Gáti Oszkár, született Gáti István (Szekszárd, 1949. február 21. –) Jászai Mari-díjas magyar színész. Jellegzetes hangja miatt szinkronszínészként is foglalkoztatják. Leghíresebb hangjai Sylvester Stallone, Liam Neeson, Arnold Schwarzenegger, Jean-Paul Belmondo és Samuel L. Jackson, de a Bud Spencer-filmekből ismert Salvatore Borghese (Bunkó vagy, Bugsy!) magyar hangja is ő az emlékezetes …és megint dühbe jövünk c. filmben.

Életpályája Édesanyja túlélte az auschwitzi koncentrációs tábort. 1977-ben fejezte be a Színház-és Filmművészeti Főiskolát. Korábban, 1970–1972 között a Nemzeti Színház stúdiósa volt. 1977–1989 között a Madách Színház társulatának volt a tagja, ezután 1993-ig szabadfoglalkozású színész lett. 1993–1994-ben a Győri Nemzeti Színház, 1994–1999 között pedig a Soproni Petőfi Színház is foglalkoztatta. Később visszatért a Győri Nemzeti Színházba, ahonnan 2008-ban viharos körülmények között távozott.https://index.hu/kultur/showbiz/gto080531/ Később a győri zsidó temető gondnokaként dolgozott, 2018-ig. 1995–1999 között az Aase-díj kuratóriumának tagja.

2015-ben nyitotta meg Győrben a Menház Színpad nevű színházát, ahova neves színészek közreműködésével kamarai előadásokat szervez.http://kulturmozaik.hu/szinhaz/2015/03/01/gati-oszkar-visszater-a-szinhazba.html Olyan művészek lépnek fel magánszínházában többek között mint Bálint András, Béres Ilona, Csákányi Eszter, Csányi Sándor, Haumann Péter, Jordán Tamás, Kern András, Mácsai Pál, Udvaros Dorottya vagy Pogány Judit. Az egykori zsidó menházban működő intézményt 2018-ban, a TAO törvény módosítása miatt kénytelen volt felszámolni.

Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone állandó magyar hangja. Sokszor szinkronizálta Jean-Paul Belmondót is, akárcsak Laurence Fishburne-t, akit első ízben a Mátrix alkalmával magyarított. Az Őrült szív c. filmben a főszereplőt, Jeff Bridges-t szólaltatta meg, a Visszavágóban Kris Kristoffersont, de volt például Michael Keaton hangja is a Gyilkos donor c. thrillerben.

A 2012 és 2019 között működött Music FM egykori, és a Szerkesztő:Luxfunk/próbalap jelenlegi férfi hangja.

Öt gyermeke van.Gáti Oszkár ArcKép Két nagyobb gyermeke első feleségétől, a három kisebb második feleségétől.

Színpadi szerepei

Filmjei Játékfilmek

Tévéfilmek

Szinkronszerepei Arnold Schwarzenegger – Terminátor filmek, Ragadozó, Kommandó, Vörös Szonja, Vörös zsaru, Ovizsaru, Junior, Az igazság nevében, Erőnek erejével, Maggie – Az átalakulás, A hatodik napon, Két tűz között Sylvester Stallone – Rambo 1-2, 4-5., Túl a csúcson (2. szinkron), Tango és Cash, Rocky V., Oscar, Állj, vagy lő a mamám, Cliffhanger – Függő játszma, A pusztító, Daylight – Alagút a halálba, Copland; Get Carter; Z, a hangya; A nagy trükk, Rocky Balboa , A feláldozhatók 1-4., Szupercella 1–2., Fejlövés ,Tulsa King , Joachim Fuchsberger – 11 óra 20 Robert De Niro Jean-Paul Belmondo Laurence Fishburne Liam Neeson

Díjak Jászai Mari-díj (1986)

Portré

Hogy volt?! – Gáti Oszkár (2014) Arckép – Gáti Oszkár (2016) Ez itt a kérdés – Színházon innen és túl – Beszélgetés Gáti Oszkárral (2019) Húzos podcast – Gáti Oszkár (2024) Hallgatlak / Jótanácsok az élethez – Gáti Oszkár (2026)

Jegyzetek

Források

Gáti Oszkár – magyar szinkron Vidám Színpad

További információk

Gáti Oszkár felmondott Győrött Gáti Oszkár kiosztotta a színházvilágot Member of Hübners Who is Who – Who is Who Magyarországon Hogy volt?! Gáti Oszkár felvételeiből; Duna Televízió, 2014. október 26. 14:35 Werner Krisztina: Gáti Oszkár megtörte a csendet , kisalfold.hu - 2015. március 2.

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Szekszárdiak Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Élő személyek