Györgyi Géza (Budapest, 1930. október 8. – Szeged, 1973. augusztus 24.) elméleti fizikus, a fizikai tudományok doktora, c. egyetemi tanár. Az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (röviden: KFKI) Részecske és Magfizikai Kutató Intézetében és elődeiben dolgozott.

Élete A középiskolát a Ciszter, később Állami Szent Imre Gimnáziumban végezte. Osztálytársai többek között: Abody Béla, Latinovits Zoltán és Vajda Miklós voltak.Vajda Miklós: Éj volt, egy síró magyar költővel az ágyon - Requiem egy elfuserált zseniért. Magvető Kiadó -

1949-ben iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem (mai ELTE) fizikus szakára. Már felsőéves hallgató korában gyakorlatokat vezetett az egyetemen.

1953-tól a Központi Fizikai Kutatóintézet kutatója lett, ahol a Szamosi Géza vezette Elméleti Fizikai Csoportban kezdett dolgozni, szűkebb munkaterülete a magfizikai kutatás volt.

1956-ban a Központi Fizikai Kutatóintézet Forradalmi Bizottsága Györgyi Gézát titkárává választotta. Ennek negatív következményeit haláláig kénytelen volt viselni, bár állásából nem bocsátották el. Ennek oka kezdődő betegsége lehetett.

Az 1959-es gyermekbénulás járvány idején, 29 éves korában érte el a súlyos betegség, ami a későbbiekben nagy szenvedést okozott számára és részben emiatt vetett véget önkezével életének. bélyegkép|jobbra|250px|A Györgyi család sírja Budapesten. Farkasréti temető: 43-2-21. Györgyi Dénes alkotása. 1959-ben a New York-i Columbia Egyetemről egyéves meghívást kapott, amelynek keretén belül gyógykezeléséről is gondoskodtak volna, kiutazását azonban nem engedélyezték.

1973-ban, 43 éves korában öngyilkos lett Szegeden, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Vándorgyűlésén.

Eredményei Számos új eredményt ért el a magfizikai modellek alkalmazása és értelmezése területén. Megírta az egyetlen magyar „Elméleti magfizika” című könyvet, amit többször újra kiadtak, idegen nyelven is megjelentettek. Hat egyetemi jegyzetet írt.

Kitüntetései Schmid Rezső-díj, 1955 KFKI Intézeti Díj, 1972 Fizikai Szemle nívódíj, 1973

Külső hivatkozások

Emlékére 1995-ben a KFKI Részecske és Magfizikai Kutató Intézet Györgyi Géza-díj at alapított 35 éven aluli, kiemelkedő tudományos eredményt elért fiatal kutatók számára. A díjat évenként egyszer osztják ki.

Jegyzetek

Források Természet Világa 2001/3 Nekrológja a kfki.hu oldalán Szegő Károly: Györgyi Gézára emlékezünk, Fizikai Szemle 2000/10., 337. old. Kovács László: Györgyi Géza – Egy kivételes elméleti fizikus életpályája, REAL – az MTA Könyvtárának Repozitóriuma, 2016 Kovács László: Györgyi Géza. Egy kivételes elméleti fizikusi életpálya, 1930–1973; előszó Patkós András, Wigner Jenő leveleivel; MATI, Bp., 2016 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)

Kategória:Magyar fizikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Az 1956-os forradalom szereplői Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1930-ban született személyek Kategória:1973-ban elhunyt személyek Kategória:Öngyilkos tudósok Kategória:Marx György Fizikai Szemle nívódíjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek