Joseph Robinette Biden, Jr. (IPA: ) vagy röviden csak Joe Biden (Scranton, Pennsylvania, 1942. november 20. –) amerikai politikus, az Amerikai Egyesült Államok 46. elnöke, beiktatására 2021. január 20-án került sor. 2009. és 2017. január 20-a között az ország alelnöke volt Barack Obama elnöksége alatt. Jimmy Carter 2024-es halála óta a legidősebb élő amerikai elnök.
Több mint három évtizeden keresztül volt Delaware állam szenátora, mely tisztségre 1972-ben választották meg először. Az évek során hatszor választották újra, míg 2009-ben alelnök nem lett. Elnöke volt a szenátus külügyi és igazságügyi bizottságának, számos kiemelkedő fontosságú törvény fűződik a nevéhez, többek között az általa előterjesztett 1994-es „büntetőjogi törvény”, amit „Biden-törvény” néven is emlegetnek.
Biden az 1988-as és a 2008-as elnökválasztást megelőzően is beszállt pártja előválasztási versengésébe, de végül mindkét alkalommal visszalépett a jelöltségtől. A 2020-as amerikai elnökválasztáson Donald Trump hivatalban lévő elnök ellen indult a Demokrata Párt színeiben, és megnyerte a választást.* Alelnöke Kamala Harris, az Egyesült Államok első női alelnöke. Elindult a 2024-es választáson is, de életkora miatt 2024 júliusában visszalépett, alelnökét támogatva.
Elnökként fő céljai a Covid19-pandémia és az azt követő gazdasági válság megoldása volt, eszközei közé tartozott az American Rescue Plan Act, a kétpárti Infrastructure Investment and Jobs Act, illetve az Inflation Reduction Act átjuttatása a kongresszuson. Biden írta alá az azonos neműek házasságát törvénybe iktató javaslatot és visszavonta a DOMA törvényt, ami 1996 óta tiltotta a szövetségi kormánynak, hogy elfogadja az államokban azonos nemű párok között kötött házasságokat. Ő nevezte ki Ketanji Brown Jacksont a Legfelsőbb Bíróságba és visszalépett a párizsi éghajlatvédelmi egyezménybe. Az ő elnöksége idején ért véget az afganisztáni háború, aminek következtében az országban tálib hatalomátvétel történt, illetve Oroszország Ukrajna elleni inváziója során szankciókat vezetett be az oroszok ellen és támogatta Ukrajnát fegyverekkel, illetve segéllyel.
Élete és pályafutása Fiatalkora (1942–1965)
Szülei Catherine Eugenia (Jean) Biden (születési nevén Finnegan) (1917–2010) és Joseph Robinette Biden Sr. (1915–2002). Egy lánytestvére van, Valerie, valamint két fiútestvére, Francis és James. Édesanyja ír felmenőkkel rendelkezett, édesapja szülei (Mary Elizabeth Robinette és Joseph H. Biden) angol, francia és ír felmenőkkel.
A család jómódban élt, míg Biden apja üzleti vállalkozásai sikeresen futottak Scrantonban. Az 1950-es évek gazdasági válsága miatt azonban nem talált munkát, így a család egy ideig Biden anyai nagyszüleinél kényszerült lakni. 1953-ban Wilmingtonba, Delaware államba költöztek, ahol Biden apja használtautó-kereskedéssel foglalkozott.
A claymonti Archmere Középiskolában halfback és wide receiver pozíciókban játszott az iskolai amerikaifutball-csapatban, kimagasló teljesítménnyel, emellett pedig baseballozott is. Nem volt jó tanuló, de tehetsége volt a vezetés iránt, így a középiskolai éveiben osztályelnök volt. 1961-ben érettségizett.
Jogi egyetemi évei, korai pályafutása (1966–1972)
A newarki Delaware-i Egyetemen az első évben még futballozott,Biden, Promises to Keep, pp. 27, 32–33. 1965-ben pedig alapdiplomát szerzett történelem és politikatudomány szakon, valamint anglisztika minoron, középszerű (C) minősítéssel. bélyeg|bal|180px|1965-ben Biden tanulmányait a Syracuse-i Egyetem jogi karán folytatta, ahol 1968-ban diplomázott, majd 1969-ben a delaware-i ügyvédi kamara tagja lett. Elsőéves hallgató korában plágiummal vádolták, amikor egy vizsgán egy 15 oldalas cikkből öt oldalt kimásolt. Végül megengedték neki, hogy a kurzust megismételje.
Diákévei alatt ötször mentették fel a vietnámi katonai szolgálat alól; az utolsót 1968-ban kapta azon az alapon, hogy tizenéves korában asztmában szenvedett.
1968-ban egy wilmingtoni ügyvédi irodánál volt ügyvédjelölt, melynek vezetője a republikánus William Prickett volt. Később úgy nyilatkozott, „republikánusnak vallottam magam”., újrakiadva:
Nem értett egyet az akkori delaware-i demokrata kormányzó, Charles L. Terry konzervatív faji politikájával és a liberálisabb nézeteket valló republikánus Russell W. Petersont támogatta, aki 1968-ban legyőzte Terryt. A helyi republikánusok szerették volna soraikban tudni, azonban inkább függetlenként regisztrálta magát, mert nem kedvelte a republikánus elnökjelöltet, Richard Nixont.
1969-ben először kirendelt védőügyvédként dolgozott, majd egy olyan ügyvédi irodánál, amelyet egy helyi aktív demokrata vezetett,Current Biography Yearbook 1987, p. 43. aki jelölte Bident a Demokrata Fórumba, melynek célja a párt megreformálása volt. Így Biden demokrata lett. Saját ügyvédi irodát hozott létre egy másik ügyvéddel közösen. A társasági jog azonban nem érdekelte, a büntetőjog pedig nem fizetett jól. Jövedelme kiegészítéseként ingatlankezeléssel foglalkozott.
1969-ben megválasztották New Castle megye megyei tanácsába. 1972-ig volt itt tanácstag, miközben mellette ügyvédként dolgozott. bélyeg|180px|Biden 1973-ban 1972-ben a republikánus J. Caleb Boggs ellen indult a szenátori címért, ő volt az egyetlen demokrata, aki hajlandó volt kiállni ellene. Kampányához alig volt pénze, és nem adtak sok esélyt neki a győzelemre. A kampányban a családja segített, szemtől-szemben találkoztak a szavazókkal és szórólapot osztottak; Delaware állam mérete miatt működhetett ez a hozzáállás. Az AFL–CIO és Patrick Caddell demokrata közvélemény-kutató nyújtott neki némi segítséget. Programja a következő témákra fókuszált: a vietnámi háború megszüntetése, környezetvédelem, polgárjogok, adó- és egészségügyi reform, és az általános változás szükségessége a nép elégedetlensége miatt. A választások előtt pár hónappal még 30 százalékponton állt, de energiájának, vonzó, fiatal családjának és a szavazókhoz való érzelmi viszonyulásának köszönhetően a szavazatok 50,5%-át szerezte meg.
Amikor 1973-ban, harmincéves korában elfoglalta pozícióját Washingtonban, ő volt a hatodik legfiatalabb szenátor az amerikai szenátus történelmében.
Szenátorként (1973–2009)
bélyeg|250px|Jimmy Carterrel bélyeg|250px|Ronald Reagannel, 1984-ben Szenátori pályafutása kezdetén Biden a fogyasztóvédelemre és a környezetvédelemre koncentrált, valamint a kormány nagyobb elszámoltathatóságát szorgalmazta. Egy 1974-es interjúban úgy nyilatkozott, hogy liberálisnak tartja magát a polgárjogok, szabadságjogok, az idősek problémái, valamint az egészségügy tekintetében, de konzervatívnak olyan témákban, mint az abortusz vagy a hadkötelezettség terén.
Az 1970-es években Biden először támogatta a deszegregációs buszoztatást, mint az iskolai szegregáció de jure megoldását, később azonban mégis a buszoztatás ellen küzdött éveken át.
Szenátori pályafutása első évtizedében a fegyverzet-ellenőrzésre koncentrált.Current Biography Yearbook 1987, p. 45. 1975-ben lett a külügyi bizottság tagja. Miután a kongresszus nem ratifikálta a SALT–2 egyezményt, amelyet 1979-ben Jimmy Carter és Leonyid Brezsnyev írt alá, Biden találkozott Andrej Gromiko külügyminiszterrel, előadta az amerikai aggályokat, és sikerült változásokat kieszközölnie az egyezmény azon kitételeinél, amelyekkel kapcsolatban a külügyi bizottságnak ellenvetései voltak. Amikor a Reagan-kormány tágan kívánta értelmezni az 1972-es SALT–1 egyezményt a csillagháborús terv fejlesztéséhez, Biden az egyezmény szigorú betartása mellett volt. Élesen bírálta George Shultz külügyminisztert, amiért a kormány támogatta Dél-Afrikát, az apartheid-politikájuk ellenére. 1997-ben ellenzéki korelnöke lett a bizottságnak, 2001 és 2003, valamint 2007 és 2009 között pedig az elnöke volt.Almanac of American Politics 2008, p. 365. Általában liberális internacionalista elveket vallott.
Biden 1981 és 1987 között a szenátus igazságügyi bizottságának ellenzéki korelnöke volt, majd 1987 és 1995 között a bizottság elnöki posztját töltötte be. Nevéhez fűződik többek között az 1994-es „büntetőjogi törvény” (Violent Crime Control and Law Enforcement Act of 1994). Ennek része volt többek között a szövetségi automatafegyver-tilalom, amely megtiltotta az automata, illetve félautomata fegyverek polgári célra történő gyártását, ugyanakkor számos kiskaput hagyott a gyártók számára. Ugyanebben a törvénycsomagban kapott helyet a nők elleni erőszakról rendelkező jogszabály is. Utóbbit Biden a legjelentősebb törvényjavaslatának tartja.
Biden indult az 1988-as amerikai elnökválasztáson, ahol eleinte erős jelöltnek számított. Később azonban több botrány is történt a személye körül. Megvádolták, hogy plagizálta a brit Munkáspárt vezetője, Neil Kinnock beszédét, valamint több alkalommal használt fel korábbi beszédeiben is részleteket Robert F. Kennedy, illetve John F. Kennedy és Hubert Humphrey beszédeiből. Nem sokkal később került napvilágra, hogy még a jogi egyetemen forráshivatkozás nélkül idézett egy beadandóban, ami miatt a kurzust meg kellett ismételnie. Azt is felrótták neki, hogy valótlanságokat állított saját magáról, például hogy három diplomát szerzett, hogy ösztöndíjjal végezte a jogi egyetemet, vagy hogy az évfolyam legjobb diákjai közé tartozott. Végül a botrányok miatt Biden 1987. szeptember 23-án visszalépett a jelöltségtől. bélyeg|250px|1997-ben az Air Force One fedélzetén Boszniába tartva Bill Clinton kíséretének tagjaként (jobb oldalt elöl) 1993-ban olyan rendelkezésre szavazott, mely összeegyeztethetetlennek mondta ki a homoszexualitást a katonasággal, vagyis tulajdonképpen megtiltotta a homoszexuális egyéneknek a katonai szolgálatot. 1996-ban a házasságvédelmi törvény mellett voksolt, amely megakadályozta a szövetségi kormányt abban, hogy elismerje az azonos neműek házasságát. (A törvényt 2015-ben alkotmányellenesnek ítélték.) Ugyancsak a nevéhez fűződik az úgynevezett „drug czar” intézménye; az informálisan drug czarnak nevezett tisztviselő az, aki koordinálja és felügyeli a nemzeti kábítószer-politikát.
1991-ben ellenezte az öbölháborút, de 2002-ben Irak lerohanása mellett szavazott. Kijelentette, hogy Szaddám Huszein igenis veszélyt jelent az amerikai nemzet számára, tehát nincs más választás, mint a beavatkozás. Később „hibának” nevezte a döntését, de nem sürgette az amerikai kivonulást. Az Irakban szolgáló katonák létszámának emelését 2007-ben nem támogatta.
Tanácsaival segítette az Egyesült Államok katonai segélynyújtását és beavatkozását a boszniai háborúban, politikai karrierjének egyik legnagyobb sikere volt, hogy rá tudta venni Bill Clintont a beavatkozásra. Az 1999-es koszovói háborúban támogatta Jugoszlávia bombázását.
A Monica Lewinsky-botrány idején Bill Clinton javára szavazott, amikor az elnököt alkotmányjogi felelősségre vonás során le akarták váltani.
2008-as elnökválasztás
Biden 1992-ben nem indult az elnökválasztáson, részben azért, mert az öbölháború ellen szavazott,Almanac of American Politics 2008, p. 366. 2004-ben pedig úgy érezte, kevés esélye lett volna a győzelemre, és szenátorként többet tehetett az országért. 2007 januárjában bejelentette indulását a 2008-as választásokon.
Kampánya során az iraki háborúra koncentrált, a szenátusi bizottsági múltjára, valamint a külpolitikában szerzett tapasztalataira. Elutasította a feltételezéseket, hogy külügyminiszteri posztot kaphatna, és kizárólag az elnökségre összpontosított. Biden azzal érvelt, hogy Obama nincs felkészülve, nincs akkora külügyi tapasztalta, mint neki, és nem az elnöki poszton kell „betanulni”. Azt is állította, hogy Obama átvett néhányat az ő külpolitikai ötleteiből.
Biden nehezen tudta finanszírozni a kampányát, nem nagyon sikerült az embereket a gyűléseire csábítania és nem sikerült Obamánál és Hillary Clintonnál nagyobb népszerűségre szert tennie. Egyszer sem tudott két számjegyű százalékot elérni a demokrata jelöltek országos közvélemény-kutatásában. A 2008. január 3-i, első jelölőgyűlésen Iowában csak az ötödik helyet szerezte meg, amit követően visszalépett a jelöltségtől.