right|thumb|300px|Rogier a liège-i önkéntesek élén. Charles Soubre (1821-1895) festménye 1878-ból. Charles Latour Rogier (1800. augusztus 17. - 1885. május 27.) belga politikus és államférfi volt, Belgium miniszterelnöke először 1847 és 1852, majd 1857 és 1868 között.
Élete 1800-ban a franciaországi Saint-Quentin-ben született. A család Belgiumból vándorolt ki Franciaországba és apja a francia hadsereg tisztje lett. Miután id. Rogier elesett az 1812-es oroszországi hadjáratban, a család visszaköltözött Liège-be, ahol a legidősebb fiú, Firmin, egyetemi professzori állást kapott.
Jogi tanulmányait a Liège-i Egyetemen végezte, és ugyanott 1824-ben ügyvédi gyakorlatot nyitott, de jóval több időt szentelt újságírói tevékenységének és írásaiban hevesen támadta a Belgiumot akkor uraló Egyesült Holland Királyság kormányát. Barátaival, Paul Deveaux-al és Joseph Lebeau-val közösen megalapították a radikális Mathieu Laensbergh, későbbi nevén a Le politique című lapot, amely nagy szerepet játszott abban, hogy a katolikus és liberális párti politikusok összefogtak Belgium szabadságának kivívása érdekében.
Az 1830. augusztusi felkelés kirobbanásakor Rogier 300 Liègeois (városi polgár) önkéntes élén Brüsszelbe vonult, ahol a felkelés vezetői közül az egyik legenergikusabb és legaktívabb volt. Tagja lett az októberben megalakított ideiglenes kormánynak. I. Lipót belga király 1831-es trónra lépése után Antwerpen kormányzójának nevezték ki.
A belga állam megalapításától kezdve töltött be kormányzati pozíciókat (1832-ben belügyminiszter, 1840-ben közmunkaügyi miniszter), 1834-ben kezdeményezésére és a parlament jókora ellenállásával fogadták el az első vasútvonal megépítéséről szóló törvényt. 1833-ban megszervezte az első szépművészeti kiállítást Brüsszelben, megalapította az állami levéltárat, 1847. augusztus 12-én megalakította saját, liberális politikusokból álló kormányát, amely 1852. szeptember 28-áig volt hatalmon. 1848-ban kormányzása alatt tört ki Franciaországban a forradalom, amelynek során elkergették I. Lajos Fülöp francia királyt. Rogier elővigyázatosságból kitoloncolta az országból a nemrég menedékjogot kapott Karl Marxt, aki akkor már a brüsszeli német munkások szervezésével töltötte idejét, és megírta a Kommunista kiáltványt. Később III. Napóleonnal szemben sikeresen biztosította be Belgium függetlenségét.
1857 és 1861 között belügyminiszter, 1861 és 1867 között külügyminiszter. Második kormánya 1857. november 9-étől 1868. január 3-áig volt hatalmon. 1860-ban kezdeményezésére fogadták el a Brabançonne-t mint Belgium nemzeti himnuszát. Lemondása után kinevezték államminiszterré, majd 1878-ban a képviselőház elnöke lett.
Több, mint 20 évig viselt kormányzati pozíciókat és 50 évig volt tagja a belga parlamentnek. Politikai pályafutása csak egy alkalommal szakadt meg, az 1854-es választások során, amikor Antwerpenben indult és ellenfelei azt terjesztették róla, hogy szocialista nézeteket vall.
1861. május 1-jén a belga nép adományaként egy házat kapott Brüsszelben, mivel korábban nem fogadott el fizetséget a miniszteri posztokért és ezért nem volt elég pénze, hogy saját házat vegyen. 1885-ben Brüsszelben, a Sint-Joost-ten-Node kerületben halt meg, nevét ma város egyik legforgalmasabb tere, a Rogierplein (franciául: Place Rogier) viseli.
Az első Rogier-kormány tagjai Miniszteri tisztNévPártKülügyminiszterConstant d'HoffschmidtLiberálisBelügyminiszterCharles RogierLiberálisIgazságügyminiszterFrançois de HaussyLiberálisPénzügyminiszterLaurent VeydtLiberálisKözmunkaügyi miniszterWalthère Frère-OrbanLiberálisHadügyminiszterFélix ChazalLiberális
Változások 1848. július 18. Laurent Veydt lemondott pénzügyminiszteri posztjáról, helyét Walthère Frère-Orban vette át. Walthère Frère-Orban lemondott közmunkaügyi miniszteri posztjáról, helyére Henri Rolin került. 1850. augusztus 12. François de Haussy lemondott igazságügyminiszteri posztjáról, helyére Victor Tesch került. Henri Rolin lemondott közmunkaügyi miniszteri posztjáról, helyére Emile Van Hoorebeke került 1852. szeptember 17. Walthère Frère-Orban lemondott pénzügyminiszteri posztjáról, helyét Charles Liedts vette át.
A második Rogier-kormány tagjai Miniszteri tisztNévPártKülügyminiszterAdolphe de VrièreLiberálisBelügyminiszterCharles RogierLiberálisIgazságügyminiszterVictor TeschLiberálisPénzügyminiszterWalthère Frère-OrbanLiberálisKözmunkaügyi miniszterJoseph PartoesLiberálisHadügyminiszterEdouard BertenLiberális
Változások 1859. január 14. Joseph Partoes lemondott közmunkaügyi miniszteri posztjáról, helyét Jules Vanderstichelen vette át. 1859. április 6. Edouard Berten lemondott hadügyminiszteri posztjáról, helyét Félix Chazal vette át. 1861. október 26. Adolphe de Vrière lemondott külügyminiszteri posztjáról, helyét Charles Rogier vette át. Rogier lemondott belügyminiszteri posztjáról, helyét Alphonse Vandenpeereboom vette át. 1865. november 12. Victor Tesch lemondott igazságügyi miniszter posztjáról, helyét Jules Bara vette át. 1866. december 13. Félix Chazal lemondott hadügyminiszteri posztjáról, helyét Auguste Goethals vette át.
Kapcsolódó szócikkek Liberális Párt Belgium miniszterelnökeinek listája
További információk
Fordítás
Kategória:Belgium miniszterelnökei Kategória:Belgium külügyminiszterei Kategória:1800-ban született személyek Kategória:1885-ben elhunyt személyek Kategória:Belügyminiszterek