A Hard Rock Hallelujah a finn Lordi nevű heavy metal együttes dala, amely Finnországot képviselve nyert a 2006-os Eurovíziós Dalfesztiválon. A dal, a 2006-os albumon, a The Arockalypse című nagylemezen található, valamint kislemez formájában is kiadták.
Az Eurovíziós Dalfesztivál A dal a 2006. március 10-én megrendezett finn nemzeti döntőn nyerte el az indulás jogát.
A dalt először a május 18-i elődöntőben adták elő, a fellépési sorrendben tizenhatodikként, az ukrán Tyina Karol Show Me Your Love című dala után, és a holland Treble együttes Amambanda című dala előtt. A szavazás során 292 pontot kapott, ami az első helyet érte a huszonhárom fős mezőnyben, így továbbjutott a döntőbe. A 2004-ben bevezetett elődöntők során először sikerült ez Finnországnak.
A május 20-i döntőben a fellépési sorrendben tizenhetedikként adták elő, a görög Anna Vissi Everything című dala után, és az ukrán Tyina Karol Show Me Your Love című dala előtt. A szavazás során ezúttal is 292 pontot kapott, ami az első helyet érte a huszonnégy fős mezőnyben. Ez volt Finnország első győzelme. Az 1961-ben debütáló ország rekordnak számító negyvenöt évet várt erre, korábban az 1973-ban elért hatodik hely volt a legjobb eredményük.
A következő finn induló Hanna Pakarinen Leave Me Alone című dala volt a hazai rendezésű 2007-es Eurovíziós Dalfesztiválon.
A következő győztes a szerb Marija Šerifović Molitva című dala volt.
Slágerlistás helyezések Slágerlisták (2006)Lh.*AusztriaAustriancharts.at2Belgium FlandriaUltratop.be/nl2Belgium VallóniaUltratop.be/fr21Egyesült Királyság25FinnországFinnishcharts.com1HollandiaDutcharts.nl27Németország5NorvégiaNorwegiancharts.com9SvájcHitparade.ch5SvédországSwedishcharts.com8 *Lh. = Legjobb helyezés.
Közreműködött
Mr. Lordi: ének Amen: gitár Ox: basszusgitár Kita: dobok Awa: billentyű
A kislemez tartalma 1. Hard Rock Hallelujah 2. Mr. Killjoy
Külső hivatkozások A Lordi együttes weboldala A dal szövege YouTube videó: A Hard Rock Hallelujah című dal előadása az athéni döntőben
Jegyzetek
Kategória:2006 kislemezei Kategória:Lordi-dalok