thumb|350px|Edmund Blair Leighton: A házassági anyakönyv Az esküvő az a jogi aktus, amely a házasság jogérvényességéhez szükséges. Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlévő házasulók az anyakönyvvezető vagy egyházuk képviselője előtt és két tanú együttes jelenlétében személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. Jelenleg Magyarországon csak a polgári házasságkötést ismerik el joghatályosan; számos országban azonban az egyházi esküvő egymagában, a polgári szertartás megtartása nélkül is érvényes.
A keresztény kultúrkörben az egyházi házasságkötés a tridenti zsinat után vált kötelezővé. A polgári házasságkötés a francia felvilágosodás után terjedt el, először az európai országokban. Magyarországon hosszabb időszak alatt az 1870-es évektől kezdődő társadalmi viták és a római katolikus egyház akadályozása miatt csak a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. törvénycikk tette kötelezővé a polgári házasságkötést, amely 1895. október 1-jén lépett hatályba az öt egyházpolitikai törvénnyel együtt.
Létezik olyan szokás, hogy az esküvőn a házasodó felek gyűrűt húznak egymás ujjára. Ugyanakkor a gyűrű nem feltétele a házasságkötésnek, jogi jelentősége nincs, viselése kizárólag személyes döntés kérdése. Létező tendencia, hogy a gyűrű szerepe visszaszorul, így a házasodó felek nem húznak gyűrűt a másik fél ujjára az esküvőn, illetve a házasságkötést követően sem viseli azt, mert kapcsolatuk értékét nem külső jelképekben, hanem a kölcsönös elköteleződésükben látják.
Az alkoholfogyasztás egyes országokban része lehet az esküvői ünnepségeknek, azonban jelenléte nem általános, és a szokások jelentősen eltérhetnek. Az alkohol nem szükséges eleme sem a házasságkötésnek, sem az azt követő ünneplésnek. Tapasztalható tendencia, hogy visszaszorul az alkohol szerepe az esküvői ünnepségeken, és egyre több pár választ alkoholmentes esküvőt. Az ilyen rendezvények a közös élményekre és az ünneplésre helyezik a hangsúlyt, miközben az alkoholmentesség hozzájárul a kulturált, nyugodt és minden résztvevő számára kellemes légkör megteremtéséhez, valamint az alkohol mellőzésével jelentősen csökkentik az esküvő megszervezésének költségét.
Az egyházi esküvő alt=Egyházi esküvő a Szent István Bazilikában Budapesten|bélyegkép|Egyházi esküvő Az egyházi esküvő egyházi keretek között, jellemzően templomban megtartott házasságkötés. A katolikus egyház felfogása ingadozott, de tulajdonképpen mindig megmaradt azon az állásponton, hogy a házasságot nem az egyházi szertartás, hanem a felek megegyezése (consensus) hozza létre. Még a tridenti zsinat is, amely az egyházi esküvőt szabályozta, bár a házasságkötés rendes formájává tette a házasság egyházi megáldását és a jegyeseknek a pap általi összeadását (copuláció). Érvényesnek tekinti a házasságot, ha a házasságkötési szándékukat két tanú jelenlétében, az illetékes lelkész (proprius parochus) előtt kijelentik.
A 18. század óta erősödött meg az a felfogás, hogy az ünnepélyes esketés a felek megegyezésével egyenrangú tényező a házasság létrejöttében. A katolikus egyház a polgári házasságkötést sohasem ismeri el egyházilag érvényesnek, ellenben a protestáns egyházak elismerik. Ebben az esetben a polgári kötés után csak a házasság egyházi megáldása követ.
A katolikus egyházban is lassan utat tör az a felfogás, hogy a házasság létrejöttében a lelkésznek a házasságkötésben való részvétele szükséges. Az e felfogásnak megfelelő tridenti forma nem vált mindenütt kötelezővé.
Polgári házasságkötés bélyegkép|Polgári esküvő A polgári házasságkötés ellentétben az egyházi ceremóniával, nem az egyház színe előtt és az egyházi törvények szerint, hanem az állam által e célra kirendelt polgári tisztviselő előtt a házassági jogot szabályozó állami törvény értelmében létrejövő házassági aktus.
A kánonjognak az az elve, hogy a házasságot a házasulók akarat megegyezése létesíti, áthatja ugyan a modern állami házasságjogokat is, de a házasság létrejöveteléhez még az is szükséges, hogy az akarati kijelentés bizonyos megszabott alakiságok között a házasság megkötésére jogosított hatóság előtt történjék. Ez a közeg lehet állami (anyakönyvvezető), de az állam ilyen jogosított közegnek elismerheti az egyházak lelkészét is. Előbbi esetet nevezzük polgári házasságnak. Az említett alakiságok megkövetelésében kivételesen nagyon enyhe felfogást is találunk. Így az Amerikai Egyesült Államok és részben Skócia joga szerint az úgynevezett common law marriage-nél jóformán azt lehet mondani, hogy pusztán a felek megegyezése létesíti a házasságot.
Régebben a polgári házasságnak háromféle alakzatát különböztették meg:
Kisegítő Lehetővé teszi az egybekelést olyanoknak, akik az egyházi jog által felállított valamely házassági akadálynál fogva egymással házasságra nem léphetnek. A házasság az igen kimondásának pillanatában jön létre, gyakorlatilag az aláírásokra nincs is szükség, ezért vannak jelen a tanúk, hogy a házasságkötés tényét tanúsítsák.
Fakultatív Az állampolgárok tetszésére bízza a házasságnak az egyház színe előtt vagy a polgári hatóságok előtt kössék meg.
Kötelező A kötelező polgári házasságkötés az, amit polgári hatóság előtt kötnek meg. Ez természetesen a hívőknek a házasságkötésre vonatkozó vallási kötelességeit nem érinti. Magyarul ez azt jelenti, hogy a polgári házasságkötés után az egyházzal is megáldathatják. Ma Magyarországon csak így lehet jogérvényesen házasságot kötni.
A kézkérés szerepe
A kézkérés olyan szokás, amely során az egyik fél megkéri a párja kezét házasodás szándékával. Elfogadása rendszerint az eljegyzés kezdetét jelzi. Többnyire a férfi szokta megkérni a nő kezét, ilyenkor gyakran a lánykérés szót használják a kézkérésre. Azonban nemcsak a férfi kérheti meg a nő kezét, hanem a nő is megteheti ezt a férfi irányába. Ilyenkor azonban nem használjuk a lánykérés szót, hanem a nemileg semleges kézkérés kifejezést érdemes használni. Utóbbi kifejezés ugyanakkor abban az esetben is használható, ha a férfi kéri meg a nő kezét. Közvélemény-kutatások szerint az emberek többsége elfogadhatónak tartja, ha a nő kezdeményezi a házasságot, és több ország néphagyománya is ismeri ezt a lehetőséget.
A házasságkötésnek ugyanakkor nem feltétele sem a lánykérés, sem az eljegyzés. Egyre több pár úgy dönt, hogy a házasság kérdését nyíltan megbeszélik, közösen mérlegelik jövőbeli terveiket, majd kölcsönös egyetértés után kezdik el szervezni az esküvőt. Felmérések szerint a legtöbb házasságot kötő pár valójában ilyen beszélgetések során jut közös döntésre, és legfeljebb később következik egy jelképes lánykérés, vagy az is teljesen elmarad. Ez a megközelítés azt hangsúlyozza, hogy a házasság két egyenrangú fél közös elhatározása.
A meglepetésszerű lánykéréssel kapcsolatban több kritika is megfogalmazódik. Az egyik probléma, hogy a megkért félnek néhány másodperc alatt kell válaszolnia egy az életének egyik legjelentősebb döntését érintő kérdésre. Szintén kritikák érik azt, hogy a kialakult társadalmi forgatókönyv többnyire csak az igen vagy nem választ tekinti elfogadhatónak, melybe nem férnek bele olyan árnyalt válaszok, hogy több időre van szükségük a döntéshez, szeretnék előbb megbeszélni a közös jövő részleteit, rendezni az anyagi helyzetüket, vagy valamilyen fontos élethelyzetet lezárni, mielőtt elköteleződnek. Emellett ugyancsak kritika tárgya, hogy maga a helyzet is jelentős érzelmi nyomást teremthet, hiszen a megkért fél könnyen úgy érezheti, hogy a párjának elvárásai miatt nehéz nemet mondania vagy bizonytalanságát kifejeznie.
Különösen kritkus a nyilvános lánykérés megítélése, amikor a férfi nyilvános helyen, pl. étteremben, rendezvényhelyszínen vagy közterületen, illetve családtagok, barátok vagy idegenek jelenlétében, hatásvadász magamutogatás keretei között kéri meg a párja kezét. A kritikusok szerint a közönség jelenléte társas nyomást gyakorolhat a megkért félre, ami megnehezítheti a valódi érzéseinek kifejezését. A közösségi média tovább erősítheti ezt a hatást, hiszen az esemény gyakran széles nyilvánosságot kap. Szociálpszichológiai kutatások szerint a nyilvánosság jelenléte növeli annak a kockázatát, hogy a megkért fél nem őszintén mond „igent”, miközben a később is tartós beleegyezést eredményező kézkérések többsége zárt, intim környezetben történik.
A ma elfogadott szemlélet szerint a tartós házasság alapja nem egy látványos és váratlan gesztus, hanem a felek közötti bizalom, kommunikáció és kölcsönös döntéshozatal. A kézkérés nem szükséges feltétele a házasságkötésnek. A párok számára megfelelőbb megoldást jelent, ha nyugodt körülmények között, külső nyomás nélkül, egyenrangú partnerként beszélik meg a házasság kérdését, és közösen hozzák meg életük egyik legjelentősebb döntését.
A házasságkötést megelőző eljárás Magyarországon
A házasságkötést megelőzően a házasulóknak az anyakönyvvezető előtt ki kell jelenteniük, hogy házasságuknak legjobb tudomásuk szerint nincs törvényes akadálya. Ugyanakkor igazolniuk kell, hogy a házasságkötésük törvényes előfeltételei fennállanak.
Annak igazolására, hogy külföldön házasságot kötő magyar állampolgár házasságkötése a magyar jog szerint nem ütközik akadályba az Igazságügyminisztérium tanúsítványt állít ki és a külképviseleti szerveken keresztül megküldi az illetékes külföldi hatóságoknak. Ha külföldi állampolgár vagy külföldön lakó hontalan, vagy vitás állampolgárságú személy kíván Magyarországon házasságot kötni, igazolnia kell, hogy a házasságkötés a rá irányadó külföldi jog szerint nem ütközik akadályba.
Érvénytelen a házasságkötés, ha a házasulók valamelyikének korábbi házassága fennáll. Továbbá: az egyenesági rokonok és édestestvérek házassága, édestestvérnek édestestvére vér szerinti leszármazójával, házastársnak volt házastársa egyenes ági leszármazójával, ha a házasság megkötésekor cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll, ha valamely vagy mindkét fél gyermekkorú vagy teljesen cselekvőképtelen, ha valamely vagy mindkét fél korlátozottan cselekvőképes és gyámhatósági engedéllyel nem rendelkezik, ha az anyakönyvvezető nem hivatalos minőségében járt el, ha a házasulók a házasságkötésre irányuló kijelentésük megtételekor nem együttesen voltak jelen.
A házasságot csak akkor lehet érvénytelennek tekinteni, ha az érvénytelenítési kereset során a bíróság azt érvénytelennek nyilvánította. Az ilyen ítélet mindenkivel szemben hatályos.
A házasság megszűnik az egyik házastárs halálával, vagy ha a házasságot a bíróság felbontotta.
A gyűrű szerepe az esküvőn Az esküvői gyűrű régóta a házasság egyik legismertebb jelképe. Számos kultúrában az esküvői szertartás része a gyűrűhúzás, azonban a szokások országonként, vallásonként és családonként is eltérhetnek.
Ugyanakkor a gyűrű nem feltétele a házasságkötésnek. A házasság jogi érvényessége nem attól függ, hogy a felek húznak-e gyűrűt egymás ujjára, hanem attól válik érvényessé, hogy a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően megkötik a házasságot. A gyűrű használata személyes döntés, nem pedig kötelező elem. Egyes párok anyagi okokból mondanak le róla, mások azért, mert kényelmi okok vagy életmódjuk nem praktikus számukra a gyűrű viselése. Előfordul az is, hogy valaki egészségügyi okokból nem hord ékszert, vagy egyszerűen nem érzi fontosnak ezt a szimbólumot.
Emiatt egyre gyakoribb, hogy a párok nem húznak gyűrűt egymás ujjára az esküvőn, illetve a szertartás után sem viselnek házassági gyűrűt. Sokan úgy vélik, hogy az elköteleződésüket nem egy tárgy, hanem a kapcsolatuk, a közös döntéseik és a mindennapi együttélésük fejezi ki. Ez a tendencia azt mutatja, hogy a házasság tartalmát egyre inkább a felek kölcsönös elhatározása és kapcsolata határozza meg, míg a gyűrű viselése személyes választás marad, amelynek hiánya sem a házasság érvényességét, sem annak értékét nem befolyásolja.
Az alkohol szerepe az esküvőn