Joe William Haldeman (Oklahoma City, Oklahoma, 1943. július 9. –) amerikai sci-fi-író.
Életrajz A családjával sokat utazott. Éltek Puerto Ricóban, New Orleansben, Washingtonban, Bethesdában, Maryland-ben és Alaszkában.
Az University of Maryland-en végzett 1967-ben, ahol asztronómiát és fizikát hallgatott. 1967-től szolgált a vietnámi háborúban hadmérnökként, jelenleg az MIT tanára.
Pályafutása Első önálló kötete, a War Year (1972) egy hagyományos háborús regény volt, amely saját élményeiből építkezett. Közben azonban érdeklődése a sci-fi felé fordult, elkezdett novellákat írni a kor magazinjaiban, majd 1975-ben megjelent az Örök háború is, amely a szerző harctéri tapasztalatait immár fantasztikus köntösbe öltözteti.
A katonaélet mindennapjainak és problémáinak érzékletes leírása megragadta mind az olvasók, mind az ítészek figyelmét, a kötet így elnyerte a Hugo- és a Nebula-díjat is. Negyedszázad elteltével tért vissza újra hőseihez, egyelőre két novella és egy regény (Forever Free, 1999) erejéig. A sorozat részeként tartanak számon még egy részt, amelynek története azonban csak tematikusan (és címében) kapcsolódik Mandelláék kalandjaihoz. Ez a Forever Peace (1997), amely elnyerte a két legnevesebb sci-fi kitüntetést.
Tanulmányainak köszönhetően biztos kézzel alkot jövőbeli világokat, akár azok társadalmi, akár pedig technikai aspektusáról legyen szó. Írt már többek között formabontó regényt ősi idegenek által hátrahagyott játékszerekről (Mindbender, 1976), antiutópiát emlékezettöréssel operáló elnyomó hatalomról (All My Sins Remembered, 1977), trilógiát elszakadó űrkolóniákról (Worlds, 1981–1992) – ennek első része Új világok címmel megjelent magyarul – de az alternatív történelem és az időutazás sem hiányzik témái közül.
Művei Angolul
Az Örök háború (Forever) széria
The Forever War (1974) – Nebula-díj (1975); Hugo és Locus SF díjakat 1976-ban kapta meg Forever Peace (1997) – Hugo, Nebula és Campbell díjas Forever Free (1998)
Attar the Merman
Attar's Revenge (1975) – Robert Graham írói álnéven írta War of Nerves (1975) – Robert Graham név alatt
Worlds széria
Worlds (1981) Worlds Apart (1983) Worlds Enough and Time (1992)
Mars széria
Marsbound (2008) Starbound (2010) Earthbound (2011)
Magyarul
Új világok; ford. Prince-L.; Lap-ics, Debrecen, 1992 Örök háború; ford. Hoppán Eszter; Valhalla Páholy, Bp., 1997 Örök béke; ford. F. Nagy Piroska; Metropolis Media, Bp., 2014 (Galaktika fantasztikus könyvek) Örök szabadság; ford. Joó Attila; Metropolis Media, Bp., 2016 (Galaktika fantasztikus könyvek)
Díjai Hugo-díj The Forever War (Örök háború) (1976) – regény Tricentennial (1977) – novella The Hemingway Hoax (1991) – kisregény None So Blind (1995) – novella Forever Peace (1998) – regény
John W. Campbell Emlékdíj a legjobb science fiction regényért Forever Peace (1998)
Nebula-díj The Forever War (1975) – regény The Hemingway Hoax (1990) – kisregény Graves (1993) – novella Forever Peace (1998) – regény Camouflage (2004) – regény
Rhysling-díj Saul's Death (1984) – Long Poem Eighteen Years Old, October Eleventh (1991) – Short Poem January Fires (2001) – Long Poem
World Fantasy díj Graves (1993) – novella
James Tiptree, Jr.-díj Camouflage (2004)
Jegyzetek
Források Joe Haldeman honlapja ECHO TV
Kategória:Amerikai sci-fi-szerzők Kategória:1943-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Oklahomaiak