A második konstantinápolyi zsinat 553. május 5. és június 2. között Konstantinápolyban tartott püspöki zsinat volt, amelyet I. Iusztinianosz bizánci császár hívott össze. A későbbi egyházi recepció szerint a kereszténység ötödik egyetemes zsinata. A zsinat fő tárgya a Három fejezet elítélése volt: Mopszuesztiai Theodórosz személye és iratai, Küroszi Theodorétosz Alexandriai Kürillosz ellen írt művei, valamint Ibasz edesszai püspök Mari perzsához írott levelének ügye.
A zsinat célja az volt, hogy a khalkédóni zsinat tanítását a nesztorianizmustól világosan elhatárolva értelmezze. Iusztinianosz császár abban reménykedett, hogy a Három fejezet elítélésével megmutathatja: Khalkédón nem a nesztoriánus krisztológia jóváhagyása volt, hanem Krisztus személyének egységét és két természetének valóságát egyszerre megőrző zsinati tanítás. A császár ezzel a birodalom keleti, Khalkédónt elutasító közösségei felé is közeledni kívánt.
A kezdeményezés Nyugaton komoly ellenállást váltott ki. Sok latin püspök attól tartott, hogy a Három fejezet utólagos elítélése gyengíti vagy megkérdőjelezi a khalkédóni zsinat tekintélyét, mivel Khalkédón Theodorétoszt és Ibaszt személyükben visszafogadta az egyházi közösségbe. A vita tehát nem pusztán arról szólt, hogy mely régebbi írások tekinthetők tévesnek, hanem arról is, miként kell értelmezni Khalkédón döntéseit.
Vigiliusz pápa ekkor Konstantinápolyban tartózkodott, de nem vett részt a zsinat ülésein. Eljárási és tanbeli okokból külön pápai állásfoglalást kívánt adni, és 553. május 14-én kiadta első Constitutumát. Ebben Mopszuesztiai Theodórosz egyes tételeit elítélte, de nem járult hozzá a Három fejezet egészének olyan formájú elítéléséhez, amilyet a császár és a zsinati többség kívánt. A zsinat Vigiliusz távollétében folytatta munkáját, és nyolcadik ülésén, június 2-án elfogadta a Három fejezet elítélését és a 14 dogmatikai anathémát.
A zsinat recepciója nem volt azonnali és zavartalan. Vigiliusz pápa 553. december 8-án Eutükhiosz konstantinápolyi pátriárkához intézett levelében elfogadta a zsinat döntéseit, majd 554. február 23-án második Constitutumában részletesebben is elítélte a Három fejezetet, miközben hangsúlyozta, hogy ezzel nem sérül Khalkédón tekintélye. Nyugaton azonban Észak-Itáliában, különösen Milánó, Aquileia és Isztria környezetében, hosszú ideig tartó ellenállás alakult ki. Ezt a történetírás háromfejezetes vagy isztriai szakadásként tartja számon.
Történeti háttér
Efezus, Khalkédón és a krisztológiai vita
A második konstantinápolyi zsinat közvetlen előzménye az 5. századi krisztológiai vitákban keresendő. A 431-es epheszoszi zsinat elítélte Nesztoriosz tanítását, és megerősítette, hogy Mária jogosan nevezhető Theotokosznak, vagyis Istenszülőnek. Ez a cím nem önálló Mária-dogmaként állt a vita középpontjában, hanem Krisztus személyének egységét fejezte ki: aki Máriától született, ugyanaz az isteni Ige, aki öröktől fogva az Atyától születik.
A 451-es khalkédóni zsinat Krisztust egy személyben és két természetben vallotta meg: valóságos Istenként és valóságos emberként. A khalkédóni meghatározás szerint Krisztus két természete összekeverés, átalakítás, szétválasztás és megosztás nélkül egyesül. Ez azt jelentette, hogy Krisztus istensége és embersége valóságosan megmarad, de nem két külön személyben vagy két külön „Fiúban”, hanem egyetlen személyben.
Khalkédón döntéseit azonban a birodalom keleti tartományaiban sokan gyanakvással fogadták. A zsinat ellenzői attól tartottak, hogy a „két természet” kifejezés visszautat nyit a nesztorianizmus felé, és meggyengíti Krisztus személyének egységét. A khalkédóni zsinat hívei ezzel szemben úgy látták, hogy a zsinat nem megosztotta Krisztust, hanem egyetlen személyben vallotta meg teljes istenségét és teljes emberségét. A későbbi viták egyik fő kérdése ezért az lett, hogyan kell Khalkédónt Alexandriai Kürillosz teológiájával összhangban értelmezni.
A modern szakirodalom gyakran hangsúlyozza, hogy a khalkédóni és az antikhalkédóni közösségek között nem mindig egyszerű, tisztán dogmatikai ellentét állt fenn. Sokszor eltérő teológiai nyelv, különböző egyházi hagyomány, helyi politikai feszültség és a császári valláspolitikával szembeni bizalmatlanság is szerepet játszott. Ennek ellenére a korabeli felek számára a vita nem puszta terminológiai kérdés volt, hanem Krisztus személyének és az üdvösség tanának lényegét érintette.
Iusztinianosz egyházpolitikája
Iusztinianosz császár uralkodása alatt a teológiai egység és a birodalmi egység kérdése szorosan összekapcsolódott. A császár úgy látta, hogy a birodalom stabilitása szempontjából fontos a khalkédóni és nem-khalkédóni keresztények közötti feszültségek enyhítése. Ennek érdekében több irányban is kísérletet tett teológiai kompromisszumra, illetve dogmatikai tisztázásra.
A császári kezdeményezés egyik célja az volt, hogy Khalkédónt a nesztorianizmustól a lehető leghatározottabban elhatárolja. Az antikhalkédóni közösségek egyik gyakori vádja ugyanis az volt, hogy a khalkédóni zsinat valójában túl engedékeny volt az antiochiai teológiai hagyomány nesztoriánusnak tartott vonásaival szemben. Iusztinianosz ezért a Három fejezet elítélésével azt kívánta megmutatni, hogy a khalkédóni hit nem azonos a nesztorianizmussal, sőt határozottan elutasítja azt.
A császár teológiai politikájához tartozott a theopaschita formula támogatása is. Ez a formula azt állította, hogy „a Szentháromság egyik személye szenvedett test szerint”. A megfogalmazás célja az volt, hogy világossá tegye: a kereszten szenvedő Krisztus nem pusztán egy ember, aki lazán kapcsolódik az isteni Igéhez, hanem maga az isteni Ige szenvedett emberi természetében. A formula így egyszerre védte Krisztus személyének egységét és az isteni természet szenvedhetetlenségét.
A császári kezdeményezés kényes helyzetet teremtett. Mopszuesztiai Theodórosz, Küroszi Theodorétosz és Ibasz személye vagy iratai a korábbi krisztológiai vitákhoz kötődtek, de Theodorétoszt és Ibaszt a khalkédóni zsinat személyükben visszafogadta az egyházi közösségbe. Nyugaton ezért sokan úgy vélték, hogy e személyek vagy irataik utólagos elítélése Khalkédón ítéletének megkérdőjelezését jelentené.
A zsinat modern megítélése
A második konstantinápolyi zsinat megítélése a modern kutatásban is összetett. Eljárásait gyakran bírálták a császári nyomás, a pápával szembeni fellépés és a halott szerzők posztumusz elítélése miatt. Ugyanakkor több modern értelmezés szerint a zsinat teológiai célja nem Khalkédón feladása, hanem annak cyrilliánus értelmezése és a nesztoriánusnak tartott olvasatok kizárása volt.
A zsinat ezért egyszerre tekinthető dogmatikai tisztázásnak és egyházpolitikai konfliktusnak. Tanbeli szempontból Krisztus személyének egységét kívánta védeni; történeti szempontból viszont a birodalmi valláspolitika, a pápai tekintély, a keleti és nyugati püspökök közötti bizalmatlanság, valamint a korábbi zsinatok értelmezése körüli vita is meghatározta.
A Három fejezet
A „Három fejezet” elnevezés félrevezető lehet: nem három zsinati fejezetről vagy három kánonról van szó, hanem három vitatott személyi-szövegi ügyről. A kifejezés a latin tria capitula és a görög tria kephalaia megfelelője.
A Három fejezet tárgya Rövid magyarázat A vita oka Mopszuesztiai Theodórosz személye és iratai Theodórosz az antiochiai teológiai hagyomány egyik legjelentősebb bibliamagyarázója volt. Kritikusai szerint krisztológiája előkészítette vagy támogatta a nesztoriánus irányt, mert Krisztus személyes egységét nem fejezte ki elég erősen. Küroszi Theodorétosz Alexandriai Kürillosz és az epheszoszi zsinat ellen írt művei Theodorétosz jelentős görög egyházi író és püspök volt, akit Khalkédón személyében visszafogadott. Egyes írásai élesen bírálták Kürilloszt, ezért a zsinat ezeknek az írásoknak a nesztoriánusnak tartott részleteit ítélte el. Ibasz edesszai püspök Mari perzsához írott levele A levél Theodórosz védelmében és Alexandriai Kürillosz bírálatával összefüggésben vált vitássá. A kérdés az volt, hogy a levél khalkédóni felolvasása személyes rehabilitációt jelentett-e, vagy a levél tanításának jóváhagyását is.
A zsinat kulcsérve a személy és az írás megkülönböztetése volt. Értelmezése szerint Khalkédón Theodorétoszt és Ibaszt személyükben fogadta vissza, miután elhatárolódtak Nesztoriosztól, de nem hagyta jóvá minden korábbi írásukat. Így a zsinat szerint el lehetett ítélni bizonyos iratokat vagy tételeket anélkül, hogy ezzel szükségképpen érvénytelenítették volna Khalkédón személyi döntéseit.
Mopszuesztiai Theodórosz esete volt a legkényesebb, mert őt a zsinat halála után ítélte el. A posztumusz anathematizálás, vagyis egy már elhunyt személy egyházi elítélése, önmagában is ellenállást váltott ki. Nyugaton sokan úgy érezték, hogy ez az eljárás veszélyes precedenst teremt, és olyan személyek megítélését bolygatja meg utólag, akik korábban nem álltak személyesen egyetemes zsinat előtt.
Vigiliusz pápa és a zsinat előzményei
Vigiliusz pápa szerepe a második konstantinápolyi zsinat történetében különösen összetett. A pápa Rómát 545 végén vagy 546 elején hagyta el, egy ideig Szicíliában tartózkodott, majd 547-ben Konstantinápolyba érkezett. Jelenlétének hátterében a keleti gót háború miatt bizonytalanná vált itáliai helyzet és a Három fejezet ügyének császári rendezési szándéka egyaránt szerepet játszott.
548. április 11-én Vigiliusz kiadta az úgynevezett Iudicatumot, amely elítélte a Három fejezetet, de közben kifejezetten meg kívánta őrizni Khalkédón tekintélyét. A dokumentum Nyugaton erős ellenállást váltott ki, különösen Afrikában és Észak-Itáliában. Sok latin püspök attól tartott, hogy a Három fejezet elítélése valójában Khalkédón elleni engedmény az antikhalkédóniaknak.
A kialakult feszültség miatt Vigiliusz később igyekezett felfüggeszteni korábbi állásfoglalását, és általános zsinati döntést kívánt. Iusztinianosz azonban 551-ben újabb császári ediktumban ítélte el a Három fejezetet. Vigiliusz ezt az eljárást az egyházi döntéshozatal szabadságának megsértéseként élte meg, és tiltakozott a császári nyomás ellen.
A zsinat összehívásakor Vigiliusz nem akart részt venni az üléseken, mert a résztvevők túlnyomó többsége keleti püspök volt, a nyugati püspökök pedig csekély számban voltak jelen. Vigiliusz Konstantinápolyban tartózkodott, de az 553-as zsinat ülésein nem vett részt. A Khalkédónba való korábbi visszavonulása az 551-es konfliktushoz tartozott, nem a zsinat május–júniusi üléseihez.
A zsinat és Vigiliusz viszonya különösen feszült volt. A császári udvar a zsinat során olyan korábbi iratokat olvastatott fel, amelyekben Vigiliusz már elítélte a Három fejezetet, hogy ezzel igazolja a pápa 553-as ellenállásának figyelmen kívül hagyását. Iusztinianosz elrendelte Vigiliusz nevének eltávolítását a liturgikus diptychonokból, ami súlyos egyházi nyomásgyakorlásnak számított.
A zsinat menete
A zsinat 553. május 5-én nyílt meg Konstantinápolyban, a Hagia Szophia székesegyházhoz tartozó nagy teremben. Az üléseken Eutükhiosz konstantinápolyi pátriárka játszotta a vezető szerepet, mellette jelen voltak a többi keleti pátriárkai szék képviselői is. A résztvevők túlnyomó többsége keleti püspök volt; a nyugatiak száma csekély maradt.
A résztvevők számát a források eltérően adják meg, mert a jelenléti és az aláírási listák nem teljesen azonosak. Richard Price elemzése szerint a jelenléti lista 152 nevet tartalmaz, míg az aláírási lista későbbi formája 166 nevet; utóbbiban valószínűleg olyan püspökök is szerepelnek, akik csak a zsinat után vagy a végső aláírási folyamat során kerültek a listára.
A zsinat nyolc ülést tartott. A korábbi összefoglalókban olykor szereplő „hét ülés” megfogalmazás pontatlan: a zsinati akták nyolc ülést különítenek el, az elsőt május 5-én, az utolsót június 2-án.