A Cardiff City Football Club cardiffi (Wales) székhelyű futballcsapat, amely jelenleg az angol másodosztályban szerepel. Hazai mérkőzéseiket a Ninian Parkban játsszák.

A csapatot 1899-ben alapították, és a Cardiff City mindmáig az egyetlen nem angol csapat, amely képes volt a három nagy angol versenysorozat közül (FA kupa, ligakupa, első-osztályú bajnokság) egyikének, nevezetesen az FA-kupának a megnyerésére 1927-ben. Emellett többször nyertek Walesi kupát is, és az 1966-67-es kupa megnyerése után lehetőségük nyílt elindulni a KEK-ben, ahol egészen az elődöntőig meneteltek. 1921 és 1929, 1952 és 1957 valamint 1960 és 1962 között a régi első osztályban (a Football League First Division-ban) játszottak.

Manapság kevésbé sikeres éveket él a csapat, de történtek kisebb fellángolások, például a 2007–2008-as idényben az FA kupa döntőjéig meneteltek, ahol a Portsmouth gárdájától szenvedtek egygólos vereséget. 1986-ban azonban kiestek az angol negyedosztályban, az elkövetkezendő 14 esztendőben pedig további három alkalommal estek ki a harmadosztályból. 1996-ban a liga harmadik leggyengébb csapata voltak. 2003-ban viszont, megnyerték a harmadosztály rájátszását, így felkerültek a Championshipbe, az angol másodosztályba. A 2008–2009-es szezonban csak gólkülönbséggel maradtak alul a Prestonnal szemben a hatodik helyért folytatott harcban, így nem jutottak be a rájátszásba. A 2009–2010-es szezonban bejutottak a rájátszásba miután két fordulóval a szezon vége előtt legyőzték a Queens Park Rangers FC gárdáját. Az elődöntőben 3-3-as összesítést követően 4-3-ra győztek a tizenegyespárbajban a Leicester ellen. A Wembley Stadionban rendezett döntőben kétszer is előnyben voltak a Blackpoollal szemben, mégis 3-2-es vereséget szenvedtek. A következő szezonban negyedikként végezve ismét bejutottak a rájátszásba, de az elődöntőben összesítésben 3-0-s vereséget szenvedtek a Reading csapatával szemben. A szezon végén távozott Dave Jones vezetőedző, és helyét Malky Mackay vette át.

2013. április 16-án, a Charlton Athletic elleni, gól döntetlenre végződött hazai bajnoki után biztossá vált, hogy napra pontosan 53 évvel azt követően hogy a klub legutoljára feljutott az angol élvonalba, a következő szezonban ismét megteheti ezt, első alkalommal mióta Premier League-nek nevezik a sorozatot.

Összességében a klub 15 szezont töltött el az angol bajnokság legfelsőbb osztályában, és az ezen évek alatt szerzett pontok alapján a 39. legsikeresebb klub az angol bajnokságban. Az összes profi bajnokságban szerzett pontjaik alapján a 61-ként rangsorolták őket.

Története Alapítás A Cardiff Cityt Bartely Wilson alapította 1899-ben Riverside AFC néven, annak a céljából hogy a Riverside Cricket Club játékosai a téli hónapok alatt is együtt tréningezhessenek. Az első év csak barátságos mérkőzések játszásával telt, Sophia Ground-i pályájukon, helyi kiscsapatokat fogadtak. 1900-ban viszont beneveztek a Cardiff és környéki bajnokságra. 1905-ben VII. Eduárd angol király városi címet adományozott Cardiff-nak, ezért a klub kérvényt nyújtott be hogy nevét Cardiff City-re változtathassa, azonban ezt a kérvényt elutasították, mondván a klub nem játszik elég magas színvonalon. Ezt ellensúlyozandó, arra viszont engedélyt kaptak hogy 1907-ben csatlakozzanak a Dél-Walesi Amatőr Liga mezőnyéhez, és a következő évben a névváltoztatáshoz szükséges engedélyt is megkapták.

A klub iránt egyre nagyobb volt az érdeklődés, de a Sophia Ground-i pálya bizonyos berendezésekben való hiánya miatt, nem nyílt lehetőségük csatlakozni az újonnan elindult Déli-liga másodosztályához. A következő két évben különböző patinás brit csapatokat láttak vendégül különböző cardiffi és Cardiff-környéki pályákon, így a Middlesbrough-t, a Bristol City-t, és a Crystal Palace-t. A klub felbátorodott a sok segítségtől amit kapott, és Bartley Wilson felkereste az ekkortájt helyi viszonylatban nagy Bute birtokot, hogy egy stadion építésére alkalmas területet szerezzen. Végül egy Sloper Road melletti szeméttelep területében állapodtak meg a felek. Az hogy a korábbi hulladéklerakót, stadionépítéshez alkalmas helyszínné alakítsák rengeteg munkába telt, de a Városi Tanács, és önkéntesek segítségével sikerült elvégezni. A stadiont eredetileg Sloper Park-nak keresztelték, de később Lord Ninian Crichton-Stuart-ról, aki rengeteget segített a stadion építésében, átnevezték Ninian Parkra. A csapat első átigazolása Jack Evans volt, akit 1910-ben a Cwmparc együttesétől szerződtettek.

Az új pálya lehetővé tette a klub számára a Déli-liga másodosztályába való csatlakozást, Bartley Wilson pedig Davy McDougall személyében szerződtette a klub első menedzserét, aki játékos-edzőként dolgozott. Első meccsükön 2-1-es vereséget szenvedtek az Aston Villa gárdájától, a walesi csapat gólját az új igazolás, Evans szerezte. Végül első szezonjukat az előkelő negyedik helyen zárták. A következő évtizedet is ebben az osztályban töltötték, eltekintve a liga első világháború alatti szünetelésétől.

Korai sikerek A Cardiff City a egyike volt annak a pár walesi csapatnak, amely a hazai helyett inkább az angol bajnokságban indult. A másik öt csapat a Swansea City , Wrexham, a Newport County, a Methyr Tydfil és a Colwyn Bay. A klub legsikeresebb évei az 1920-as évekre tehetőek, 1924-ben csak rosszabb gólarányuknak köszönhetően végeztek a második helyen a Huddersfield Town mögött, a régi első osztályban, a Football League First Division-ben, majd 1925-ben és 1927-ben játszottak két FA kupa döntőt, előbbit a Sheffield United, utóbbit az Arsenal ellen. Az 1927-es döntőn az Ágyúsok felett aratott 1–0-s győzelemmel történelmet írt a csapat, az első Anglián kívüli FA-kupa győztessé vált. Emellett arról is emlékezetessé vált ez a döntő, hogy ez volt az első finálé, amelyet a BBC rádiója közvetített. A Cardiff mellett a Swansea volt az egyetlen másik walesi csapat, amely az angol labdarúgóliga aktuális legmagasabb osztályában valaha is szerepelt. Az utolsó szezon amit a gárda az élvonalban töltött, az 1962-es esztendő volt.

A csapat az utolsó háború előtti szezonban, az (1914–1915-ösben) harmadik helyen végzett a Déli ligában. A viszályok megszűnése után eltöltöttek még egy, utolsó szezont itt, a negyedik helyen végeztek, majd legjobb walesi klubként meghívást kaptak az akkori másodosztályba, a megmaradó déli-ligás csapatok pedig megalkották a Football League Third Divisiont, az új harmadosztályt.

1920. augusztus 20-án a Cardiff 25 000 néző előtt lejátszotta első másodosztályú bajnokiját, a Clapton Orient ellen; a mérkőzés gól nélküli döntetlennel zárult. Az első győzelemre mindössze további öt napot kellett várni, ekkor a Stockport County gárdáját győzték le 3–0-ra hazai pályán.

Az ekkori csapat a liga top csapatainak is méltó ellenfeléül bizonyult, sőt végül csak rosszabb gólarányának köszönhetően vesztette el a bajnokságot a Birmingham Cityvel szemben. Az első szezon átlagnézőszáma igen magas, fő volt. A csapat az FA kupában is jól menetelt, az elődöntőben, újrajátszás után búcsúztatta őket a Wolverhampton Wanderers.

A bajnokságban szerzett második hely azt jelentette, hogy a következő évben a Cardiff az első osztályban indulhatott. 1922. január 21-én, Len Davies megszerezte a gárda első mesterhármasát a legfelsőbb osztályban, egy a Bradford City felett aratott 6–3-as diadal alkalmával. Bár a csapatnak elsőre „nem ízlett” az élvonal, első 7 mérkőzésükön mindössze 3 pontot szereztek, de fantasztikusan fejlődő formájuknak köszönhetően végül a remek 4. helyen végeztek.

Az 1923–24-es szezon bizonyára a klub legjobb bajnoki szezonja volt. A Huddersfield Town elleni egész éves drámai csata még az utolsó mérkőzés előtt sem dőlt el, de a Cardiff volt kedvezőbb helyzetben, egy pontos előnnyel várta a záró fordulót.

A Huddersfield magabiztos játékkal 3–0-ra verte a Nottingham Forest csapatát, tehát ha bajnoki címet akart a csapat, le kellett győznie a Birmingham Cityt. 0–0-t mutatott az eredményjelző, mikor is büntetőt kapott a Cardiff. A házi gólkirály Len Davies vállalta magára a tizenegyes elvégzését, de hibázott! A Birminghamnek pedig sikerült kihúznia a hátralévő időt, így a Cardiff City ugyanannyi ponttal állt mint a Huddersfield (a győzelemért ekkoriban még csak 2 pont járt), sőt egy góllal többet is szerzett mint a Yorkshire-i gárda, de mivel egy góllal többet is kapott, gólaránya (1.794) végül ha csak egy hajszállal is, de rosszabb lett a Huddersfieldénél (1.818), így ismét csak a második helynek örülhettek.

A következő idényben a Cardiff fennállása óta először játszhatott a Wembleyben. Az FA kupa első fordulójában a Darlingtont búcsúztatták, ezt követte egy 1-0-s hazai siker a Fulham ellen. A harmadik körben Nottinghambe utaztak, ahol idegenben, a Meadow Lanen győzték le 2-0-ra a Notts County gárdáját. Ezt követte egy elképesztő izgalmakat hozó negyeddöntő a Leicester City ellen. A mérkőzés utolsó percében, 1-1-es állásnál, a walesi válogatott Willie Davies a mérkőzés utolsó rúgásával, közvetlenül szögletből talált be az ellenfél hálójába. Az elődöntőben a „kék madarak” a Blackburn Rovers csapatával találkoztak, és az ellenfél védelmét szétzúzva, 3-1-es sikerrel bejutottak az 1923/24-es FA kupa kiírásának döntőjébe. A 91 763 szurkoló előtt lejátszott finálé egyetlen gólját végül az angol válogatott Fred Tunstall szerezte, ezzel megnyerve a döntőt a Sheffield számára.

Az 1926/27-es bajnokság igen feledhetőre sikeredett a Cardiff számára. A hat élvonalban eltöltött szezon közül ez sikeredett a leggyengébbre, a 14. pozícióban zárták az évadot. Azonban ez az esztendő semmiképp nem sikertelen évként vonult be a csapat és a szurkolók tudatába, lévén az FA kupa megnyerésével zárult.

A Cardiff első ligás csapatként, a 3. fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe, s hazai pályán legyőzte az Aston Villa csapatát. A negyedik körben a Darlingtont győzték le 2-0-ra, s mivel ez az eredmény a csapat következő mérkőzésen is megismétlődött a Bolton ellen, a Cardiff 1924 után ismét FA kupa negyeddöntőt játszhatott. Itt a walesieknek a Chelsea fiatal és ígéretes csapata mellett a fős, jobbára a kékek szurkolóival megtelt Stamford Bridge félelmetes hangulatával is meg kellett küzdeniük. A mérkőzés gól nélkül zárult, így újrajátszásra került sor, ezúttal már hazai pályán. A Ninian Parkban 47,584 ember zsúfolódott össze; a meccs jól kezdődött a hazai gárda számára, Sam Irving és Len Davies góljai révén 2–0-s cardiffi vezetéssel fordultak a csapatok, de a második félidő elején gyorsan visszajött a meccsbe a londoni csapat, s mivel az eredmény tovább már nem módosult a lefújásig, tizenegyes párbajra került sor. Az utolsó mindent eldöntő büntetőt Hughie Ferguson értékesítette, ezzel továbblőve a Cardiffot az elődöntőbe, ahol sokkal magabiztosabb játékkal, a Molineauxban 3–0-s győzelmet aratva a Reading felett, bejutottak a döntőbe.

A döntő

1927. április 23-a, Szent György napja, Wembley Stadion, London; az FA kupát először szerzi meg nem angol csapat, lévén a Cardiff City a „HŐS” Hughie Ferguson góljával legyőzi az Arsenalt.

A 74. percben egy jobb oldali bedobást követően Ferguson egy gyenge kapás lövést eresztett meg az Arsenal kapuja felé. Dan Lewis, az ágyúsok hálóőre kimozdult a kapujából, hogy megszerezze a labdát, nagy igyekezetében azonban, hogy megelőzze Len Daviest, az ellenfél támadóját, a játékszer átgurult a kezei közt; ekkor még tett egy kétségbeesett kísérletet a labda visszaszerzésére, de csak azt sikerült elérnie, hogy könyökéről a labda a saját hálójába került. Több gól nem esett, így a Cardiff örülhetett.

Ez a kupadöntő – amely máig a valaha lejátszott finálék közül, az egyik legnagyobb közönséget vonzó – a BBC Rádió által közvetített első fináléként él a brit köztudatban. A kupát Fred Keenor csapatkapitány vette át V. György királytól, mindössze 7 évvel a Football League másodosztályába való felkerülésük, és hat évvel az élvonalbeli-csapat státusz kivívása után.