A magyarországi németek () a mai Magyarország második legnagyobb nemzetisége. A statisztikai összesítések és becslések alapján számuk mintegy – főre tehető, ami az ország összlakosságának 2,5%-a. Az egész Kárpát-medencében elterjedt a „sváb” általánosító megnevezésük, noha nem valamennyiük tartozik a dunai svábok (németül: Donauschwaben) közé.
Közülük sokan saját sváb nyelvjárásukban Shwoveh-nek hívják magukat. A dunai sváb egy gyűjtőfogalom, amely a történelmi Magyar Királyság területén élt különböző német etnikai csoportokat foglalja magába, beleértve a Horvát-Szlavónország és a Vajdaság területét is. Más német etnikai csoportok szintén éltek mind a történelmi királyság, mind a mai Magyarország területén már a középkor óta, leginkább Budapesten, de nem kizárólag ott. A 2022-es népszámlálás szerint Magyarországon 142 551 német nyelvű személy él. bélyegkép|289x289px|A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata címere Sok magyarországi németet kitelepítettek a térségből 1946 és 1948 között, és ma már Németországban, Ausztriában, valamint Ausztráliában, Brazíliában, az Egyesült Államokban és Kanadában is élnek. Ennek ellenére sokan a mai Magyarország területén maradtak szétszóródva, főleg Tolna, Baranya és Pest vármegye, illetve az Őrség területén.
Nyelvjárásaik, elnevezéseik A magyarországi németek nagy része közép- és délnémet területről került hazánkba. Nyelvjárásaik ún. keverék nyelvjárások, mostani formájukat már magyar földön nyerték el. A svábok elnevezése az egész Kárpát-medencében elterjedt, a szomszéd népek nyelvében is, pedig igazi svábok csak Szatmár megyében telepedtek le valamint Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében; Soroksáron, majd később Ceglédbercelen is. Az első telepesek nagyobb része Svábföldről – Schwabenből, Württembergből – érkezett, Ulmon át, hosszú dunai hajózás után hazánkba. Igen sok sváb településen ma is erről tanúskodik a Schwabengasse – Sváb utca elnevezés. Ennek a népcsoportnak a neve rögzült a Duna-medence valamennyi népének nyelvében, mint a török hódoltság felszámolása után érkezett német telepesek általános elnevezése.
Heidebauerek: a Mosoni-síkságon élnek. Nevüket a síkság nevéről (Heideboden) kapták. Poncichterek: Sopron vidékén heáncok, ill. poncichterek élnek. (A heánc név eredete vitatott, a népetimológia igen sok magyarázatot ismer, van, aki a német jetzt szó hietz, hienz nyelvjárási változatával, van, aki a Heinz személynévvel magyarázza; igen érdekes, hogy a heáncok vagy hiencek az egyes falvak lakói között is különbséget tesznek, a Rába–Lapincs közben élőket pummhienceknek nevezik egy anekdota alapján, amely szerint az egyik főúr látogatásakor kicsit előbb sütötték el üdvözlésére a mozsárágyúkat, mint kellett volna; a poncichterek a német Bohnenzüchter = babtermelő nevet viselik; igen sok babból készült ételt ismernek a Sopron környéki németek, kedvelt a babtorta, amelyet túróval, tejföllel ízesítenek.) Stiffollerek: Baranyában egy fuldai jellegű nyelvjárásterület alakult ki, amire ennek a csoportnak az elnevezése – stiffoller, azaz Stift Fuldaer, Fuldaapátságiak – is utal. A stiffollerek túlnyomó többsége Baranyát lakja, ettől északra keskeny sávot alkotnak csupán (Mucsi, Závod). Cipszerek: Nevük a német Zips (Szepes) szóból származik. Szászok: Az erdélyi szászok Erdélyben élnek.
Történelem: A magyarországi németség a török hódoltság után 1686 nyarán Budát visszafoglalták Savoyai Jenő herceg vezetésével a törököktől és megkezdődött Magyarország felszabadítása. Az akkori utazók úgy számolnak be erről az eseményről, hogy az a két év, amíg a háború tartott, többet pusztított Magyarországon, mint az előtte lévő több mint száz éves török uralom. Ez azt jelentette, hogy az utazó Buda és Pétervárad között összesen két ép házat talált.
A birtokokat felosztották. Ha a régi tulajdonosok leszármazottai jelentkeztek érte, akkor nekik előjoguk volt azt visszavásárolni. Ha nem jelentkezett érte senki, akkor szétosztották őket császárhű tábornokok között. Csakhogy a birtokokon iszonyú állapotok uralkodtak. Lakatlanok voltak és benőve őserdő jellegű növényzettel. Munkáskéz nem volt. A törökök ugyanis a visszavonulásnál mindenkit elhurcoltak, aki nem menekült el, a földeket pedig fölgyújtották. Ez volt a fölégetett föld stratégiája. Ha statisztikailag nézzük meg a dolgot, akkor látjuk, hogy Magyarország lakossága ez idő tájt négy millió lakosról két millióra csökkent, míg Anglia lakossága négy millióról nyolc millióra növekedett. Ha úgy tetszik kétmillió, ha úgy tetszik hat millió lakost kellett pótolni. Megpróbálták ezt az iszonyatos lakossághiányt először belső telepítéssel megoldani. Így kerültek például magyar családok a Kemenes aljáról Gyönkre. Nyolc csóti gazda, akik hozták magukkal Szenicei Bárány Györgyöt, az egyházmegye első esperesét. Vagy így kerültek tótok nagy számban a Dél-Alföldre, Pest környékére, a Balaton felvidékre, Dél-vidékre stb., a Haid'bauerek Mosonmagyaróvár környékéről Györkönybe. De mi volt ez ahhoz képest, ami még hiányzott?
Magyarország mindenféleképpen rá volt arra kényszerítve és utalva, hogy az országon kívülről hozzon telepeseket. A telepítést hátráltatta az 1700-ban kirobbant spanyol örökösödési háború, amit kihasználva II.Rákóczi Ferenc elindította az abszolutizmus ellen vívott szabadságharcát. Az örökösödési háborút 1714-ben lezárták a Rasstadti békével, ezt a Magyar Országgyűlés 1715-ben becikkelyezte és 1716-ban megkezdődhetett a betelepítés Németországból Magyarországra. Feltehetjük a kérdést, hogy miért éppen Németországból? Ennek több oka is van. Egyrészt mivel a német lakosság az államalapítás óta jelen volt Magyarországon, nem volt "idegen test", másrészt nagyon sok birtokos tudta azt, hogy az a munkamorál amit a németek teljesítenek, csak hasznára lehet ennek az országnak, harmadrészt pedig Németföldön történtek olyan dolgok, amik embereket rávettek arra, hogy szülőföldjüket elhagyják és Magyarországon telepedjenek le.
Az egyik ilyen ok volt hogy az örökösödési háború során francia katonák be-betörtek pl. Hessen-be, a Rajna-vidékre, feldúltak maguk után mindent és iszonyatos károkat okoztak a lakosságnak. A másik ilyen ok az egyre inkább fellendülő tengeri kereskedelem volt, amivel a birtokosok a szárazföld belsejében csak úgy tudtak lépést tartani, hogyha adót emeltek. Ez volt az úgynevezett adóprés, németül Steuerpresse. A harmadik ok pedig a nagy számban és sokszor űzött hajtóvadászatok voltak. Ez azt jelentette, hogy a gazdák kopók segítségével felhajtottak egy rókát, egy nyulat, vagy bármi más állatok, a kutyákat rájuk hergelték és az egész társaság utánuk lovagolt. Amerre ők ekkor ellovagoltak, ott arra az évre az aratás el volt intézve. Nagy volt az elkeseredés és a fájdalom, ezért sokan úgy döntöttek, hogy elhagyják szülőföldjüket és Magyarországra települnek. bélyegkép|jobbra|200px|A Duna a tengerbe folyik c. sváb népdal a Magyarországra település idejéből (Kalász Márton fordítása) Magyar-német kapcsolatok a középkorban A Magyarországra települő német szerzeteseknek és lovagoknak hatalmas szerepe volt a kereszténység elterjesztésében és a feudális rend kialakításában. I. István 996-ban vette feleségül Henrik bajor herceg leányát, a későbbi II. Szent Henrik német császár testvérét, Gizellát. Bajor hagyomány szerint az esküvő Scheyern bencés apátságban köttetett. Német krónikások feljegyezték, hogy a bajorok a házasságtól a kereszténység gyors terjedését várták, és ennek érdekében minden segítséget igyekeztek István számára biztosítani. Gizellával mintegy hozományként nagy számú bajor (német) papok és lovagok érkeztek.
A magyar királyok jelentős szerepet szántak a német kézműveseknek és kereskedőknek a középkori iparosodás és városi fejlődés kibontakozásában. A német polgár a 13. század folyamán sok magyar városban talált új hazát „vendég”-ként (hospes). A tatárjárás után ez a folyamat átmenetileg még jobban megerősödött. Egyedül a Szentföldről kiszorult Német Lovagrend a kivétel – amelyet határvédelmi feladatokra engedett be II. András, mert ez kísérletet tett arra, hogy államilag is önállósítsa magát, ezért az uralkodó a lovagokat kiűzte az országból.
Betelepítések
Több mint ezer éve élnek németek a Kárpát-medencében, azonban a történeti sorsfordulók után – például a török kiűzése – egy egészen új szakasz kezdődött életükben. Munkaerőre volt szükség, s ezért a szervezett telepítést az 1722-23. évi magyarországi országgyűlés is határozatban sürgette. A 18. században azután három szakaszban telepítették őket Magyarországra. Ekkor összesen 400 ezer német földbirtokos vagy állami hivatal általi betelepítésével számolnak.Gerhard Seewann 2012: Az újkori német betelepülés - Az ígéret földje: Magyarország. Rubicon XXIII/11, 18-21.
bélyegkép|jobbra|300px|Németek a Magyar Királyságban (1896)Az első szakasz (1689–1740) főként III. Károly király idejére esett. Elsősorban a földesúri magánbetelepítések időszaka ez. A Dunántúl megyéinek (Esztergom, Pest, Fejér, Veszprém, Komárom, Győr), az Alföld (Szabolcs, Békés, Hajdú-Bihar, Bács) és az Északi-középhegység peremvidékei (Hont, Heves, Zemplén) betelepítése, de szórványosan már a Bácskába és a Bánságba is. Ekkor keletkezett – a szó eredeti értelmében is – sváb településtömb Szatmár megyében. A második szakasz Mária Terézia (1740-1780) uralkodása idején. A földesúri betelepítés helyett egyre inkább a kamarai telepítés időszaka. A telepeseknek biztosított kedvezmények (építkezési segély, több évi adómentesség) terén túltesz a magánbirtokosokon is. Mária Terézia a betelepítés meggyorsítására 1762-ben rendeletet adott ki, ami a hétéves háború után újabb tömegeket indított el, főként Elzász és Lotaringia területén, Badenben, Luxemburgban és a pfalzi tartományban. Az ún. teréziánus telepesek már szinte kizárólagosan a déli határvidéken állapodtak meg. A harmadik szakaszt II. József 1782. évi pátense vezette be. Ennek nyomán főleg Pfalzból, a Saar-vidékről, Frankfurt és Mainz körzetéből, Hessenből és Württembergből jöttek telepesek, zömmel ismét csak a déli kamarabirtokokra, kisebb számban máshová is, így Pest, Esztergom, Vas, Tolna, Somogy megyébe.Polgár Ernő világirodalmi rangú író Az istenek szigete című regénye tanúsága szerint nagyanyja Fleckenstein Erzsébet felmenői a Frankfurt közeli Böblingenből kerültek Bácsalmásra.
A 20. század sorsfordulói bélyegkép|jobbra|300px|A Magyar Királyság 1910. évi népességi megoszlása (Horvát-Szlavónország nélkül) bélyegkép|jobbra|200px|Egy német család sírja a dorogi temetőben, felülről lefelé haladva megfigyelhető az asszimiláció Asszimiláció és önálló szervezetek Az 1900., illetve az 1910. évi népességi statisztika a magyarság arányának növekedését mutatja, ami az asszimilációs hatással magyarázható elsősorban. Az önállóság jegyében egy önálló párt létrehozásának gondolata is megfogalmazódott. 1906-ban alakult meg a Magyarországi Német Néppárt a bánáti Versec székhellyel, ami támogatást az Össznémet Szövetségtől kapott, de nem lett belőle országos párt. 1911-ben pedig Bécsben megalakult a Németmagyar Művelődési Tanács, amely az Össznémet Szövetség révén ösztöndíjakat juttatott magyarországi német fiataloknak.