A BAH-csomópont Budapest nagy forgalmú közlekedési csomópontja a Sas-hegy és a Gellért-hegy között, a Németvölgyi-árok délkeleti irányú völgyében, a XI. és a XII. kerület határán.
Nevének eredete A csomópont elnevezése az itt kereszteződő három út, a Budaörsi út, az Alkotás utca és a Hegyalja út kezdőbetűiből áll össze. (Korábban kezdeményezés formájában felmerült, hogy a csomópontot a zeneszerző után Bach csomópontra kereszteljék át, ezt a Fővárosi Közgyűlés a 2000. június 29-én tartott ülésén elutasította.Fővárosi Közlöny 2000/14 (IX. 20.)Nem lesz Bach a BAH csomópont – Origo, 2000. június 30.)
Története
Az Erzsébet híd átadása után egy évvel, 1965-ben készült el az M7-es sztráda budaörsi bevezető szakasza Törökbálintig. (Amelyet az M1-es autópálya kiépülésének elején, 1978-1979 között a Budaörsi úttal együtt irányonként három sávosra szélesítettek ki.) A motorizáció lázában született közlekedéspolitikai-városrendezési tervek a jelentős közúti forgalmat a lakott területek elkerülése helyett a Belváros felé vagy azt átszelve vezették be. (Ennek eredményeként alakult ki a metróépítések során a felszíni villamospályák elbontásával kialakított nyugat-kelet irányú, Kossuth Lajos utca – Rákóczi út – Kerepesi út és az észak-déli irányú, Váci út – Bajcsy-Zsilinszky út – Kiskörút – Üllői út tengely, amelyek azóta is komoly terhelést okoznak a főváros belső területeinek.) A Hegyalja út Erzsébet hídtól idáig tartó szakaszát 1967-ben kezdték el kiszélesíteni irányonként két sávosra. A Nagykörút budai részéhez kapcsolódóan a Nagyenyed utcáig 1973-ra, a BAH csomópontig pedig 1976-ra készült el irányonként három sávval az Alkotás utca és irányonként két sávval a Villányi út – Karolina út korridor.Gáll Imre, Kovács József, dr. Tóth Ernő - Pest megyei és Budapesti hídak (Hungaricana online archivum)MOH és BAH - új közlekedési csomópontok Budapesten, 1976 december - filmhiradokonline.hu A BAH-csomópont jelenlegi formája 1976-ban alakult ki. Ugyanis ebben az évben adták át a forgalomnak az M1-es és M7-es autópályákat Budapest belvárosával összekötő irányonként egy forgalmi sávos felüljárót.Rátonyi Gábor Tamás - A Hegyalja út kialakulása és elnevezése (utcakterek.blog.hu, 2016.03.29.) A több mint 330 méter hosszú felüljárón az útpálya 9 méter széles. A szerkezetet a Főmterv tervezte, utoljára 1988-ban teljeskörűen,Felüljárók Budapesten: ismeretlen ismerősök (Metropol, 2009. július 17.) majd 2018 őszén az aszfaltréteget újították fel.
Látnivalói Itt található a Budapest Kongresszusi Központ, a Novotel Budapest Congress szálloda és a Gesztenyés-kert.
Megközelítése budapesti tömegközlekedéssel Villamos: Busz: Éjszakai busz:
Jegyzetek
Kategória:Budapest XI. kerületének utcái és terei Kategória:Budapest XII. kerületének utcái és terei