Blaskovics József (Ímely, 1910. június 12. – Prága, 1990. július 6.) műfordító, nyelvész, turkológus professzor. A Károly Egyetem modern turkológiai tanszékének alapítója. A Prágai Magyar Kultúra magyar tanfolyamainak vezető tanára. Török hódoltsági okiratokkal foglalkozott, melyeket kritikai forráskiadványokban jelentetett meg.
Élete
Édesapja az első világháborúban hadifogságba esett és 4 évig Türkmenisztánban, Csardzsuj városában élt.
1929-ben érettségizett a komáromi bencés gimnáziumban. 1931-ben végzett a pozsonyi tanítóképzőn, 1943-ban pedig a szegedi tanárképző főiskola matematika-fizika szakán. 1938–1946 között a galántai, 1946–1947 között a bazini, 1947–1950 között a pozsony-főrévi polgári iskolában matematikát és fizikát tanított.
1943–1945 között orientalisztikai tanulmányokat folytatott az ELTE-n Németh Gyulánál és Fekete Lajosnál, 1945–1948 között pedig Jan Rypka professzornál a prágai egyetemen. Doktorálása után 1950–1978 között a prágai Károly Egyetemen turkológiát és hungarisztikát oktatott. 1955-ben megalapította a Károly Egyetem turkológiai szemináriumát, s tankönyveivel megalapozta a modern cseh turkológiát. 1962-től docens, 1963-tól a tudomány kandidátusa (CSc.). Élete végéig Prágában tevékenykedett. Munkássága miatt a cseh belügyi hatóságok is többször kihallgatták.
Részt vett a Török Nyelvészeti Társaság (TDK), a Török Történeti Társaság (TTK), a P.I.A.C. valamint a Nemzetközi orientalisztika kongresszuson Moszkvában (1960). Előadási ciklusa volt Törökországban, Magyarországon és Romániában. Elsősorban a törökök magyarországi uralmának forrásaival és azok kiadásával foglalkozott. Török eredetű nyelvi jelenségeket is kutatott a cseh és szlovák nyelvben, valamint a helynevekben Szlovákián. Néprajzi kutatások, magyar és török tankönyvek és mai török irodalom megjelentetése is fűződik nevéhez.
Török, azerbajdzsáni, tatár, kazah és bengáli nyelvből cseh és magyar nyelvre fordított szépirodalmi műveket. Magyarra fordította és kiadta a feltételezett magyar ősgeszta török nyelvű változatát, a Tarih-i Üngürüszt (1984). Több művében tudományosan feldolgozta a felvidéki vonatkozású török forrásokat. Egyik fő műve (A kegyes szultánok és a nagyságos erdélyi fejedelmek – I. és II. Rákóczi György – levelezése a Kassai Királyság ügyében) mindmáig kéziratban maradt.
A Török Nyelvészeti Társaság (Türk Dil Kurumu, 1957) levelező tagja, valamint a P.I.A.C. (Permanent International Altaistic Conference) tagja. Munkája elismeréseként a Török Köztársaság elnöke 1973-ban díszoklevelet adományozott neki, a Nemzetközi Kulturális Kapcsolatok Intézete pedig 1975-ben díszoklevéllel és emlékéremmel tüntette ki. 1978-ban megkapta a Kőrösi Csoma Sándor Emlékplakettet is.
Válogatás műveiből
1949 Listiny Vysokej Porty vo veci obsadenia Košíc, košickej a sedmohradskej dane v rokoch 1644–1672 (A Magas Porta levelezése Kassa elfoglalásának ügyében, valamint a kassai és erdélyi adók 1644-1672 között, doktori értekezés). Bratislava 1952 Sabahattin Ali: Ayran (ford.). Bratislava 1953 Anatolské príbehy (Anatóliai történetek, ford.). Praha 1953 Dějiny nové turecké literatury (Az új török irodalom története). Praha 1954 Učebnice maďarštiny (Magyar nyelvkönyv). Praha 1957 Istorija na novata turska literatura (Az új török irodalom története). Sofia 1957 Učebnice maďarštiny II – Normativní gramatika (Magyar nyelvkönyv II – normatív nyelvtan). Praha 1958 Cvičebnice maďarštiny (A magyar nyelv gyakorlókönyve). Praha 1959 (társszerk.) Turecké historické listiny v Miškolci z r. 1591-1684 (Török történeti levelek Miskolcon 1591-1684 között). Praha 1961 Sabahattin Ali: Šťastný pes (A boldog kutya, ford.). Praha 1961 Arabische, türkische und persische Handschriften der Universitäts-Bibliothek in Bratislava. Bratislava 1963 Maďarština pro samouky. SPN, Praha 1963 Turkish Literature. In: Literature of the Near East in Czechoslovakia 1945–1963 1964 Učebnice turečtiny – Úvod do turečtiny (A török nyelv tankönyve – Bevezetés a török nyelvbe). Praha 1974 Rimavská sobota v čase osmansko-tureckého panstva (Rimaszombat az oszmán-török uralom alatt). Bratislava 1981 Köprülüzáde Ahmed pasa nagyvezír kegyes alapítványai az érsekújvári kerületben (1664—1685). In: Új Mindenes Gyűjtemény 1, 33-63. 1989/1995 Rimaszombat és vidéke a török hódoltság korában 1989 Érsekújvár és vidéke a török hódoltság korában. Budapest 1993 Az újvári ejálet török adóösszeírásai. Pozsony 1995 Blaskovics Emlékkönyv (vál. kötetben meg nem jelent írásokból) 1996 A magyarok története – Tárih-i Üngürüsz Madzsar Tárihi. Léva Kopčan-Blaskovics: Érsekújvár a török megszállás alatt 1663–1685. Érsekújvár
Emléke
Ímelyen a községháza falán emléktábla Ímelyen a róla elnevezett főtér Ritka kéziratok és könyvgyűjteménye az érsekújvári Thain János múzeum könyvtárának része
Irodalom
1980 Zum siebzigsten Geburtstag von Jozef Blaškovič, in: AAS 16, 9-18. Z. Veselá – L. Hřebíček 1983: Turkologie in der ČSSR, in: Materialia Turcica 9, 95-98. Z. Veselá-Přenosilová – L. Hřebíček 1985: Josef Blaskovics – 75 Years Old, ArOr 53, 365-368. Új Szó XLIII/ 163, 2 (1990. július 14.) V. Kopčan 1991: Za docentom Jozefom Blaškovičom, Historický časopis 39. Z. Veselá 1991: Za docentem Josefem Blaskovicsem, NO 46, 46. Ozogány Ernő: A közép-európai török. In: Dr. Kiss László–Lacza Tihamér–Ozogány Ernő: Gondolatokból épült katedrális (2001, 593–599). Markusková, H. 2011: 100. výročie narodenia Jozefa Blaskovicsa. Historia Nova 2010 I/2, 171-173. Kovács Eszter 2006: Blaskovics József könyvhagyatéka. Musaeum Hungaricum 1.
További információk Online Pedagógiai lexikon hibás adatokkal Csehszlovákiai magyarok lexikona 1918-tól napjainkig Kdo byl kdo Ústav Blízkeho východu a Afriky FF UK
Kapcsolódó szócikkek Károly Egyetem Tárih-i Üngürüsz Madzsar Tárihi Turkológia
Kategória:Magyar genealógusok Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar turkológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Szlovákiai magyar pedagógusok Kategória:Ímelyiek Kategória:Prágaiak Kategória:1910-ben született személyek Kategória:1990-ben elhunyt személyek