvonulást is jelent.
Egy-egy ázsiai vagy óceániai sárkányhajó fesztiválon több száz hajó küzd egymással és több ezren szurkolnak nekik. Európában csak az 1980-as évek végén kezdett ismertté válni a sportág. Az első sárkányhajótestek a hongkongi és szingapúri utazási irodákon keresztül érkeztek Európába. 1982-ben mutattak be először ilyen hajót Duisburgban és 1987-ben a kajak-kenu VB kísérő programjaként szerepelt bemutató versenyként. A következő jelentős állomás volt 1989, amikor a hamburgi kikötő születésének 800. évfordulóján szerepelt a sárkányhajózás az ünnepi programban. 1990-ben megalakult az Európai Sárkányhajó Szövetség, amely 1992-ben a belgiumi Hazewinkelben rendezte meg az első európai klubcsapatok közötti Sárkányhajó VB-t, majd ezt követően minden évben (Schwerin, Berlin, Nottingham, Silkeborg, Duisburg) megtartották 1997-ig. 1996-ban Silkeborgban párhuzamosan az európai klubcsapat EB-vel lezajlott az első, majd 1997-ben Duisburgban a II., 1998-ban Rómában a III. nemzetek közötti Sárkányhajó EB is. 1998-tól páros években nemzetek között, páratlan években a klubok között tartanak EB-t.
Az első Sárkányhajó VB-t Kínában rendezték 1995-ben, a másodikat 1997-ben Hongkongban, a harmadikat pedig 1999-ben Nottinghamben. 2010-ben klubvilágbajnokságot rendezett az ICF (International Canoe Federation) Szegeden, 2013-ban pedig az IDBF (International Dragon Boat Federation) válogatott VB-t. 2009-ben Budapesten az EDBF (European Dragon Boat Federation) rendezte meg a klub EB-t, illetve az ECF (European Canoe Federation) 2017-ben klub- és válogatott EB-t rendezett Szegeden. 2018-ban az IDBF rendezte meg a Matyi-éri olimpiai központban a klub világbajnokságát.
Versenyszabályok 250px|bélyegkép|jobbra|Sárkányhajó verseny 250px|bélyegkép|jobbra|Duisburg, 2004
táv: 200 m és 500 m, 1000 m, 2000 m illetve 7000 m (körpályán) osztályok: nyílt (általában tiszta férfi), női és vegyes osztály. A vegyes legénységben minimum 8, maximum 12 nőnek kell eveznie. A dobos és a kormányos lehet ellenkező nemű is. 40 év feletti (senior) és 18 év alatti (junior). legénység: 20 fő lapátos, 1 fő dobos, 1 fő kormányos és 4 fő tartalék alkot egy legénységet (crew).
Magyarországi elterjedése 1995-ben kezdődött a német PG Mannheim kajak-kenu klubbal való kapcsolat révén. Ebben a csapatban mint idegenlégiós helyet kapott néhány magyar (győri és paksi) kajakos-kenus. Az első hazai klubok az 1997. februárjában alakult Győri és Rába Sárkányhajó Klubok voltak.
Ennek a két klubnak a tagjaiból állt össze az a magyar csapat, ami 1997-ben a Duisburgi II. Sárkányhajó Európa-bajnokságon szerepelt. A csapat a férfi legénység révén egy II. és egy IV., míg a vegyes egység két III. helyezést szerzett. (Ezeket a helyezéseket versenyen kívül érték el, mert még nem voltak tagjai az Európai Sárkányhajó Szövetségnek.)
A következő évben kaptak egy használt sárkányhajót Németországból, és ekkor megalakult a Magyar Sárkányhajó Szövetség, amit fel is vettek az Európai Sárkányhajó Szövetségbe (EDBF).
2003. szeptember 13. I. Magyar Sárkányhajó Bajnokság.
Nemzetközi versenyeredmények: 1998 III. Sárkányhajó Európa-bajnokság, Róma, VI. helyezés. 1999 III. Sárkányhajó Világbajnokság, Open kategóriában 500 méteren IV., 250 méteren V., 1000 méteren pedig VII. helyezés. 2004 Rába Sárkányhajó Club, VII. Prágai Sárkányhajó Fesztivál, I. hely.
Magyar sárkányhajó tagszervezetek bélyegkép|400px|jobbra|Vízbe borulás után
ASE Dragons Paks (Atomerőmű Sportegyesület) Old Lake Dragons Tata Sportegyesület LapáTolna Sárkányhajó Club ( Tolna-Mözs ) Lágymányosi Spari Sárkányhajó-csapat (Budapest) Lapátolók Sárkányhajó Csapat Dragon Steel SE ( Dunaújváros ) Rába Sárkányhajó Club (Győr) Dragon Aqua SE( Székesfehérvár) Dunai Sárkányok Sárkányhajós és Természetjáró Egyesület, Vác PTE PEAC Sárkányhajó Pécsi Sárkányhajózási Egyesület Bercsényi Miklós DSE Győr Dunaföldvári Sportokat Támogató Egyesület Tatai Sárkányhajó és Természetjáró Egyesület Arrabona Sárkányhajó Club Győr Fadd SE Sárkányhajó Szakosztálya Szolnoki Sárkányhajó Klub Sportegyesület Kalász DSE Dragonász Szakosztálya Budakalász Sugo Sárkányhajó Club Baja Bajai Spartacus SC DVSC-Sárkányszív Sárkányhajó Szakosztály (Dunaújváros) A-HÍDragon Sárkányhajó Evezős Csapat (Budapest) Vogel Noot sárkányhajó csapat (Mosonmagyaróvár) Tolnai Sárkányhajó Club Egyesület Szegedi Sárkányhajó Egyesület Vaskakas Sárkányhajó klub (Győr) Körös Dragon Sárkányhajós és Szabadidős Sport Egyesület KOLÓnia SE - ESMTK Sárkányhajó DKKSE - Dömsödi Kajak- Kenu Sportegyesület Kimlei Sárkányok VSE
Források
A Sárkányhajó Szövetség honlapja A sárkányhajózás honlapja Sárkányhajó-fesztiválok Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Európai Sárkányhajó Szövetség
További információk
Sárkányhajó.lap.hu - linkgyűjtemény
Kategória:Sporteszközök és -felszerelések Kategória:Vízijárművek Kategória:Kínai találmányok