Sir Robert „Bobby” Charlton (Ashington, Durham grófság, 1937. október 11. – 2023. október 21.) világbajnok angol labdarúgó, edző. A Brit Birodalom Rendje parancsnoki fokozatának (CBE) birtokosa.

Pályafutása Klubcsapatban Futballista családba született. Ő is ama játékosok közé sorolható, akiket egyetlen klubbal köthetünk össze, ami az ő esetében a Manchester United. Egy iskolák közti mérkőzésen fedezte fel Joe Armstrong, a United megfigyelője 1953-ban, és még abban az évben aláírta első szerződését.

1956. október 6-án a Charlton Athletic elleni bajnokin mutatkozott be a felnőttcsapatban. Elmondása szerint, a mérkőzés előtt Matt Busby megkérdezte, minden rendben van-e, mire ő felmutatta jobb hüvelykujját, jelezve, hogy igen. Olyannyira, hogy mindjárt két góllal debütált. Eleinte sorkatonai szolgálata és a konkurencia miatt nem fért be a kezdőcsapatba, alapembernek 1958 januárjától számított – igaz, addigra már bajnoknak vallhatta magát. A csatársor szélén és közepén is nagyszerű teljesítményre volt képes, egy alkalommal, az Aston Villa elleni vesztes FA kupa-döntőn, amikor Ray Wood kapus megsérült, Busby majdnem őt állította a kapuba (végül Jackie Blanchflowerre esett a választás).

bélyeg|balra|United Trinity, a „Szentháromság”: a három aranylabdás (balról) George Best, Denis Law, és Bobby Charlton közös szobra az Old Traffordon Hihetetlen népszerűségnek örvendett – úgy beszélik, a hatvanas években minden külföldi iskolás legalább két szót tudott angolul: „Bobby” és „Charlton”. Nem tudni ennek mennyi a valóságalapja, nagyságát viszont jól jellemzi.

Élete tragédiája még előtte állt. 1958. február 6-án, a Crvena zvezda elleni BEK-meccsről hazafelé tartó csapat repülőgépét Münchenben szerencsétlenség érte. Nyolc labdarúgó életét vesztette, és ha felszállás előtt Charlton, valamint padtársa, Dennis Viollet nem cserélnek helyet Tommy Taylorral és David Peggel, akkor őket is siratta volna Anglia. Charlton a tragédia után elkomorodott, és minden mérkőzésen elhunyt barátai emléke előtt akart tisztelegni.

További két bajnoki címmel, kupagyőzelemmel, az angol labdarúgás első BEK-trófeájával, első Aranylabdájával, és az év játékosa díjjal tette ezt meg. Az 1968-as évben nagyszerű triót alkotott Denis Law-val, és George Besttel. A BEK-döntő hosszabbításában két gólt lőtt, csapata jórészt neki köszönhette győzelmét. Az ünneplésből egy angol hiányzott csak, a müncheni áldozatokat sirató Charlton.

1973-ig viselte a Manchester United mezét, melyet 757 alkalommal húzhatott magára, és ezalatt 249 gólt szerzett. E rekordot csak Ryan Giggs döntötte meg 2013-ban. Pályafutása befejezése előtt a Preston játékos-menedzsere, majd visszavonulása után a Wigan Athletic és a Manchester United igazgatója volt.

1994-ben II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte, 2002 óta pedig az angol labdarúgó hírességek csarnokának tagja. Nyári futballiskolát működtetett, többek közt David Beckham is nyert ott díjat. Utolsó napjaiig a Manchester United utazó nagykövete volt.

A válogatottban 1958-ban mutatkozott be a válogatottban, jobbösszekötő, balszélső, majd hátravont középcsatár volt. 1966-ban a világbajnok nemzeti csapat tagjaként, főként a tornán nyújtott teljesítményéért kapta meg év végén az Aranylabdát. 1970-ben szerepelt utoljára a válogatottban, 106 mérkőzésen 49 gólt lőtt, ez sokáig rekordnak számított. Wayne Rooney döntötte meg 2015-ben, amikor címeres mezben meglőtte az 50. gólját.

Edzőként 1973–75-ben játékos-menedzser volt a Prestonnál, 1975-ben a Manchester United igazgatójának választották.

Sikerei, díjai

Aranylabda (1966) 1994-ben Erzsébet királynő lovaggá ütötte Anglia Világbajnokság aranyérmes: 1966, Anglia Európa-bajnokság bronzérmes: 1968, Olaszország Manchester United Angol bajnokság (First Division) bajnok (3): 1956–57, 1964–65, 1966–67 Angol kupa (FA Cup) győztes: 1963 Angol szuperkupa (FA Charity Shield) győztes (4): 1956, 1957, 1965, 1967 Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) győztes: 1967–68 Interkontinentális kupa döntős: 1968

Pályafutása statisztikái + Klub teljesítményKlubSzezonLeague of IrelandFAI CupLeague of Ireland Cup—ÖsszesenMérkGólMérkGólMérkGólMérkGólMérkGólWaterford United19753118——————3118Összesen3118——————3118KlubSzezonSecond DivisionFA-kupaLigakupa—ÖsszesenMérkGólMérkGólMérkGólMérkGólMérkGólPreston North End1973–74388——————388Összesen388——————388KlubSzezonLeague First DivisionFA-kupaLigakupaEurópaÖsszesenMérkGólMérkGólMérkGólMérkGólMérkGólManchester United1972–73346——————3461971–72408——————4081970–71425——————4251969–704012——————40121968–69325——————3251967–684115——————41151966–674112——————41121965–663816——————38161964–654110——————41101963–64409——————4091962–63287——————2871961–62378——————3781960–613921——————39211959–603718——————37181958–593829——————38291957–58218——————2181956–571410——————14101955–5600——————00Összesen606199——————606199Összesen675225——————675225 Jegyzetek

Források FUTBALL Enciklopédia – Carlton Books Ltd., 1988 Kormanik Zsolt, Moncz Attila: A Manchester United 50 legjobb játékosa (1878–2007) Aréna2000 könyvkiadó, 2007

További információk Focisuli. Készségek és technikák. A Bobby Charlton labdarúgó-iskolával együttműködésben; ford. Bosznay Csaba; Alexandra, Pécs, 2004

Kategória:1937-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:Világbajnok labdarúgók Kategória:Aranylabdások Kategória:BEK-győztes labdarúgók Kategória:A Brit Birodalom Rendjével kitüntetett személyek Kategória:Az 1958-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1962-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1966-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1968-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1970-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók