A szlovákiai R4-es gyorsforgalmi út (szlovákul Rýchlostná cesta R4) Kassán keresztül észak-déli irányban köti majd össze Magyarországot és Lengyelországot. Egy szakasza közös nyomvonalon fut majd a D1-es autópályával. A 108 km-es végleges hosszából (kivéve a D1-gyel való közös szakaszt) jelenleg 18,8 km használható: a Felsővízköz elkerülő, és a Kassa–Migléc–magyar határ szakasz, amelynek átadása 2013. november 7-én megtörtént. A többi szakasz tervezés alatt áll és építése 2014 után várható.
Története A Kassa–Migléc–magyar határ közötti szakasz építkezése 2010. augusztus 5-én kezdődött. A befejezést 2012. decemberére várták, de a régészeti feltárások elhúzódásának indokával egy évet késett. A négysávos útszakasz 14 híddal, két kereszteződéssel, és a zajcsökkentést szolgáló majd 2 km hosszú védőfallal 77,6 millió euróba került. A költségeket az állami költségvetés és az európai alapok állták.
Tervezett szakaszok Jelenleg készülnek a tanulmányok, melyek alapján fog döntés születni ezek európai forrásokból való finanszírozásáról. De erre már csak az új finanszírozási időszakban kerülhet sor. Ez az útszakasz Eperjesről kiindulva Kapin keresztül vezetne Kishelyre. Ezen a szakaszon két lehetőséggel számolnak. Vagy Girált, vagy Sztropkó mellett vezetne az út. Onnan Felsővízköz mellett haladna Felsőkomárnokra, ahol elérné a lengyel határt. A másik oldalon Barwinek település található. Ennek az útszakasznak hozzávetőleges hossza 80 km. Ez a gyorsforgalmi út egy nemzetközi autóút része, mely a lengyelországi Rzeszówból Eperjesen, Kassán, Miskolcon és Debrecenen át Nagyváradra vezet majd.
Fenntartása Csomópontok és pihenőhelyek
Díjfizetés Az út díjfizetés ellenében vehető igénybe.
Díjmentes szakaszok Érdekességek Jegyzetek
Külső hivatkozások Az R4 gyorsforgalmi út kijáratainak a listája
Kategória:Gyorsforgalmi utak Kategória:Szlovákia úthálózata