Kocsis Albert (Hatvan, 1931. május 12.– Kassel, 1995. március 14.) hegedűművész.
Tanulmányai és tanári tevékenysége
Az általános iskolát Hatvanban végezte, itt kezdte el a gimnáziumot is. Zenei tehetsége felismerése után tanulmányait (1946-tól) a budapesti zenei gimnáziumban folytatta. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatójaként Kodály ZoltánHatvani gimnáziumi évei alatt Gyergyóban, tanulmányi kiránduláson Dr. Horváth Lehel vezetésével népdalt is gyűjtöttek. Így történhetett, hogy a főiskolán Kodály Zoltánt is meglepte olyan dallal, amelyet a mester sem ismert. A népdal címe: Összeveszett a pipa a zacskóval. A gyűjtés helye: Csomafalva és Weiner Leó tanítványa volt. 1955-ben szerzett hegedűművész diplomát. Művészi pályája mellett tanított is, elsősorban Németországban, ahol 1982-től a Kasseli Zeneakadémia professzora volt. Szülővárosában a zeneiskola a nevét viseli.
Művészpálya 1957-től adott szólóhangversenyeket 1975-ig az Országos Filharmónia később a Szombathelyi Szimfonikusok szólistája. 1967-ben Ő mutatta be Kadosa Pál II. hegedűversenyét 1968-tól idejének jelentős részét Németországban töltötte. Kamarazenekarok vezetése mellett mesterkurzusokat is tartott. Kölnben megalapította a Rajna Vidéki Kamarazenekart. 1984-től a Nemzetközi Bartók zenekart vezette. Számos európai ország mellett fellépett az USA-ban, Kanadában, Japánban és Afrikában is. Több országban készített rádió és hanglemez felvételt is.
Díjai Reményi-díj (1950) Liszt Ferenc-díj SZOT-díj (1963) Érdemes művész (1987)
Jegyzetek
Források A Hatvani Bajza József Gimnázium öregdiákjainak aranykönyve, (Ady Endre Városi Könyvtár 1986) Hatvani Arcképcsarnok, (Hatvan Város Polgármesteri Hivatala 2007) Hatvan oktatási-szellemi és kulturális története Kozák Péter: Kocsis Albert hegedűművész. Pályaképek. Névpont.hu − 2015
További információk A Kocsis Albert Zeneiskola honlapja a névadóról Hatvan oktatási-szellemi és kulturális története
Kategória:Magyar hegedűsök Kategória:Hatvaniak Kategória:1930-ban született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:Reményi-díjasok Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok